2020. március 28., szombat

Látni akarom Jézus Krisztust!

Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie.
Lukács evangéliuma 19. fejezet 3-4. vers



Zákeus vágyott arra, hogy találkozzon Jézus Krisztussal. Annyira elszánt volt, hogy egy fára is képes volt felmászni, hogy legalább elhaladni lássa Krisztust. Annyit tudunk róla, hogy vámszedő volt és abból gazdagodott meg, hogy embereket csapott be.

Valószínű maga is kiábrándult a tisztességtelen életmódjából és a pénze sem tette már boldoggá, ezért kereste Krisztust és egy újfajta életvitel lehetőségét.

Meg tudom őt érteni. Én sem akarok püspököket, filozófusokat, teológusokat, pszichológusokat, okoskodókat, bölcselkedőket látni, ha a lelkemről, üdvösségemről van szó, Jézus Krisztust szeretném látni a saját magam és a körülöttem levő emberek életvitelében is. Talán te is így vagy ezzel. Az egyház, teológusok, lelkipásztorok csak eszközök abban, hogy az igei tanításukra „állva” jobban lássuk Jézus Krisztust.
A döntés a mienk: a nagy tömeghez akarunk tartozni, akik életvitelükkel, megnyilvánulásaikkal akadályoznak másokat abban, hogy meglássák Krisztust, találkozzanak Vele, vagy azokhoz akarunk tartozni, akik segítenek másokat abban, hogy találkozhassanak Krisztussal?

Az is lehet, hogy pusztán a kíváncsisága vezette, látni akarta azt a Krisztust, akiről hallotta, hogy mennyi csodát tesz.

Nem is az a döntő fontosságú, hogy milyen indíttatásból akarta látni Zákeus Krisztust.

Jézus Krisztus viszont előre ment és elmondta Zakeusnak, hogy az ő házánál szeretne megszállni.

Zákeus talán nem tudta megfogalmazni pontosan mire van szüksége, de Krisztus nagyon jól tudta.

A Krisztussal együtt töltött idő, teljesen megváltoztatta Zákeust. Egy harácsoló, másokat megkárosító emberből, önzetlen, adakozó ember lett, aki a vagyonának felét a szegényeknek adta, emellett kártalanította azokat, akiket megkárosított.

Mindegy milyen okból szeretnéd megismerni Krisztust, Ő kész veled is közösségben lenni. Ő a te életed része is szeretne lenni. Amint kész vagy megnyitni teljesen a szíved, életed Jézus Krisztus előtt, a te élted is teljesen meg fog változni.



IMA: Istenem, ki szeretném nyitni a szívemet teljesen Neked és a Te szeretetednek. Nyisd meg az én szívemet, hogy befogadhassam a mindent átformáló erődet. Segíts nekem, hogy olyan emberré válhassak, aki hálával és dicsérettel járja az életútját a Te szeretetedben. Krisztus nevében, Ámen.

2020. március 27., péntek

Bartimeus, a hit embere!

Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és elég nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, a Timeus fia ült az út mellett.
Márk evangéliuma 10. fejezet 46. vers 




Jézus Krisztus sok embert gyógyított meg, de Bartimeus története több szempontból is kiemelkedő.
Bartimeusról tudjuk, hogy miután meggyógyult, Jézus Krisztus követőjévé vált. Ez az esemény röviddel azelőtt történt, hogy Krisztus Jeruzsálembe ért és meghalt a kereszten a világ bűneiért.
Bartimeusnak azt mondta Krisztus, hogy a hite gyógyította meg őt. Természetesen Bartimeus nem önmagában hitt, nem is a hitben hitt, nem is a gyógyulásban hitt, hanem Jézus Krisztus irgalmában, hatalmában hitt. Óvakodjunk tehát attól a tévelygéstől, amibe nagyon sok ember beletéved, tudniillik az ezoterikus hazugságokat sosem szabad összekevernünk Isten igazságával és az Istenbe vetett hittel.
Amint megjött a látása, Krisztus „Dávid fiának” hívja Bartimeus, tehát királyi származására hívja fel a figyelmét. Amikor Bartimeus Krisztushoz közeledett, ledobta a felső ruháját.
Annak érdekében, hogy elérje Jézus Krisztust, Bartimeus elhagyta az egyetlen tulajdonát. Amikor Krisztus megkérdezte őt, hogy mit szeretne, ő csak annyit felelt: „Rabbi, hogy újra lássak!”
Ugyanazzal az egyszerű hittel közeledhetünk mi is Krisztushoz, teljesen mindegy, hogy kik vagyunk. Bízhatunk Jézus Krisztusban, hogy az Ő hatalma által minket is megment, megszabadít, mi pedig egész életünket kezébe téve kövessük Őt.


IMA: Jézus Krisztus, segíts, hogy Benned tudjunk hinni és ne önmagunkba vagy ezoterikus hazugságokba. Adj nekünk olyan szilárd hitet, mint Bartimeusnak! Segíts minket, hogy higgyünk, hogy feladjunk minden egyes napon mindent, ami akadályoz abban, hogy Téged kövessünk. Ámen.

2020. március 26., csütörtök

A szeretet törvénye!

Tehát mindazt, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik.
Máté evangéliuma 23. fejezet 3. vers



Jézus Krisztus találkozott olyan vallási vezetőkkel (írástudók és farizeusok), akik azt akarták, hogy minden ember precízen és aprólékosan tartsa be a mózesi törvényeket.

A probléma az, hogy sokféle házi szabályzattal egészítették ki a mózesi törvényt, ezzel pedig felesleges terheket raktak a nép nyakába. Ebben a folyamatban ezeknek a vezetőknek annyira elterelődött a figyelme az Isten és a felebarát szeretetéről, hogy eszük ágában sem volt gyakorolni azt, amit másoknak tanítottak, másoktól elvártak.

Jézus Krisztus e Máté evangéliuma 23. fejezetében elmondja, hogy mit gondol ezekről az emberekről, az effajta gyakorlatról.

Jézus Krisztus alapvetően egyetértett a farizeusok tanításának nagy részével. Hiszen Mózes Istentől kapta a törvényeket, azok pedig jók voltak. Az emberi rendeléseket egyenlő rangra emelni Isten törvényével, ezt a gyakorlatot Krisztus teljesen elutasította.

Ezért hívta fel az emberek figyelmét arra, hogy a farizeusok sok jó dolgot tudtak mondani Isten szeretetéről, szolgálatáról, ők maguk viszont sokkal jobban el voltak foglalva azzal, hogy látszatra Istent szeretőknek tűnjenek, mint azzal, hogy ténylegesen szeressék és szolgálják Istent.

Krisztust követni nem azt jelenti, hogy ki kell selejteznünk Isten minden rendelését, és az Isten rendeléséből fakadó régi, szent hagyományokat, rendeléseket, törvényeket.

Jézus Krisztus arra hív minket, hogy Isten és az emberek szeretete legyen első helyen életünkben és csak azután a vallásos tradíciók.

Egy országban van hamis pénz és igazi pénz. Egy egyházban, gyülekezetben vannak igazi keresztények és hamis keresztények.

Amikor viszont hamis keresztényekkel találkozunk, ez nem mentség arra, hogy mi is megalkudjunk, hiszen akkor minket is ugyanaz az ítélet fog súlytani.

Isten arra hív minket, hogy ami jó, ami Isten szava azt fogadjuk, el mindegy ki mondja azt, a rossz példát pedig ne kövessük.


IMA: Istenünk, köszönjük, hogy a Te szeretetedet akarod kitölteni a szíveinkbe, hogy ne csak látszat követők legyünk. Szentlelked által segíts, hogy szeressünk Téged először is, utána pedig felebarátjainkat, hogy hitelesek lehessünk. Krisztus nevében, Ámen.

2020. március 25., szerda

Egyet tudok...

Erre ő így válaszolt: "Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok."
Máté evangéliuma 9. fejezet 25. vers



Egy születésétől fogva vak embert gyógyított meg Krisztus. Ebben a történetben világossá válik számunkra, hogy különbség van aközött, hogy valaki fizikai értelemben lát és aközött, hogy valaki látja, tudja az igazságot a szívével, elméjével.
A születésétől fogva vak ember, fizikai értelemben akkor látott először, amikor Jézus Krisztus visszaadta a szeme világát.
A farizeusok, akik egész életükben láttak fizikai szemeikkel, lelki szemeikkel nem láthatták meg az Isten igazságát. Ezért nem érthették meg kicsoda Jézus és mi az Ő földi küldetése.
Ez a születésétől fogva vak ember nem értett még mindent, a farizeusok kérdéseire azt válaszolta, hogy: „Nem tudom.” Ez igaz a ma élő Krisztus követőkre is. Nem tudunk minden kérdésre válaszolni, éppen ezért kell hitben járnunk és Istenben vetni bizalmunkat. Ha minden kérdésre tudnánk a választ, már nem hitben járnánk.
Vannak dolgok Krisztussal, Istennel kapcsolatosan, amiket világosan tudunk éppen azért, mert azokat Isten kijelentette nekünk. Vannak azonban dolgok, amik titkok előttünk. Azt azonban tudjuk, hogy mit végzett Krisztus az életünkben. ( Már ha valóban megismertük Őt…)
Tudhatunk Krisztus bűnt megbocsátó, eltörlő szeretetének igazságáról. Tudhatunk arról, hogy Krisztus miként ad nekünk reménységet a jövőnkre nézve. A Bibliában kijelentett igazságokból és a munkából, ami által Krisztus megváltoztatta az életünket tudhatjuk, hogy Krisztus a Megváltó, Szabadító.
Ez az a lelki igazság, amit tisztán láthatunk attól függetlenül, hogy fizikailag milyen tiszta a látásunk.


IMA: Megváltás Istene, olyan sok kérdés van, amire nem tudjuk a választ, nem érthetjük meg a választ véges értelmünkkel. Segíts tisztán látnunk, hogy mi az amit a mi életünkben is véghez vihetsz Jézus Krisztus által. Ámen.

2020. március 24., kedd

Az alázatban rejlő erő!

Jézus megkérdezte tőle: "Mit akarsz?" Ő így felelt: "Mondd, hogy az én két fiam közül az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől üljön a te országodban."
Máté evangéliuma 20. fejezet 21. vers


Egy anyuka megy Jézushoz, aki szeretné a legjobb helyet „kijárni” a két fia számára. Jakab és János legyenek Jézus Krisztus jobb és bal keze felőli helyen. Különleges megtiszteltetést szerettek volna kérni. Jézus Krisztus szeretettel fordul ehhez az édesanyához és fiaihoz, de világossá teszi, hogy nem az Ő dolga dönteni ebben a kérdésben.
Ugyanakkor arra is tanít minket Krisztus, hogy amikor Hozzá megyünk, nem nagyra törő lelkületre van szükségünk, hanem alázatos lelkületre.
Kicsit később Jézus Krisztus a tanítványainak mondja: „Aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen mindenkinek a szolgája.”
Sok ember számára ez a felhívás teljesen értelmetlennek tűnik. Hiszen akik nagyok akarnak lenni, azok nem akarnak szolgálni, akik pedig szolgálni akarnak, nem akarnak nagyok lenni.
Jézus Krisztus viszont változtatott ezen azzal, amit értünk tett. Jézus Krisztus Isten Fia, és minden hatalom neki adatott Mennyen, Földön, Úr az egész Mindenség fölött.
Jézus Krisztus viszont azért, hogy hozzánk hasonló emberré lehessen, feladta a hatalmát, úgy döntött, hogy szenvedni fog a kereszten és meg fog halni azért, hogy kifizesse a bűneinkért járó váltságdíjat. Isten nagy igazsága és kegyelme folytán ez csodálatos dolgot eredményezett minden ember számára:
az emberiség megmentését és a halál legyőzését.
Mivel Jézus Krisztus uralkodik, megjutalmazza azokat, akik Hozzá hasonlóan önként vállalják az alázatos szolgálatot és meg fogja dicsőíteni Őket.
A látszólagos ellentmondás tehát mégis értelmet nyert, azáltal amit Krisztus tett az emberiségért, azáltal ahogyan Ő szereti, szerette az embert.
Fogadjuk hát be szívünkbe Isten nagyszerű szeretetét és osszuk meg azt a világgal. Ne feledjük: Aki felmagasztalja magát, az megaláztatik.”


IMA: Istenünk, Te az alázat Istene vagy, köszönjük, hogy tanítottál minket a szolgálatban rejlő erővel kapcsolatosan. Segíts, hogy úgy tudjuk szeretni egymást, ahogyan Krisztus szeretett minket. Ámen.

2020. március 23., hétfő

KI, A MI VÁRUNK?

A Seregek Ura velünk van, Jákob Istene a mi várunk.
46. zsoltár 8. vers



Mózes megkapja az ígéretet a tejjel és mézzel folyó földről és indulni kellene birtokba venni azt. Mit mond erre Mózes?
" Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket!"
Nem azt mondta Mózes, hogy végre megvan az a föld amiről mindig is álmodtunk. Gazdagság, luxuskörülmények, egy hely ahol hazára lelhetünk. Nem a kánaáni városok várfalaiban bízott, hanem Istenben.
Úr városának falai leomlottak az engedelmesség hatására, amit a nép az igazi Vár, a Mindenható felé tanúsított.
Ó vágyom rá, hogy Isten olyanná formáljon, mint Mózest. Nem Isten ajándékait szeretném, hanem Istent jelenlétét szeretném elsősorban. Az Ő gondos, szerető tekintetét az életemen érezni. Krisztus meghalt azért, hogy ez a vágy valóság lehessen hit által.
Neked ki, mi a várad? Hova menekülsz amikor nehézségeid vannak? Alkohol, pénz, kapcsolatok, szórakozás, vásárlás? A hamis, omladozó, bizonytalan várak száma végtelen.
Csak egy mentsvár van amelyik soha meg nem rendül, meg nem változik, és tökéletes védelmet nyújt minden élethelyzetben. A Seregek Urának jelenléte.
Miért helyeznénk bizalmunkat a látható és mulandó dolgokba, amikor a láthatatlan, halhatatlan, szerető és Örökkévaló Isten az egyetlen valódi menedék?
Tegyük le életünket, adjuk meg magunkat Neki még ma! Csak az győzhet, aki a győztes Isten oldalára áll. Akik Isten ellen hadakoznak, úgysem fognak megmaradni.
Minden erőlködésük hiábavaló lesz.
Tencut Zoltán


IMA: Istenünk, nem akarunk Nélküled élni. Akkor sem ha gazdagságot, luxust, jólétet adsz nekünk. Ha Te nem jársz velünk, ha mi nem élünk Benned, az életünk értelmetlen és napjaink semmibe vesznek, mint az árnyék naplementekor. Segíts Istenünk Téged szeretni, a Te szavadra építeni, hogy megmaradjunk örökké. Krisztus nevében köszönjük, hogy biztos oltalom, menedék vagy. Ámen.

2020. március 22., vasárnap

Ó, NEM HALÁL AZ!

Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül…
Filippiekhez írt levél 3. rész 19. vers




Ó, nem halál az, nem, nem,
Az Úrhoz menni föl,
E bús földről kiszállni,
S ott fönn otthont találni,
Hol csillag tündököl.


Ó, nem halál az, nem, nem,
A menny polgáraként
Édes békében élve,
Jajtól, bajtól se félve,
Élvezni fönn a fényt.


Ó, nem halál az, nem, nem,
Ha Krisztusom fogad,
Ülvén királyi széken,
S kegyelmét osztja nékem:
,,Jöjj s lásd meg arcomat!’’


Ó, nem halál az, nem, nem,
Amerre ő halad,
nyomában járni-kelni,
Kies mezőkre lelni,
Az élet-fák alatt.


Ó, nem halál az, nem, nem,
Koronás fővel ott,
Az égi fény-körökbe
Őt áldnunk mindörökre,
Ki bűnből megmosott.


Ó, nem halál az, nem, nem,
Világnak Üdve, Te,
Ha árad bőven s mindig,
Nem csak cseppekben, mint itt,
Kegyelmed tengere!

Malan Cézár
ford.: Vargha Tamás

IMA: Istenünk, köszönjük, hogy akik Krisztust megismerik és bizalmukat Benne vetik, azok nem halnak meg, hanem átmentek a halálból az életbe. Köszönjük, hogy nekik a fizikai halál nem halál, hanem hazatérés a dicsőség honába. Krisztus nevében tarts meg minket ebben a hitben. Ámen.

Nagypéntek és reményteljes jövő

A népnek és az asszonyoknak nagy sokasága követte őt, akik jajgattak, és siratták őt. Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: "J...