2020. szeptember 19., szombat

Cél a megszentelődés!

Megnyitja fülüket az intelem befogadására, és meghagyja, hogy térjenek meg a gonoszságból.
Mily fenséges az erős Isten! Van-e hozzá fogható tanítómester?
Jób könyve 36. rész 10, 22. vers



A Szentlélek munkája nem ér ott véget, hogy Krisztus által elfogadhatóvá tesz minket az Atya előtt.
Teljes életünket összhangba akarja hozni az Istennel és az Isten akaratával.
Isten gyermekeiben ezt az Isten szava által, imádság, önfegyelem és szenvedés által végzi ezt.
Vannak könnyebben formálható emberek, akiknél ez a megszentelődési folyamat rövidebb és egyszerűbb, de mindannyiunknak meg kell tanulni a hit és engedelmesség kemény leckéit, ahhoz, hogy a Szentlélek véghez vihesse életünkben az Ő munkáját.
Mindenek előtt Isten beszéde, a Biblia által formál minket. A Biblia arra hivatott, hogy tanítson minket, hogy a hitünk erősödjön általa, továbbá, hogy Isten megóvjon minket az engedetlenségtől és annak következményeitől.
A Biblia csak azok számára lesz áldássá, akik nyitott szívvel fogadják, alázatos tanulni akarással, meglágyult szívvel, hogy hit születhessen benne és Istennek teljesen átadott élettel, hogy engedelmeskedjünk Neki.


IMA: Istenünk, köszönjük, hogy Krisztus halála és feltámadása által bűneink megbocsáttattak és Krisztus igazságát számította be nekünk az Atya. Segíts, hogy a megszentelődés folyamatában haladjunk előre a Szentlélek által. Érints meg minden kedves olvasót aki még nem fogadta el Isten ingyenes kegyelmi ajándékát: az örök életet. Krisztus nevében, Ámen.


2020. szeptember 18., péntek

A csüggedés mocsarában

Ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaérve egy rekettyebokorhoz, leült alá, meghalni kívánt, és ezt mondta: Elég most már, Uram! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! Királyok első könyve 19. fejezet 4. vers



Számtalan emberrel találkozunk nap, mint nap, akiknek az élete, sorsa első látásra nagyon vonzó lehet a számunkra. Egészségesek, vonzó párkapcsolatuk, házasságuk van, szép házuk, remek barátaik és ragaszkodó családjuk. Lehet olyan iskolai végzettségük is, amire talán valamikor mi is vágytunk, de valahogy a döntéseink más irányba vitték életünket.
Legbelül azonban ezek, a szemünkben irigylésre méltó emberek is szenvedhetnek és élhetnek át komoly lelki válságokat. Talán ha belelátnánk ezen emberek lelkébe, csodálkoznánk, hogy mennyi lelki küzdelmet élnek át a megélt csalódásaik miatt.
A legnagyobb próféták egyike, Elizeus élete is eljutott a pusztaságba. Átélte mit jelent a reménytelenség. Ezen a helyen úgy érezte, hogy üres, értelmetlen az élete, ez pedig depresszióba taszította. Ő viszont bölcsen Istenhez fordult imádságban. Nem vette el a saját életét, hanem Istent kérte, hogy vegye el az életét.
Isten meglátogatta Elizeust egy angyalának közreműködésével. Isten megadta Elizeusnak azt, amire igazán szüksége volt: pihenést és táplálékot. Miután pedig megerősödött, Elizeus 40 napon át gyalogolt, tehát emberfeletti utat tett meg egészen az Isten hegyéig.
Isten megmutatta Elizeusnak, hogy további terve van az életével. Mi is érezhetjük úgy néha, hogy az erőnk végéhez érkeztünk és „minden kötél szakad”.
Ilyenkor a legfontosabb keresnünk Istent, tudnunk, hogy életünk egyedül Istené és Ő addig éltet minket, ameddig Ő akarja, és ameddig terve van velünk itt a földön.
Egyedül Isten adhat nekünk igazi reménységet és életcélt. Gyermekeiként semmi sem választhat el minket szeretetétől. Semmi!


IMA: Istenünk, sokszor mi is gyászoljuk veszteségeinket, és a világban tapasztalt reménytelenséget. Éhezünk a te útmutatásodra, támogatásodra. A Te Szentlelked és a Te szavad által mutasd meg nekünk az életünkre vonatkozó akaratodat és adj nekünk igazi reménységet. Könyörülj azokon, akik még lázadnak Ellened, hogy hazatérhessenek Hozzád és kibékülhessenek Veled. Krisztus nevében, Ámen.


2020. szeptember 17., csütörtök

Ráháb hite

…és ezt mondta nekik: Tudom, hogy az ÚR nektek fogja adni ezt a földet, hiszen rettegés fogott el bennünket, és remeg tőletek mindenki, aki ezen a földön lakik. Józsué könyve 2. fejezet 9. vers



Izrael népe közel állt ahhoz, hogy elfoglalja a nekik ígért Kánaán földjét, ezért Józsué elküldött Jerikó városába 12 kémet.
Ezek a kémek egy csodálatos pálmafákkal, oázisokkal szegélyezett várost találtak Jerikóban. 36 414 négyzetméter volt a város és körülbelül 1200 lakosa lehetett abban az időben.
A várost védő várfalak 13 méter magasak voltak. A városban király uralkodott és jól felfegyverzett, félelmetes hadsereggel rendelkeztek.
Ebben a városban találkoztak a kémek Ráhábbal, egy prostituálttal, aki hitt a kémek Istenének és befogadta a kémeket házába.
Amikor a király el akarta fogatni a kémeket, Ráháb megvédte őket azáltal, hogy elrejtette őket.
Később prófétikusan azt mondta Ráháb: „Tudom, hogy az ÚR nektek fogja adni ezt a földet…”
Emberileg ez a város elfoglalhatatlan volt. Valójában azonban ez a város a Mindenható Isten ítélete alatt állt, és nem sokkal Ráháb kijelentése utána a város falai már romokban hevertek.
Isten megnyitotta Ráháb szívét, hogy lássa a láthatatlant, vagyis Istenbe vesse hitét.
Van-e nekünk is ilyen hitünk? Nyitottak vagyunk-e arra, amit Isten akar mondani nekünk az Ő Szentlelke és szava által? Készek vagyunk-e engedelmeskedni Istennek?

IMA: Istenünk, imádkozunk, hogy nyisd meg a mi szíveink szemeit, hogy lássunk Téged és a Te életünkre vonatkozó terved. Mi, akik a Te gyermekeid vagyunk, kérünk, hogy legyen meg a Te akaratod életünkben. Krisztus nevében, Ámen.


2020. szeptember 16., szerda

Harcolj imában szeretteidért!

Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.Jakab levele 5. rész 16. vers



Egy hölgy 20 éven keresztül imádkozott az istentelen férjéért, aki szabályszerűen tombolt a családjukban és ez a hölgy azt mondta, hogy azért tartott ki mellette 20 éven keresztül, mert nem akarta, hogy az imádságai gyümölcsét valaki más arassa le. Tudta, hogy Isten át fogja formálni a férje életét, csak azt nem tudta, hogy mikor.
Tudta, hogy Isten meg fogja tanítani a férjét hogyan vezessen egy családot, csak nem tudta, hogy pontosan mikor.
Tudta, hogy Isten meg fogja mutatni a férjének hogyan váljon azzá a férfivá akinek Isten szeretné látni, csak nem tudta hogyan és mikor fog megtörténni ez.
A hölgy többet imádkozott a férjéért, mint önmagáért és végül meg lett az eredménye.
Az ördög szeretné ha olyan harag, gyűlölet töltené el a szíved, hogy többé ne tudj részvéttel és hittel közbenjárni házastársadért imádságban.
Ha engeded, hogy a gonosz megmérgezze a te szívedet is, akkor a hittel teljes imádságok helyett, egy méregzsákká fogsz változni, és folyamatosan azt fogod szajkózni, hogy mit tett, vagy mit nem tett a házastársad.
Egy ember életének átformálódása nem fog menni Isten keze nélkül.
Nem számít milyen csodálatos a szexuális összhang köztetek, mennyire jól főz, mennyire gyönyörű és tökéletes a külső megjelenése, vagy milyen bátorítóan hatnak rá a szavaid, az igazi változás csak Isten Lelkének ereje és beavatkozása által fog megtörténni.
Ez természetesen kitartást és türelmet feltételez a részedről.
Hiszem, hogy minden ember szeretne olyan lenni, mint amilyennek Isten látni szeretné, csak legtöbb embernek fogalma sincs hogyan csinálja.
Imádkozz és járj közben érte kitartóan. Valld meg a 112. zsoltár szavait és egyéb hasonló Igéket az életére vonatkozóan.
Talán te egy jó embernek látod a házastársad, de mit sem ér, ha nem lesz belőle Isten hasznos eszköze, aki cselekszi Isten akaratát.
Isten nem személyválogató! Amit mások életében elvégzett, a tiedben is elvégezheti.
Kérlek ne értelmezd tévesen a fentebb leírtakat.
Ha egy olyan emberrel kötsz házasságot aki lázad az Isten ellen, akkor engedetlen leszel Isten szava iránt, és átkot vonsz magadra. Ennek a következménye általában az, hogy az engedetlen fél is elveszíti az Istennel való közösségét és nem az, hogy az istentelen ember, Istenhez fordul.
Ne csapd be önmagad! Sok fájdalomtól kíméled meg magad, ha az Úrban, az Isten szavának engedve kötsz házasságot. 
Ha viszont ma egy olyan házasságban élsz, ahol a házastársad lázad Isten ellen, akkor a mai üzenet pontosan neked szól! Ha a múltban hoztál meggondolatlan döntést a házasságodat illetően, kérd Istent, hogy először is téged újítson meg és csak azután a házastársadat.


IMA: Istenem, Atyám! Köszönöm, hogy vezetni akarod a szívemet. Imádkozom a házastársamért. Ő sokkal hamarabb tartozott Hozzád, mint hozzám.
Jobban szereted, mint ahogy én valaha szerethetem.
Segíts neki, hogy végre úgy lássa önmagát, ahogy Te látod őt.
Nyisd meg a szívét, hogy befogadja a szereteted, bölcsességed. Tanítsd meg, hogyan élje meg jól a szerepét, feladatát a családban.
Segíts elhinnem az Te beszéded és türelmesnek lennem. Segíts azzá a társsá válnom, akire szüksége van, és segíts úgy látnom Őt, ahogyan Te látod.


2020. szeptember 15., kedd

A Szentlélek adhat igazi jellemet

Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél. Ura szívből bízik benne, vagyona el nem fogy. Példabeszédek könyve 31. fejezet 10-11. fejezet



Azt tapasztalom, hogy napjainkban sokan nem tudják mi a különbség az iskolázottság és a jellemesség között. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy aki iskolázott, tanult az jellemes ember is. Ezt a történelem számtalanszor cáfolta már. Egy dolog, hogy valaki érdekfeszítően tud beszélni a kegyességről, mert tanult és más dolog az, ha a kegyesség erejével is bír és ezáltal nemes jelleme is van.
Nézzük meg azt, hogy mit mond Isten beszéde ezzel kapcsolatosan. A Példabeszédek könyvében olvasunk az Isten szerinti bölcsességről és jellemességről.
A 31. fejezetben voltaképp Isten egy jellemes feleséget használ az igazi bölcsesség és jellem bemutatásaként.
Ugyanakkor Isten ezzel szembeállít egy másik „ostoba” asszonyt a bölcs asszonnyal, hogy lássuk mi a különbség közöttük. ( Lásd Példabeszédek 9:13-18)
Nagyot tévednénk, ha ezeket a tanításokat csak nőkre, feleségekre, asszonyokra vonatkoztatnánk. A Példabeszédek könyve 31. fejezete azt mutatja be, hogy a gyakorlatban hogyan élnek, cselekednek azok az emberek, akik Isten bölcsességére alapozva élnek. ( Nemcsak beszélnek erről.)
Azt láthatjuk elsősorban, hogy az Isten szerint bölcs és jellemes ember szorgalmas. Találékonyan és Isten dicsőségére, mások javára dolgozik elsősorban (nem a vaskos profitot tartja elsődlegesen szem előtt), akár üzletember, akár földműves. Kihasználja azon adottságait, amelyeket Istentől kapott, megragadja azokat a lehetőségeket, amelyeket Isten előre elkészített számára, hogy jót cselekedhessen, növekedhessen, fejlődhessen. Nem sajnálkozik képmutatóan a szegények sorsa, nyomora felett miközben semmit sem tesz értük, nem is ítélkezik felettük, hogy megnyugtassa saját lelkiismeretét és leplezze kapzsiságát, hanem meg tudja osztani másokkal azt, amit maga is Istentől kapott.
Amikor Istentől kap egy irányt, célt, feladatot, szorgalmasan munkálkodik, mert a jövőbe nézve tudja, hogy Isten áldása fogja kísérni életét. Az ilyen ember nemcsak a szorgalmával, hanem feltétel nélküli bizalmával és engedelmességével is dicsőséget ad Istenének.
Azok a nők és férfiak, akik teljes szívükből Istennek szeretnének dicsőséget szerezni, Isten Szentlelke által lesznek elvezetve minden igaz bölcsességre. Ó de áldott házasság az, amelyben férj és feleség egységben azon dolgoznak, hogy Isten megdicsőüljön életükben, családjukban.
De áldott vagy, ha a házastársad a tisztaság, szentség, Isten szerinti jellem és erkölcs szépségét hordozza. Még áldottabb, ha te magad hordozod azt.  A testi szépség napról-napra veszít csillogásából, de az a férfi és az a nő, aki Isten Szentlelke által kaptak új jellemet, napról-napra szebb lesz.


IMA: Istenünk, segíts nekünk, hogy hűségesen tiszteljük a Te szeretetedet és életünkre vonatkozó tervedet. Jézus Krisztus nevében, aki a tökéletes példa számunkra a bölcs életvitelt illetően kérünk, Ámen.


2020. szeptember 14., hétfő

Az önmegtagadás útja

Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.
Rómaiakhoz írt levél 6. rész 6. vers



A régiek, a hithősök nem a könnyű utat, az olcsó utat választották ha az Isten követéséről volt szó.
Ők a kényelem útja helyett a szentség útját választották. Az útjukat vérük és verejtékük szegélyezte.
Mi más időket élünk. Sajnálatos módon megtanultuk kényelembe helyezni magunkat, és ezért nem is kérjük a Szentlélek erejét.
Hiszen tétlen életmódunkhoz nincs szükségünk erőre.
Akik igazolni szokták az ehhez hasonló életmódjukat, valószínű nem fogják érintve érezni magukat a most olvasottaktól sem.
Akiknek viszont van füle a hallásra, hallják meg a sürgető szót:
A kereszt útja, amit a költők olyan szépen magasztaltak évszázadok során, voltaképp az önmegtagadás és az önmagunk számára meghalás útja. Ez az út ma is szegélyezve van fájdalommal, göröngyökkel, de csak ezen az úton kaphatunk lelki erőt a Szentlélektől és válhat gyümölcsözővé az életünk.
Tehát ne akarj elmenekülni a kereszt útja elől! Ne keresd a könnyebbik utat! Nincs másik út a Mennybe. Csak a kereszt útja.
Ne elégedj meg azzal, hogy alszol lelkileg egy kényelmes gyülekezeti padban vagy széken, erőtlenül és gyümölcstelenül. Jelenleg, amikor a koronavírus miatt egyre több rendezvényt korlátoznak, már a gyülekezetbe sem kell elmenned. 
Engedd meg, hogy a kereszt által naponta halálban maradjon óembered.
Vágyakozz az igazi szentség után és kicsit se félj azoktól a dolgoktól, amiket a kereszt útján kell elszenvedned.


IMA: Istenünk, vágyunk arra, hogy erővel és gyümölccsel teljes életünk legyen. Szentlelked által szeretnénk naponta megtagadni magunkat és felvenni a keresztünket, hogy valóságosan a Krisztus nyomdokaiban járhassunk. Krisztus nevében segíts ebben Istenünk. Ámen.


2020. szeptember 13., vasárnap

Így élj!

Ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll. Vegyetek példát, testvéreim, a szenvedésben és a türelemben a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak. Jakab levele 5. fejezet 9-10. vers



Ne tudj választ, ha bántanak,
ne tudj a sérelemről.
A lelkedbe sohase látnak,
ne félj, az emberektől!
Számon ne kérd a tartozást:
Ne légy rossz szolga, aki ver.
Isten neked is megbocsátott,
elengedte a tartozásod:
Jaj annak, ki lázadni mer!
Jaj annak, ki meg nem bocsát
testvérének, mint neki Isten:
Hisz ellebbenő árnyék vagyunk,
míg ránk süt a Nap, addig vagyunk,
és azután árnyékunk sincsen.
- Azt sem tudod, miért is jöttél?
Küldetésed, sorsod harangszó?
Lehet. De messze hallik-e?
Vagy megrepedt, s némán hallgató?
- Dönts magad! Az élet mélyére nézz!
Akkor látni fogsz mindent, amit kell.
- Isten a mélyben is a mély,
itt ember él, gyáva, aki fél:
de magad, magadért vagy!
- Isten a mélynek legmélye.
A magasságokban magasság.
Elérhetetlen mind a kettő:
de a szívedben valóság.
- Így élj, és ne nézz senki másra!
Így élj, szívedben megbocsátva,
messze kiáltva, vagy csöndesen:
és szívedben ott lesz az Isten.
( P. Kovács Erzsébet verse)

IMA: Istenünk, taníts meg minket nem megalkudni a rosszal, a gonoszsággal, de mindenkinek mindent szívből megbocsátani, ahogyan Te is megbocsátottál nekünk Krisztusra nézve. Ámen.


Értelmet meghaladó hit

Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...