2018. december 15., szombat

ÉLET ÉS HALÁL KARÁCSONYKOR!

A tolvaj azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. De én azért jöttem, hogy az embereknek életük legyen, és bőségben éljenek.
János evangéliuma 10. rész 10. vers


Eszembe jutott egy idős ember, aki több, mint 60 év házasság után vesztette el a feleségét. Azt olvastam erről az emberről, hogy a nagy veszteség után, amikor bátorították ne keseredjen el és ne adja fel, azt mondta:
" Krisztus egész életemben hű barátom volt. Van kiért élnem továbbra is."
Bárcsak minden keresztény elmondhatná ezt halála előtt:
" Krisztus egész életemben hű barátom volt."
Talán te is egy olyan ember vagy, aki valamelyik Karácsony előtt, vagy éppen után vesztettél el valakit aki fontos volt neked. Ilyenkor pontosan emiatt megtörténhet, hogy megszáll a szomorúság. Ha így van, ne fojtsd vissza.
Éld át a szomorúságot. Mire való a szeretet, ha nem arra, hogy az életben és a halál után is erős érzelmeket váltson ki belőlünk?
Arra azonban vigyázz, hogy ne válj megkeseredetté. Tragikusan önpusztító dolog elmerülni a keserűségben.
Krisztus azért lett halandóvá, hogy mi halhatatlanokká váljunk azáltal, hogy örök életet nyerünk.
"De én azért jöttem, hogy az embereknek életük legyen, és bőségben éljenek."
A fent említett pár beszélgetett arról, hogy hol töltsék el életük utolsó éveit. Végül a következőben egyeztek meg:
" A végső otthonunk mindenképpen a mi Urunknál legyen."
A karácsonyi összejövetelek, családi találkozók nagyszerű dolgok, de a legnagyszerűbb az igazi családi találkozó lesz fent az Úrnál."
Minden egyéb földi találkozó, csak az elő ízét adják annak a nagy találkozásnak.
Az előíz jó, kivéve ha arra szolgál, ha az igazi helyett használjuk egyféle pótlékként.
Ó kedves olvasóm. Ne engedd, hogy az ünnep sokféle "édessége" pótlék legyen és megfeledkezz az igazi Édességről, ami az Isten országában vár rád.
Engedd, hogy minden veszteség és minden öröm a nagy Atyai találkozó felé hajtsa szíved vágyát.
Miről szól a Karácsony, ha nem arról, hogy Krisztus azért jött, hogy életünk legyen, sőt bőségben éljünk?
Isten minden gyermekének élete van most és mindörökre.
Legyen a "most" mélyebb és gazdagabb ezen a Karácsonyon, azáltal, hogy iszol az örökkévalóság forrásából. Annyira közel van hozzád.


IMA: Atyánk, köszönjük azt, hogy életet hoztál Krisztus által a világba. Köszönjük Neked, hogy bőséges életet akarsz adni nekünk. Segíts meglátnunk, hogy Te vagy a záloga ennek a bőséges életnek. Segíts minden egyes embernek, akihez eljutott ez az üzenet, megragadni az örök élet ingyenes ajándékát. Krisztus nevében, Ámen.

2018. december 14., péntek

MAGASABB RENDŰ SZOLGÁLAT!

Az a szolgálat, amit Isten Jézusra bízott, sokkal magasabb rendű, mint a földi papoké. Ugyanígy, az Új Szövetség, amelyet Jézus hozott létre, sokkal magasabb rendű, mint a Régi Szövetség, mert sokkal jobb ígéretekre épült.
Zsidókhoz írt levél 8. rész 6. vers


Krisztus a közvetítő az Új Szövetséget illetően, ahogyan azt olvastuk a fenti Igeversben.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Krisztus vére a szövetség vére. ( Lukács 22:20, Zsidók 13:20). Ezzel a vérrel vásárolta meg Isten ígéreteinek beteljesülését a te életedben is.
Azt jelenti, hogy Krisztus vére által, Isten Szentlelke egy belső átváltozást végez el azok életében, akik elfogadták az Új Szövetséget.
Az Új Szövetséget Krisztus fizette meg a vérével, Isten Szentlelke teszi azt valósággá életünkben és a Krisztusban vetett hit által ragadhatjuk meg azt.
A Zsidókhoz írt levél 13. részének 20-21. versében van leírva a legszebben Krisztus közbenjáró szolgálata:


"Békesség Istene feltámasztotta a halálból nyája nagy Pásztorát, a mi Urunkat, Jézust. Igen, az Örökkévaló Szövetség vére által támasztotta fel! Most pedig a Békesség Istene adja meg nektek mindazt a jót, amire szükségetek van ahhoz, hogy akaratát véghez vigyétek.
Azért imádkozom, hogy Isten maga tegye meg bennetek mindazt, ami neki tetszik Jézus Krisztus segítségével, akinek dicsőség legyen örökké. Ámen."
Tehát a Karácsony jelentősége nemcsak annyi, hogy az árnyak időszaka lejárt és beléptünk az igazi korszakába, hanem azt is, hogy Isten ezt a valóságot minden ember valóságává akarja tenni Szentlelke által.
Az Ő törvényeit szívünk hústábláira akarja felírni.
Ő nemcsak otthagyta neked valahol az üdvösség és újjászületés ajándékát, hogy vedd fel ahogyan tudod.
Az Ő gyermekeinek a szívébe, elméjébe írta, helyezte azt, elpecsételte őket örököseiül.


IMA: Atyánk, köszönjük a megváltás csodálatos ajándékát. Köszönjük az Új Szövetséget. Köszönjük Krisztust akinek a legmagasabb rendű szolgálatát csodálhatjuk a mai napon. Könyörülj minden egyes emberen, rajtunk is, hogy el tudjuk fogadni az Új Szövetség csodálatos karácsonyi ajándékát. Krisztus nevében, Ámen.

2018. december 13., csütörtök

A VÉGSŐ VALÓSÁG ELJÖTT!

Látjátok, nekünk ilyen Főpapunk van! Ez a lényege annak, amit eddig mondtunk. Igen, Jézus a Mennyben a Felséges Isten trónjának jobb oldalán ül,
és főpapként szolgál a mennyei Szentek Szentjében. De nem az emberek által épített, hanem az igazi, vagyis a mennyei Templomban, amelyet az Úr épített.
Zsidókhoz írt levél 8. rész 1-2 vers

A Karácsony tehát az árnyak helyettesítése a valósággal. A fenti Ige részlet egy afféle összefoglaló kijelentés.
A lényeg, hogy a főpap aki közöttünk és Isten között áll, és megbékít minket az Atyával, aki esedezik értünk az Atyánál, nem egy átlagos, gyenge, bűnös, halandó főpap, ahogyan azt az Ószövetségben láthattuk.
Ő az Isten Fia- erős, bűntelen és örökkévaló élettel rendelkezik.
Ez még nem minden. Ő nem egy földi templomban végzi a szolgálatát, egy olyan templomban, amely rengeteg szempontból korlátokkal rendelkezik, mert emberek építették.
Krisztus az igazi " templomban, szentélyben végzi a szolgálatát, amit maga az Isten hozott létre."
Ez az igazi valóság, ami a Mennyben van. Mózes ennek a másolatát, árnyékát kapta meg Istentől, mint tervet, ami alapján meg kellett építeni a földi templomot, sátrat, szentek szentjét.
Egy másik csodálatos dolog, hogy a mi igazi Főpapunk az Atya jobbján ül. A felséges Isten jobbján. Ezt egyik ószövetségi főpap sem mondhatta el magáról.
Krisztus szemtől-szembe áll az Atyával. Neki különleges helye van az Atya mellett. Őt végtelenül szereti és tiszteli a mennyei Atya. Ő folyamatosan az Atyával van.
Ez nem az asztalok, gyertyák, füstölők, kecskék, bárányok árny valósága.
Ez a végső valóság. Az Atya és a Fiú, örökkévaló szeretetben együttműködnek a mi megmentésünkért. ( Ha Isten gyermekei vagyunk).
Az Isten igazsága, fensége, Szentsége, szeretete, jósága meg fog dicsőülni minden egyes megváltott lélekben.

IMA: Magasztalunk Téged Atyánk, hogy Igazi Főpapot adtál nekünk. Köszönjük Szentlelkedet, aki rá tud minket ébreszteni arra, hogy bűnösek vagyunk és az egyetlen esélyünk az Igazi Főpap közbenjáró munkája. Magasztalunk Téged, hogy Krisztus születésével, halálával, feltámadásával eljött a végső valóság. Segíts minden egyes embernek megbékülni az Atyával, Krisztus által, Újjászületni, hogy a megváltottak seregéhez tartozhassunk mindannyian. Krisztus nevében, Ámen.

2018. december 12., szerda

ÁRNYAK HELYETT AZ IGAZI!

Látjátok, nekünk ilyen Főpapunk van! Ez a lényege annak, amit eddig mondtunk. Igen, Jézus a Mennyben a Felséges Isten trónjának jobb oldalán ül,
és főpapként szolgál a mennyei Szentek Szentjében. De nem az emberek által épített, hanem az igazi, vagyis a mennyei Templomban, amelyet az Úr épített.
Zsidókhoz írt levél 8. rész 1-2 vers


Jézus Krisztus azért testesült meg, hogy véget vessen az emberi szentek szentjében végzett áldozatoknak, amelyek tökéletlenek voltak és állandóan ismétlésre szorultak, és a figyelmünket Őrá, az igazi főpapra irányítsa, aki a Mennyekben jár közben érettünk.
Az Ótestamentum temploma, papjai, áldozatai csak az árnyai voltak az igazinak.
Krisztus azonban elhozta a valóságot, ezzel az árnyak korszaka lejárt.
Képzeld el magad úgy, mint egy kisgyermeket aki eltévedt egy bevásárlóközpontban.
Keresed az anyukádat, félsz, kétségbeesel, majd egyszer csak megpillantasz egy árnyékot, amiről felismered, hogy az édesanyád árnyéka.
Minek örülsz jobban? Az árnyékának, vagy ő magának?
Ezért jött Krisztus. Ő a mi igazi Főpapunk.
Erről szól a Karácsony. Az árnyak helyettesítése az Igazival!


Ima: Istenünk, magasztalunk Krisztusért, aki a tökéletes és igazi áldozat, Főpap, Közbenjáró, élet és eljövetelével megszabadított minket az árnyak illúziójától és tökéletlenségétől, és az igazit hozta el nekünk. Krisztus nevében segíts minket az Igazira nézni és ne az árnyakat követni továbbra is. Ámen.

2018. december 11., kedd

MIÉRT JÖTT JÉZUS?

Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt;
és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.
Zsidókhoz írt levél 2. rész 14-15. vers


Ez a két igevers magába foglalja Krisztus földi életének az elejét és a végét.
Világosan tudtunkra adják, hogy miért jött Krisztus a földre.
Az Atya terve az volt, hogy Krisztust ajánlja fel a világ megmentéséért, hogy eképpen mentse meg az Ő gyermekeit. hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek. 1 Timóteus 4:10
Krisztust elfogadva, Isten örökbefogadott gyermekévé válhatsz.
Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, János 1:12


...Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek...


Krisztus létezett a megtestesülése előtt is. Ő Lélek. Ő volt Isten örökkévaló Szava. Ő Istennel volt és Ő Isten volt.
(János 1:1, Kolossé 2:9)
Ő azonban levetkőzte Isteni hatalmát és dicsőségét, majd testté és vérré lett.
Teljesen ember lett és teljesen Isten maradt. Ez egy csodálatos titok. Ez a titok a hitünk középpontja és a Biblia tanítása.


...hogy halála által...


Krisztus megtestesülésének a célja az volt, hogy meghaljon.
Istenként nem halhatott meg az emberekért, csak emberként tehette ezt meg.
A születésének célja voltaképp a Nagypéntek volt.
Ez az, amit el kell mondanunk, amikor a Karácsony jelentőségéről beszélünk.


...megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt...


Halálával, Krisztus kihúzta az ördög méregfogát.
Hogyan? Úgy, hogy kifizette minden adósságunkat amelyet a bűneinkkel halmoztunk fel.
Tehát az ördögnek már nincs jogalapja, hogy Isten gyermekeit vádolja. (Róma 8:33)
Hogyan igazított meg minket az Atya? Krisztus vére által.
( Róma 5:9)
Az ördög legfőbb fegyvere ellenünk, a bűneink, éppen ezt vette ki Krisztus a kezéből.
Többé már nem követelhet halált Isten gyermekeire, mert a Bíró felmentett minket Krisztus halála miatt.


...és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.


Tehát Isten gyermekeiként, szabadok vagyunk a halálfélelemtől.
Isten, az Atya megigazított minket. Ezen az ördög már nem tud változtatni.
Ha nem kell félnünk többé a legnagyobb ellenségünktől, a haláltól, már semmitől sem kell félnünk.
Szabadok lehetünk: az örömre, és a másokkal való közösségre.
Milyen csodálatos üzenete ez a Karácsonynak! Adjuk ezt tovább a világnak! Azoknak, akik még mindig a bűn és a halálfélelem rabságában élnek. Van lehetőség a kibékülésre Istennel!







IMA: Istenünk, akiket Krisztus megszabadít, azok valósággal szabadok lesznek. Köszönjük Szentlelkedet, Aki által a Te gyermekeid lehetünk. Könyörülj minden emberen, aki még a bűn rabságában él, hogy megtapasztalja a valódi szabadságot, amit a megtestesült és meghalt, feltámadt Krisztus hozott nekünk. Krisztus nevében, Ámen.

2018. december 10., hétfő

ARANY, TÖMJÉN ÉS MIRHA!

Nagyon megörültek, amikor ismét meglátták a csillagot.
Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak előtte és imádták őt. Majd felnyitották kincsesládáikat és átadták ajándékaikat: aranyat, tömjént és mirhát.(drága parfümök)
Máté evangéliuma 2. rész 10-11. vers

Istennek nincs szüksége rá, hogy az emberek szolgálják őt. Éppen ellenkezőleg! Ő ad mindenkinek életet, leheletet, és mindent. ( Apostolok cselekedetei 17. rész 25. vers)
A bölcsek nem azért hoztak ajándékokat, hogy a gyermek valamilyen szükségletét betöltsék azokkal.
Ezek nem is megvesztegetésként szolgáltak, hiszen Istent nem lehet megvesztegetni.
Akkor milyen szerepük volt?
Az ajándékok szerepe az volt, ami napjainkban a böjt szerepe.
Megüresíteni önmagunkat, és elismerni, kifejezni Isten előtt, hogy nem azért keressük Őt, mert gazdagságra vagy más egyébre van szükségünk, hanem azért keressük Őt, mert Rá van szükségünk.
A Krisztus iránti vágyunk következménye, hogy feladjuk egy időre az étel-ital magunkhoz vételét vagy akár más dolgoktól megüresítjük magunkat, kifejezve ezzel, hogy Krisztusnak jobban örülünk, mint a fizikai dolgoknak.
Amikor átadok neked olyan dolgokat, amikre neked nincs szükséged, de számomra nagyon fontosak, voltaképp azt mondom:
" Te vagy az én kincsem, és nem azok a dolgok."
Úgy gondolom ezt jelenti Istennek dicsőséget adni arannyal, tömjénnel és mirhával.
Bárcsak ezáltal az Igevers által, Isten valódi vágyat ébresztene bennünk Krisztus iránt.


IMA: Urunk, Jézus, Te vagy a Messiás, Izrael és az egész mindenség Királya. Minden nemzet meg fog hajolni Előtted. Bármilyen akadállyal is nézzek szembe, szeretném átadni Neked életem felett a hatalmat, szeretném átadni Neked életem értékeit, hogy kifejezzem, nekem nem azok a kincseim, egyedül Te vagy az Krisztus. Ámen.

Lelki vakság

Most íme, az Úr keze rajtad van, és vak leszel, nem látod a napot egy ideig!" Erre hirtelen homály és sötétség szállt rá, és botorkálva...