2020. augusztus 29., szombat

Helyes hozzáállás anyagi javainkhoz!

Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged." Zsidókhoz írt levél 13. fejezet 5. vers




Először is fektessük be bölcsen anyagi javainkat. A bölcs befektetés nemcsak lelki értelemben, de pénzügyi értelemben is alapvető, ha Istennek dicsőséget akarunk adni pénzügyeink terén is. ( Olvasd el a Máté 25:14-29. verseket)
Másodszor, gondolkodjunk, tervezzünk előre, ami a költségeinket illeti. ( Lukács 14:25-35)
Ha ezeket az alapelveket Istennek átadott szívvel párosítjuk, nem kell egy pillanatra sem aggódnunk a nyugdíjas éveink miatt.
Harmadszor, Krisztus figyelmeztet minket, hogy ne a Földön halmozzuk a kincseinket, hanem a Mennyben. ( Máté 6:19-20)
Az adakozás nem azért fontos, mert Isten elvárja, vagy, mert így szoktuk. Amikor adakozunk, azt fejezzük ki, hogy tudjuk mindenünk, amink van Isten tulajdona, hisszük, hogy Ő gondot fog viselni rólunk a jövőben is anyagilag, tehát nem a pénzünkben bízunk, és tudjuk, hogy Isten áll mindenek fölött és nem azok az anyagi javak, amelyek a birtokunkban vannak. Isten nemcsak a nyugdíjas éveinkben tud gondoskodni rólunk, hanem az örökkévalóság örök boldogságát, nyugalmát, gazdagságát is kínálja nekünk. ( Máté 6:25-33, Filippi 4:11-13)


IMA: Istenünk, Te meg akarsz áldani minket lelkileg és meg akarsz áldani minket anyagilag is. Segíts, hogy anyagi dolgainkban is alá tudjuk vetni magunkat a Te szavadnak, hogy megáldhasd a mi törekvéseinket és megdicsőülhess anyagi javaink által is. Krisztus nevében, Ámen.


2020. augusztus 28., péntek

Halálos hozzáállások az anyagi javakkal kapcsolatosan

Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged." Zsidókhoz írt levél 13. fejezet 5. vers



A pénz és az anyagi javak hasznos eszközök, a hívők pedig ráadásként kapják meg azokat a szükséges fizikai dolgokat, ha tényleg Isten országát és igazságát helyezik első helyre.
A pénzzel és anyagi javakkal kapcsolatosan két halálos hozzáállás van. Ezek szedik az áldozataikat keresztény körökben is.
Az egyik hozzáállás: „Félelemből harácsolok.” Talán valamikor te is szegény voltál, és átélted mi az a nélkülözés. Ha keresztény ember voltál, gyanítom átélted Isten gondviselését is. Az ördög viszont nem azt akarja, hogy Isten gondviselésére emlékezz. Inkább a félelemre és a bizonytalanságra. Sok ember azért választja a pénzsóvárságot, mert fél attól, hogy újra leszegényedik vagy mindenét elveszíti. A pénz és az anyagi javak halmozása azonban nem mentesít a félelemtől. Minél több vagyonunk van, ez a félelem egyre nagyobb lesz. Csak a félelem oka változik meg. Egy idő után már akkor is rettegni fogunk, ha több százmillió lesz a bankszámlánkon. Miért? Mert félni fogunk, hogy elveszítjük a pénzünket valami miatt. Ha luxusautót veszünk, félni fogunk attól, hogy valaki ellopja, megkarcolja stb.
Erre a félelemre építenek a biztosító társaságok. „ Mi lesz veled, ha megöregszel? Nem számíthatsz senkire (még Istenre sem), csak a pénzedre. Ezért gyűjts magadnak most, fizess nyugdíjbiztosítást. Az amerikai átlag munkavállaló esetében azt ajánlják a biztosító cégek, hogy addig ne menjen nyugdíjba, amíg nem rendelkezik legalább 1 millió dollár megtakarítással. Ez forintban számolva 300 millió forint. Nem csoda hát, hogy akik ezt a hazugságot elhiszik, a félelemtől hajtva halálra dolgozzák magukat, így már nem is fogják megérni a nyugdíjba vonulást.
A félelemtől és az aggodalomtól egyedül a nagybetűs Szeretet tud megszabadítani. A pénz tehát eszközként hasznos dolog, de nem alkalmas arra, hogy biztonságot nyújtson nekünk hosszú távon. Egyedül Isten adhat biztos jövőt nekünk. Ő pedig meg is ígérte, hogy ezt megteszi, ha Benne bízunk.
A második halálos hozzáállás az, amikor a pénz és az anyagi javak örömforrásként, egyfajta drogként szolgálnak az életünkben.
Ha fáradt vagyok, veszek magamnak valamit, ha lehangolt vagyok, megyek és vásárolok, amit csak megkívánok. Ez rövid ideig működik is, de egy idő után egyre nagyobb dolgokra fogunk vágyni, hogy kiváltsuk magunkban azt az örömteli érzést, amit a vásárlás nagyon rövid ideig okoz. Ezért csúsznak le a lottónyertesek és ezért adósodnak el a hétköznapi emberek, majd a pillanatnyi öröm kiváltásához-alkoholhoz, kábítószerhez nyúlnak. Ezt a csapdát követve, a postaládád nagyon hamar meg fog telni fizetési felszólításokkal és kimerült hitelkártya kerettel kapcsolatos értesítőkkel. Ez pedig hosszú távon sok keserűséget és fejfájást fog okozni neked és családtagjaidnak is.
Vizsgáld meg magad ma, hogy valamelyik hozzáállás jellemző-e rád, és ha szükséges, térj vissza Istenhez!


IMA: Istenünk, csak Te tudsz megszabadítani minket a félelemtől és csak Te tudsz igazi örömet, beteljesedést adni nekünk. Nyisd meg ma értelmünket, szívünket, lelkünket, hogy ezt észrevegyük, és ne várjuk ezeket sem pénztől sem mástól. Krisztus nevében, Ámen.


2020. augusztus 27., csütörtök

Isten vezetésére bízva magunkat!

A filadelfiai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél van a Dávid kulcsa, és amit kinyit, senki nem zárja be, és amit bezár, senki nem nyitja ki:
Jelenések könyve 3. fejezet 7. vers



Azt mondják a nyár a legalkalmasabb évszak a költözésre és munkahelyváltásra. Az idő csodálatos, a gyerekek pedig néhány hónapig élvezik a nyári szünetet.
Honnan tudhatjuk azonban, hogy a váltás, amire készülünk Isten szemében is helyes? Honnan tudhatjuk, hogy a megfelelő időben hozzuk meg a döntést? Honnan tudhatjuk, hogy Isten akaratával is összhangban van-e a döntésünk?
Pál apostollal történt meg az, hogy misszió utat tervezett bizonyos irányba, az útjának a célja pedig a lélekmentés és az Isten dicsőségének munkálása volt, de a Szentlélek mégis kétszer is megakadályozta abban, hogy a tervezett irányba menjen és más ajtót nyitott neki.
Pál apostol ebből a tapasztalatából is kiindulva, a következőket mondja nekünk a Szentlélek által:
„ Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Filippibeliekhez írt levél 4. fejezet 7. vers


IMA: Kegyelmes Istenünk, segíts minket abban, hogy a Te akaratodat keressük és akarjuk cselekedni életünk minden döntésében, hogy megragadhassuk azokat a lehetőségeket amiket az általad nyitott ajtók jelentenek életünkben és használhassuk azokat az adottságokat amiket Tőled kaptunk. Krisztus nevében, Ámen.


2020. augusztus 26., szerda

Az Isten előtt fontos dolgok!

De az ÚR ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van. Sámuel könyve 16. fejezet 7. vers




Nem számít milyen országban élünk, amikor egy új vezető kerül az ország élére, mindig magasak az elvárások. A választópolgárok általában azt kutatják, hogy melyik jelölt a felkészültebb, ígéretesebb, hiszen a vezető váltásban egy olyan tényezőt látnak, amelynek segítségével pozitív változás következhet be egy országban.
Sámuel próféta is hasonló lelkülettel indult új királyt felkenni. Isainak a legmagasabb fia, Eliáb hívta fel magára Sámuel próféta figyelmét. Úgy gondolta, hogy Eliáb pontosan úgy néz ki, mint egy tekintélyt parancsoló, sikeres vezető.
Isten szemében viszont a legfontosabb tényező az, hogy egy vezető hajlandó legyen követni az Ő parancsolatait ez a tulajdonság pedig nyilvánvalóan hiányzott Eliábból. Ezért is vetette meg őt Isten és találta alkalmatlannak arra, hogy az ország vezetője legyen.
Keresztényekként fontosnak tartjuk, hogy az országunk jövendőbeli vezetője, az egyházunk jövendőbeli vezetője, a gyülekezetünk jövendőbeli vezetője, a jövendőbeli házastársunk, munkatársunk olyan ember legyen, aki szeretne Istennek tetszeni elsősorban?
Esetleg nekünk is csak az a fontos, hogy külsőleg vonzó megjelenése legyen, a többség szemében szimpatikus legyen, doktori fokozata legyen, fellendítse a gazdaságunkat és biztonságot teremtsen az országban?
Ezek fontos szempontok, de távolról sem a legfontosabbak. „ Olyan az ÚR kezében a király szíve, mint a patak vize: arra vezeti, amerre akarja.” ( Példabeszédek könyve 21. fejezet 1. vers)
Az egyetlen ember, aki eszköz lehet abban, hogy kedvező irányú változást hozzon, az az ember, akit már Isten megváltoztatott.


IMA: Istenünk, segíts, hogy önmagunkat és másokat illetően is túllássunk a látható dolgokon, hogy azokat a tulajdonságokat láthassunk amelyek Neked fontosak. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

2020. augusztus 25., kedd

Új szív

Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!
51. Zsoltár 10. vers



A teremtés munkája nagy változásokat hozott. Ahol egykor kietlen pusztaság volt, Isten teremtő hatalma és munkája által megtelt minden jóval, az univerzum sokszínűségével.
A személyes életünkben a legnagyobb változás akkor következik be, amikor Jézus Krisztus lakozást vesz a szívünkben , mint személyes Megváltónk és életünk egyetlen Királya.
Ekkor a mi életünkben is minden megváltozik. Jézus Krisztus azt mondja nekünk ma: „Jézus így válaszolt: "Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát."
Nikodémus jól sejtette, hogy fizikai értelemben lehetetlen még egyszer születnünk, de Isten által a lelkünk újjászülethet. Ami nekünk embereknek lehetetlen, Istennek lehetséges. ( Máté 19:26)
Több mint 500 évvel azelőtt, hogy Jézus Krisztus beszélt Nikodémusszal, Isten azt mondta az Ő népének:
„ Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.”
Ez a csodálatos változás, amit az újjászületés eredményez, egyszer megy végbe lelkünkben, de újra és újra szükségünk lehet arra, hogy életünket az Isten beszédéhez igazítva, visszatérjünk az egyenes útra.
Ezért kérte Dávid Istentől, hogy tisztítsa meg a szívét és újítsa meg a lelkét. Dávid nagyon jól tudta milyen borzalmas következményekkel jár eltérni Isten útjától, hiszen ő maga házasságtörésbe esett. Ez a bűn borzasztó pusztítást végzet az a saját és a családja életében is. ( Olvasd el a 2 Sámuel 11-15 fejezeteit).
Jöjjünk mi is ma töredelmes szívvel Istenhez és kérjük, hogy naponként újítsa meg a lelkünket.


IMA: Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján! Krisztus nevében kérlek, Ámen.

2020. augusztus 24., hétfő

Megújulás iránti vágy

Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Korinthusiakhoz írt levél 5. fejezet 17. vers




A változások világában élünk. Sok milliárd dollárt és eurót költenek emberek évente pszichológusra és pszichiáterre, mert szeretnék, ha megújulna, megváltozna a gondolkodásuk, viselkedésük.
Plasztikai műtétek ezreit végzik évente olyan embereket, akik szeretnék, ha megújulna a testük bizonyos része. Másképp akarnak gondolkodni, másképp akarnak kinézni. Változni, megújulni akarnak. Isten azt mondja, hogy Ő tud olyan megújulást hozni életünkbe, amelyik fenekestől és gyökerestől megváltoztatja teljes lelki világunkat.
Ha engeded, Ő meg tudja változtatni a te életedet is. Jézus Krisztus azt mondja, hogy a problémáink a szívünk mélyén vannak, és nem a külsőnkkel vannak a legsúlyosabb gondjaink.
Nem az otthoni környezeteddel van a gond, nem a környékkel ahol élsz, a gond a szívedben van.
Ez a probléma nem mutatható ki semmiféle orvosi eszközzel, vizsgálattal, mint az alkohol vagy a drog a vérben.
Isten mondja ma neked: „Meg foglak változtatni, meg foglak újítani, ha engeded ezt nekem.”
Isten mondja ma neked: „… Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” ( Római levél 10. fejezet 13. vers)
Isten meg tudja változtatni az életed irányát. A lelki pusztulásból a lelki felépülés felé tudja fordítani életedet, hogy elnyerhesd utad végén az örök életet.
A legcsodálatosabb változás az életedben nem a házasságkötésed napja, hanem az, amikor átadod az életedet teljesen Krisztusnak és engeded, hogy Ő megújítsa teljesen életedet.
Attól kezdve mindent másként fogsz látni életedben.
Két végállomása van a földi életnek. Az egyik a Mennyország a másik az Isten ítélete és a pokol.
Térj hát meg ma! Mit jelent a megtérés? Azt jelenti, hogy akarsz megújulni Isten segítségével. Azt, hogy akarod megváltoztatni az életstílusodat, a szokásaidat, akarod elhagyni a bűneidet és azokat a dolgokat, amelyek rosszak az életedben, hogy Isten akaratát cselekedhesd. Akarnod kell Isten akaratát cselekedni. Isten segít neked a változásban, ha Te tényleg akarod azt.
Isten téged is szeretne új emberré formálni.


IMA: Istenünk, Rád van szükségünk. Segíts nekünk, hogy fogadjuk el a Te ingyen kegyelmedből kínált megújító munkádat hit által. Segíts, hogy teljes akaratunkkal fejezzük ki, hogy szeretnénk, ha Te megváltoztatnád, megújítanád életünket. Krisztus nevében, Ámen.

2020. augusztus 23., vasárnap

Gyászomat örömre fordítod

Gyászomat örömre fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, és örömbe öltöztettél. 30. Zsoltár 11. vers



Amikor egy közeli hozzátartozónk halálának a fájdalmát kell feldolgoznunk, többre van szükségünk teológiai közhelyeknél. A gyász fájdalma kihat a testünkre, az elménkre, az érzelmeinkre és a lelkünkre is.
Igaz, hogy manapság a temetkezési vállalkozók jó pénzért leveszik a temetéssel kapcsolatos ügyintézés egy részét a vállunkról, de akkor is érezhetjük az anyagi utóhatását is a szerettünk örökkévalóságba költözésének, az érzelmi szinten megélt fájdalom pedig újra és újra felszínre törhet, sokszor egészen váratlanul, amikor hirtelen belénk hasít ismét a felismerés, hogy akit szerettünk, már nincs velünk. Nem fog többé belépni az ajtón, nem fog többé felhívni minket és nem fogunk többé találkozni vele a földi életünk során.
Annak ellenére, hogy Krisztus tudta, Lázár fel fog támadni, mégis együtt gyászolt a jelenlevőkkel együtt és átélte mit jelent a gyász fájdalma.
Jézus Krisztus nem szidta meg a gyászolókat és nem tudta be a hitetlenségüknek a gyászukat, hanem cselekedeteivel megerősítette a gyászolókat hitükben.
Isten ma is együtt érez fájdalmainkkal, gyászunkkal, éppen ezért áruljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk. Zsidókhoz írt levél 4. fejezet 15-16. vers


IMA: Feltámadás Istene, adj vigasztalást a mai napon minden gyászolónak. Segíts minket, hogy sose feledjük el, egy napon minden könnyet letörölsz a szemünkről. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem fájdalom. ( Jelenések könyve 21. fejezet 4. vers) Krisztus nevében kérünk, Ámen.

Új szövetség

És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: "Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az ...