Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: "Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ. János evangéliuma 8. fejezet 7. vers
Egy nagyon erőteljes történet része a fenti néhány mondat, és olyan jó lenne, ha minden keresztény ember helyesen értelmezné és helyesen gyakorolná a fentieket.
Hallottam egy esetről, ami nagyon elszomorított. Egy ember, akire ránehezedtek bűnei, elment egy lelkipásztorhoz, hogy megvallja azokat és, hogy megkérdezze van-e bocsánat bűneire?
A lelkipásztor azt mondta: „Úgy gondolom olyan súlyosak a bűneid, hogy azokra már nincs bocsánat.”
A megterhelt bűnös elment és kiugrott a tizedik emeletről.
Isten arra hív téged, hogy legyen jó az ítélőképességed. Tudd, hogy mi a helyes és mi a helytelen, tudd, hogy ki az, aki testvéred az Úrban és ki az, aki csak úgy tesz, mintha a javadat akarná, de közben ragadozó farkas. Ez nem ítélkezés, hanem a dolgok helyes megítélése.
Emberek sorsa felett csak Isten mondhat ítéletet. Ő teremtett, Ő adott életet minden embernek és Ő fog ítélkezni is az emberek élete felett. Nem én és nem te döntöd el, hogy kicsoda méltó az Isten kegyelmére vagy ítéletére. Nem az a dolgunk, hogy a pokolig kárhoztassunk valakit vagy éppen a Mennybe emeljük őt.
Isten előtt minden ember vétkezett, tehát minden ember bűnös. Minden embernek szüksége van arra, hogy hittel Jézushoz jöjjön bűnei bocsánatát kérve.
A házasságtörésen kapott asszonyt csak Krisztus menthette fel, hiszen Ő maga halt meg az asszony helyett is. Kegyelmet hirdetett az asszonynak, mert Ő halt meg a bűneiért.
Akik valóságosan megragadták Isten bocsánatát, azok sosem veszik könnyelműen életükben a bűnt. Jól tudják, hogy Krisztus drága vérébe került, hogy szabaddá válhassanak a bűn rabságától.
A nőt vádlók közül talán némelyek ugyanazt a bűnt is elkövették, amivel az asszonyt vádolták. Ők viszont nem tudtak bűnbánatra jutni, Krisztus elé borulni bocsánatát kérve. Talán kicsit szégyenkeztek, majd tovább álltak és valószínűleg minden maradt a régi.
Ha már tapasztaltad, hogy megbocsátott neked Isten, akkor hívj minden bűnbánót Krisztus kegyelméhez.
IMA: Istenem, tudom, hogy vétkeztem ellened, és azt is tudom, hogy nincs jogom bárki élete felett ítéletet mondani. Az ítélet és a kegyelem is Nálad van. Segíts nekem ezt szem előtt tartani. Krisztus nevében, Ámen.