2022. szeptember 24., szombat

Krisztusi élet

Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja.           Máté evangéliuma 16. fejezet 25. vers


Péter félrevonta Jézus Krisztust, hogy négyszemközt megfeddje Őt, amikor Krisztus a jövendő szenvedéseiről és életének feláldozásáról beszélt.
Jézus Krisztus világnézete teljesen más volt, mint a Péteré. Krisztus úgy gondolta, hogy sokkalta jobb letennie az életét az emberiség bűneiért, mint ragaszkodni a földi életéhez.
Péternek határozott szavakra volt szüksége, hogy felébredjen a saját maga által létrehozott álomvilágból: „Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: "Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint."
Ha Krisztus nem tette volna le életét az emberiségért, Péter sosem békülhetett volna ki az Atyával és sosem nyerhette volna el az örök élet ingyenes ajándékát.
Péter elképzelése az volt még ekkor, hogy lemondás, kereszthordozás nélkül követi Krisztust. Talán te is gondolkodtál már ezen. Miért ne lehetne a tied a világ kínálta siker, pénz, élvezetek és az üdvösség is? Miért ne lehetnél népszerű a világ szemében és kedves az Isten szemében is? Hiszen úgy is Istent követnéd, csak kis gesztusokat tennél a világnak. Miért ne lehetnél tisztességtelen magánéletedben és munkádban egyaránt? Hiszen Krisztus meghalt minden bűnért. Nem igaz? Miért kellene átadnod az életed Istennek, hogy akarata szerint használhassa azt? Miért ne élhetnéd ki minden önző vágyad akár mások eltaposásának árán is, hiszen Krisztus már letette életét érted is.
Krisztus arra tanította Pétert és arra tanít téged is, hogy tedd le életed az Ő kezébe azért, hogy olyan életet élhess, amellyel valóban tiszteled Istent.
Mi az, amihez görcsösen ragaszkodsz, és semmiképpen nem akarod átengedni Isten kezébe? Ha őszintén követni akarod Istent, ideje elengedned.
Krisztus mondja: „ Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?”


IMA: Istenem, csak a Te Szentlelked segítségével tudok őszintén lemondani saját önzésemről és a Te kezedbe tenni teljesen életemet. Taníts meg engem a Te országodért veszíteni el életemet. Segíts megértenem és elhinnem, hogy az élet, amit Te szánsz nekem, a legjobb számomra. Krisztus nevében, Ámen.

2022. szeptember 23., péntek

Hit a félelem helyett

Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” És ezt mondva meghalt. Lukács evangéliuma 23. fejezet 46. vers



Jézus, Aki olyan ember volt, amilyennek Isten elképzelte az embert, amikor megteremtette, Aki számtalan csodát tett, arra tanította a tanítványait, hogy ne féljenek, amikor a földi küldetése a végéhez közeledett.
Tudta, hogy gonosz emberek kezére fog kerülni, tudta, hogy árulás áldozata lesz és azt is tudta, hogy halálra fogják ítélni majd ki fogják végezni őt.
Azt is tudta, hogy három nap múlva dicsőségesen fel fog támadni. A tanítványok is tudták ezeket a dolgokat, de nem értették őket és féltek megkérdezni Jézust a halála előtt ezekről.
Amikor Jézus teste a sírban nyugodott, úrrá lett a tanítványokon a félelem és el akartak rejtőzni. Féltek, hogy őket is meg fogják ölni.
Látták Krisztus a vaknak visszaadni a látását, látták Őt vízen járni, még halottat is láttak akit Krisztus életre keltett, de azt nem tudták elhinni, hogy Krisztus vissza tud térni a halálból. Te és én el tudtuk volna hinni?
Voltál már hasonló helyzetben? Amikor úgy gondoltad, hogy Isten megakadályozhatta volna, hogy olyan nehéz helyzetbe kerülj, de Ő mégsem tette meg. Talán a tanítványok is gondolhatták, hogy legyőzhette volna a római megszállókat, de mégsem tette. Könnyű kritizálni ezeket a tanítványokat. Olyan kevés hitük volt, annyira helyet adtak a félelemnek.
Te és én tudjuk a történet végét: harmadik napon Jézus Krisztus dicsőségesen feltámadt. Örökre legyőzte a halált. Ők nem tudták ezt. Milyen gyakran megtörténik ez velünk. Milyen gyakran kételkedünk Isten szavait és tetteit illetően.
Valamilyen nehézségen mész keresztül és ahelyett, hogy bíznál Istenben, az Ő ígéreteiben, hatalmában, abban, hogy Ő mindent kezében tart, kételkedsz és magadba zárkózol és talán azt is gondolod, hogy mindennek vége.
Ez a történet ma arra tanít téged, hogy a lehetetlen is lehetségessé válik Krisztus által.
Jézus Krisztus nevében gyógyulás, győzelem van. Ha Isten mindent kezében tart, akkor mi okod lenne a félelemre? Ahogy elmúltak azok a napok a tanítványok életében és meglátták Jézust megdicsőülni életükben, a te életedben is bekövetkezhet ez. Csak válaszd a hitet a félelem helyett.


IMA: Istenem, minden nehézségem ellenére szeretném a hitet választani a félelem és bizonytalanság helyett. Támogass ebben a Te Szentlelked által. Köszönöm minden áldásodat. Krisztus nevében, Ámen.

2022. szeptember 22., csütörtök

Irgalmasság vagy áldozat?

Ha pedig értenétek, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot, - nem ítéltétek volna el azokat, akik nem vétkeztek. Máté evangéliuma 12. fejezet 7. vers



Még a legjobb szándékú politikussal is előfordul, hogy kampányidőszakban sok-sok hasznos dolgot ígér, de amint hatalomra kerül és szembesül a valós helyzettel, kénytelen visszalépni az ígéreteitől.
Jézus Krisztus arra kérte a politikai hatalommal is rendelkező vallási vezetőket, hogy fontolják meg az Istennel kapcsolatos dolgokat érintő véleményüket, álláspontjukat.
Ezek a vezetők jobbnak látták, ha Krisztust megölik. Halálos bűnnek vélték, hogy Jézus Krisztus és tanítványai egy búzamezőn áthaladva, a nyugalom napján leszaggattak néhány érett búzakalászt, hogy búzamagokat egyenek.
Krisztus nem vitatkozott a farizeusokkal, de beszélt arról, hogy Isten milyen szándékkal hagyta meg a pihenőnapot.
A szombatnap Jézus Krisztusra mutatott, Aki eljött a világba, és Akinek az áldozata által bemehetünk az igazi nyugalomba.
Isten írott szavával támasztotta alá mondandóját. A szombat is az Isten Fiára mutatott, Aki betöltötte a teljes törvényt és halála, feltámadása által igazi nyugalmat, békességet hoz azoknak, akik hiszen Őbenne.
A szombat azért is adatott, hogy az emberek Istent dicsőítő jó cselekedeteket vigyenek véghez. Nem vétkezett tehát Krisztus, amikor meggyógyította a száradt kezű embert vagy a meggörnyedt asszonyt szombatnapon.
A képmutató farizeusok vétkeztek, akik elítélték a Szombat Urát és nyilvánosan úgy tettek, hogy ők különbek, titokban viszont kihúzták a verembe esett haszonállatukat. Ezzel pedig a saját vagyonukat az Isten rendelése elé helyezték.
A szombat lényege az Isten őszinte tisztelete volt. Ezért kérte Jézus, hogy ismerjék el: a názáreti Jézus Krisztus Ura a szombatnak nemcsak a csodák miatt, hanem a Szentlélektől jövő tanítás miatt.
Talán te is hajlamos vagy a külsőségekre odafigyelni, miközben lényeges dolgokat figyelmen kívül hagysz. Ismertem olyan asszonyokat, akik rendszeresen befedték a fejüket, hogy nyilvánosan kifejezzék, alárendelik magukat a férjük vezetésének, de otthon egyáltalán nem erről tettek tanúbizonyságot.
Talán felemeled a szavad a lopás ellen, de te magad is lopsz. A farizeusok elítélték Krisztust, mert nem volt étele, háza és emiatt kénytelen volt gabonát enni tanítványaival együtt, de nem voltak hajlandóak terített asztalukhoz hívni a mestert és tanítványait, mert nem értették meg a szombat lényegét. Ehelyett a farizeusok kimentek és elhatározták, hogy végeznek Krisztussal.
Te mit fogsz tenni? Hajlandó vagy engedni, hogy Isten átformálja, a gondolkodásodat vagy inkább bezárod a szíved Krisztus igazsága előtt?


IMA: Jézus Krisztus, ma is lenyűgöz a Te kegyelmed és szereteted. Nyisd meg teljesen a szívem a Te igazságodra, hogy átváltozhasson Szentlelked által a gondolkodásom. Ámen.

2022. szeptember 21., szerda

Bízd magad Istenre

Hogyha pedig kegyelemből, akkor nem cselekedetekből: különben a kegyelem nem volna többé kegyelem.
Római levél 11. rész 6. vers



Érezted úgy valamikor, hogy Isten hátat fordított neked? Már nem tartozol a kegyeltjei közé?
Gondoltál már arra, hogy Isten már nem szeret téged?
Talán valamikor tudtad, érezted, hogy Isten szeret és figyel rád. De mi van most? Most amikor a reményeid beteljesedése késésben van, amikor az imádságaid úgy tűnik nem hallgattatnak meg.
Talán ezt kérdezgeted:
"Szeret-e még az Isten engem? Figyel rám egyáltalán?"
A legtöbbünk tett már fel hasonló kérdéseket az élet valamelyik szakaszában.
A válasz az efféle kérdéseinkre: Igen, Ő még mindig szeret minket.
Ha nem is érzed úgy, vagy a körülményeidet nézve nem is így tűnik neked, láss a lelkeddel és higgy Isten szavának.
Talán szeretnéd, hogy Isten úgy áldjon meg, mint soha azelőtt, de arra is kész vagy, hogy úgy bízz Benne, mint soha azelőtt?
Hinni fogod, hogy Isten név szerint ismer téged és szeret téged?
Ha igen, akkor számodra elképzelhetetlen módon meg fog dicsőülni Isten életedben.


IMA: Atyám, Istenem, köszönöm, hogy ma is szívemhez szóltál. Bocsásd meg, ha kételkedtem bármikor is a szeretetedben. Tudom, hogy szeretsz engem és mindent a javamra akarsz fordítani. Tudom, hogy az életed is odaadtad értem és sohasem fogsz elhagyni. Szeretlek Uram és alá akarom rendelni életem a Te akaratodnak.
Krisztus nevében, Ámen.

2022. szeptember 20., kedd

A bátorság Lelke

Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. Timóteushoz írt második levél 1. fejezet 7. vers



Bátorság kell ahhoz, hogy az igazat mondd.
Bátorság kell ahhoz, hogy kilépj a megszokottból.
Bátorság kell ahhoz, hogy valamit egyedül tegyél meg.
Bátorság kell ahhoz, hogy sebezhető légy.
Bátorság kell ahhoz, hogy tudj élni valakinek a szeretete nélkül.
Bátorság kell ahhoz, hogy újra bízz valakiben.
Bátorság kell ahhoz, hogy felemeld a szavad a jó ügyért.
Bátorság kell ahhoz, hogy várj a legjobbra amit Isten ad.
Bátorság kell ahhoz, hogy valami újba vágj bele.
Bátorság kell ahhoz, hogy elismerd a tudatlanságodat.
Bátorság kell ahhoz, hogy elhidd a dolgok megváltozhatnak.
Bátorság kell ahhoz, hogy adj semmit nem várva cserébe.
Bátorság kell ahhoz, hogy felvállald önmagad.
A Bibliában gyakran találkozunk Isten felhívásával: " Légy bátor és erős!"
Amikor az élet nehézségei, negatív fordulatai le akarnak taglózni minket, Isten mindent megad a Szentlélek által, hogy szembenézzünk bátran az előttünk álló kihívásokkal.
Engedd, hogy Isten megadja neked a bátorságot, hogy olyat tégy amiről azt gondoltad sosem leszel képes rá.
Engedd, hogy megadja neked a bátorságot, hogy legyőzd a múltbeli sikertelenségekből önmagadnak kovácsolt korlátokat, hogy szembenézhess a holnappal, hogy örülj a mának, hogy szembenézz a félelmeiddel, hogy megváltoztasd a saját kis világod, hogy szembenézz és legyőzd a belső hangot amely folyton kritizál és bánt téged, ( Nem vagy elég jó, nem vagy elég szép, nem vagy elég erős, nem vagy elég kitartó stb.) és, hogy végre meglásd ki is vagy valójában azáltal, hogy az életed el van rejtve Istenben.
A keresztény élet nem a gyáváknak való. Talán a bolondoknak, de nem a gyáváknak.
Paul Washer


IMA: Istenem, add nekem a Szentlelkedtől eredő erőt, szeretetet és józanságot. Krisztus nevében, Ámen. 

2022. szeptember 19., hétfő

Krisztus kinyújtotta a kezét

Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és ezt mondta: "Akarom. Tisztulj meg!" És a lepra azonnal letisztult róla. Máté evangéliuma 8. fejezet 3. vers



Jézus Krisztus földi küldetésének kezdete után, hanem nagy népszerűségre tett szert. Szinte állandó jelleggel százak, ezrek követték és hallgatták az Istenről és országáról szóló tanításait.
Erő, őszinteség, szeretet és hatalom áradt szavaiból, ezt pedig észrevette a hallgatósága. A tanítványok néha úgy gondolták, hogy meg kell védeniük a mesterüket a tömegtől, de Krisztus sokszor máshogy gondolta ezt.
Nemrég láthattuk, hogy mennyi ember tolongott a pápa körül, némelyek még csecsemőiket is oda nyújtották neki, hogy megcsókolja azokat. Pedig a pápa egy hozzánk hasonló ember.
Mi lehetett Krisztus körül? A fenti igében egy leprásról van szó. A leprásoknak tilos volt közösségben tartózkodni, életre szóló elkülönítésre voltak ítélve.
Ez a leprás ennek ellenére átverekedte magát a tömegen, mert szerette volna, hogy Krisztus megtisztítsa.
Érdekes módon így van ez ma is. Végső elkeseredésében, tehetetlenség idején sok ember villámgyorsan megtalálja az utat Istenhez. Aki máskor arra hivatkozott, hogy nem tud imádkozni, hírtelen nagyon odaadóan kezd imádkozni és rájön, hogy mégis tud imádkozni csak a múltban nem akart. Amikor valaki rájön, hogy kétségbeesetten szüksége van Krisztus érintésére, hamar megtalálja az időt és a módot is arra, hogy közelebb kerüljön Krisztushoz.
A leprás remélte, hogy Krisztus nem fogja elzavarni Őt, hanem a hatályos törvények és vallási szokások ellenére szóba fog állni vele, segíteni fog rajta.
A leprás jól tudta, hogy Krisztusnak megvan a hatalma a meggyógyítására. Csak azt nem tudta, hogy akarja-e meggyógyítani őt? Ez pedig érthető. A főnöködnek megvan a hatalma, hogy megemelje a fizetésedet, de ez nem jelenti azt, hogy meg is fogja tenni. Az egészségbiztosítódnak megvan a hatalma, hogy átvállalja egy költséges orvosi beavatkozás költségeit tőled, de nem biztos, hogy meg is fogja tenni stb. A leprás a legcsodálatosabb választ kapta: „Akarom! Tisztulj meg!” Krisztus ma is akarja, hogy minden ember megszabaduljon a bűn leprájától. Rád és rám is tud időt szakítani.

IMA: Istenem, köszönöm, hogy mindig időt szánsz azokra, akik őszinte szívből keresnek Téged. Erősítsd a hitünket Úr Jézus. Segíts engem, hogy bízzak Benned. Egyedül Te tudsz teljessé tenni. Krisztus nevében, Ámen.

2022. szeptember 18., vasárnap

Kitartó imádkozás

Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.
Jakab levele 5. rész 16. vers



Egy hölgy 20 éven keresztül imádkozott az istentelen férjéért, aki szabályszerűen tombolt a családjukban és ez a hölgy azt mondta, hogy azért tartott ki mellette 20 éven keresztül, mert nem akarta, hogy az imádságai gyümölcsét valaki más arassa le. Tudta, hogy Isten át fogja formálni a férje életét, csak azt nem tudta, hogy mikor.
Tudta, hogy Isten meg fogja tanítani a férjét hogyan vezessen egy családot, csak nem tudta, hogy pontosan mikor.
Tudta, hogy Isten meg fogja mutatni a férjének hogyan váljon azzá a férfivá akinek Isten szeretné látni, csak nem tudta hogyan és mikor fog megtörténni ez.
A hölgy többet imádkozott a férjéért, mint önmagáért és végül meg lett az eredménye.
Az ördög szeretné ha olyan harag, gyűlölet töltené el a szíved, hogy többé ne tudj részvéttel és hittel közbenjárni házastársadért imádságban.
Ha engeded, hogy a gonosz megmérgezze a te szívedet is, akkor a hittel teljes imádságok helyett, egy méregzsákká fogsz változni, és folyamatosan azt fogod szajkózni, hogy mit tett, vagy mit nem tett a házastársad.
Egy ember életének átformálódása nem fog menni Isten keze nélkül.
Nem számít milyen csodálatos a szexuális összhang köztetek, mennyire jól főz, mennyire gyönyörű és tökéletes a külső megjelenése, vagy milyen bátorítóan hatnak rá a szavaid, az igazi változás csak Isten Lelkének ereje és beavatkozása által fog megtörténni.
Ez természetesen kitartást és türelmet feltételez a részedről.
Hiszem, hogy minden ember szeretne olyan lenni, mint amilyennek Isten látni szeretné, csak legtöbb embernek fogalma sincs hogyan csinálja.
Imádkozz és járj közben érte kitartóan. Valld meg a 112. zsoltár szavait és egyéb hasonló Igéket az életére vonatkozóan.
Talán te egy jó embernek látod a házastársad, de mit sem ér, ha nem lesz belőle Isten hasznos eszköze, aki cselekszi Isten akaratát.
Isten nem személyválogató! Amit mások életében elvégzett, a tiedben is elvégezheti.,
Kérlek ne értelmezd tévesen a fentebb leírtakat.
Isten nem személyválogató! Amit mások életében elvégzett, a tiedben is elvégezheti, az életed, akkor engedetlen leszel Isten utasítása iránt, és átkot vonsz magadra. Ennek a következménye általában az, hogy az engedetlen fél is elveszíti az Istennel való közösségét és nem az, hogy az istentelen ember, Istenhez fordul.
Ne csapd be önmagad! Sok fájdalomtól kíméled meg magad, ha az Úrban, az Isten szavának engedve kötsz házasságot.
Ha viszont ma egy olyan házasságban élsz, ahol a házastársad lázad Isten ellen, akkor a mai üzenet pontosan neked szól!


IMA: Istenem, Atyám! Köszönöm, hogy vezetni akarod a szívemet. Imádkozom a házastársamért. Ő sokkal hamarabb tartozott Hozzád, mint hozzám.
Jobban szereted, mint ahogy én valaha szerethetem.
Segíts neki, hogy végre úgy lássa önmagát, ahogy Te látod őt.
Nyisd meg a szívét, hogy befogadja a szereteted, bölcsességed. Tanítsd meg, hogyan élje meg jól a szerepét, feladatát a családban.
Segíts elhinnem az Te beszéded és türelmesnek lennem. Segíts azzá a társsá válnom, akire szüksége van, és segíts úgy látnom Őt, ahogyan Te látod.
Tedd őt azzá az emberré, akinek látni szeretnéd. Krisztus nevében, Ámen.

Értelmet meghaladó hit

Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...