2018. október 6., szombat

NÉZZ FEL ISTENRE!

Nem fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az Úrban.
112. Zsoltár 7. vers

A halál mindenütt jelen van. A vétek mindenütt jelen van. A visszaélés és az erőszak mindenütt jelen van. Népirtás, mészárlás, káosz, bálványimádás jelen vannak mindenütt.
Az emberek szíve elfordul Istentől és nem félik az Istent, nem is adnak neki tiszteletet.
Amikor Istenhez fordulok, mindig azon gondolkodom: " Hogy lehetnék én más ebben a világban?" Isten pedig szelíden szól hozzám:
" Nézz rám! Fókuszálj az elméddel, szíveddel Rám Az érzelmeiddel is fókuszálj Rám. Mint Péter amikor a vizen járt, tartsd a szemeidet Rajtam. Én meg tudlak őrizni tökéletes békességben. Ne a képességeid korlátoltságára nézz, hanem az Én korlátlan hatalmamra. Ne arra nézz amit nem tudsz elvégezni, hanem arra amit az Én végtelen és határtalan erőm el tud végezni. A kezem nem rövidült meg. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Én vagyok a Megváltó. Nézz Rám! Semmilyen fegyver nem lesz szerencsés így, amit a lelked ellensége ellened készített.
Segítek neked bölcsen járni. Eszközömként foglak használni ha Rajtam tartod a szemed. Ezt mondja a Seregek Ura."


IMA: Köszönöm Istenem, a vigasztaló, bátorító szavaidat. Elfogadom ezt a vigasztalást a Te nevedben.
Feléd fordítom a szívem és a figyelmem. Csak Te tudsz cselekedni azokkal a dolgokkal kapcsolatosan amelyek körbevesznek.
Segíts a Krisztusból fakadó örömhírre fókuszálnom, a Te országodra és királyságodra, Szeretnék Neked és Benned örülni Istenem. Jézus Krisztus nagy nevében, Ámen.

2018. október 5., péntek

ISTEN JOBBAT TARTOGAT SZÁMODRA!

Igazán mondom nektek: aki hisz bennem, megteszi mindazokat, amit én teszek, sőt, még nagyobb dolgokat is. Mert én az Atyához megyek,
János evangéliuma 14. rész 12. vers (EFO)

Nincs az a gyengeség, akadály, vagy negatív szó, ami akadályt tudna gördíteni Isten tökéletes és előre elkészített terve elé.
Amikor elhívott téged, jól tudott minden egyes bűnről, amit el fogsz követni.
Ő tud minden egyes "óriásról" amellyel meg kell küzdened.
Azelőtt ismert téged, mielőtt formálódni kezdtél édesanyád méhében.
Ezért van az, hogy te sok olyan dolgot átvészeltél, amibe mások belehaltak.
Ez az oka, hogy még mindig életben van, még mindig talpon vagy.
Egy szent cél miatt vagy még a földön.
Csak tudd, hogy Isten egy nagyszerűbb dologra szeretne felkészíteni.
Tudd, hogy Krisztusban mindent megadott neked amire szükséged van a küldetésed beteljesítéséhez.
A hitnek nagyobb mértéke vár rád. A lelki ajándékok nagyszerűbb hasznosítása vár rád.
Az Isten hatalmának csodálatosabb megnyilvánulása, csodálatosabb bölcsesség, csodálatosabb és mélyebb ismerete Istennek, és egy nagyobb, mélyebb Istennel járás mind a tieid lehetnek.
Ha még nem békültél ki Istennel, akkor gyere ma Hozzá és végre kezdj el járni az Ő terve szerint.


IMA: Istenem, te olyan nagy és csodálatos vagy. Bízom Benned. Amit szeretnél, hogy megtegyek, azt szeretném megtenni. Emelj engem egyre magasabbra. Amikor az életem nehéz szakaszában vagyok, emlékeztess rá, hogy a Legnagyobb jár velem. Arra hívtál engem, hogy nagy dolgokat vigyek véghez általad, és elfogadom ezt az elhívást. Dicsőülj meg életemben, Uram. Krisztus nevében, Ámen.

2018. október 4., csütörtök

RAGADD MEG AZ ALKALMAT!

Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak.
Prédikátor könyve 3. rész 4. vers

A görög nyelvben két szó is van használatban az idővel kapcsolatosan. Az egyik a cronos (kronosz), ami a múló időt jelenti. Azt az időt, amit a karórádon vagy a homokórán látsz lepörögni.
A második kifejezés az időre a kairos (káirosz) ami egy bizonyos eseménynek a megfelelő idejét jelöli.
Ha a vonatom délelőtt 8 órakor indul, akkor a múló idő (kronosz) alapján állapítom meg, hogy mikorra kell ott lennem az állomáson, hogy megragadjam az alkalmat (káirosz), és felszálljak a vonatra. Ha 8 óra után érek oda, azt az alkalmat már lekéstem és soha többé nem jön vissza.
Természetesen vannak az életünkben olyan alkalmak, amik visszatérnek, ismétlődnek és van soha vissza nem térő alkalom.
Ha Krisztus ma kopog a szíved ajtaján, ha Isten ma szól hozzád, az egy alkalom arra, hogy az egész életed megváltozzon.
De ha lemaradsz erről az alkalomról, az a kérdés, hogy lesz-e még ilyen alkalom?
Az Istenhez való fordulásnak, az Előtte való megalázkodásnak ma van az ideje és az alkalma.
Ha tudunk őszintén sírni a bűneink, lázadásunk felett, akkor fogunk tudni felszabadultan örülni is az új életnek, amivel Isten ajándékozott meg minket.
Kedves olvasóm. Tudom, hogy sokszor keményen dolgozol azon, hogy Isten nagyszerű tervét kövesd életedre nézve, de ne felejtsd el mi a lényeg. Ne felejtsd el ki a lényeg.
Keresd ma is először Isten országát, igazságát, a többi pedig csak ráadásként lesz a tied.


IMA: Istenünk, köszönjük a mai napot, és az alkalmakat amiket elkészítettél nekünk. Segíts, hogy észrevegyük őket és használjuk ki őket. Segíts, hogy felismerjük azokat az alkalmakat, amikor a gonosz el akar gáncsolni minket. Krisztus nevében köszönjük, hogy mindenre megtanítasz minket. Ámen.

2018. október 3., szerda

AZ ÖRÖMHÍR!

Amit most mondok, az igaz. Bárcsak mindenki felismerné és elfogadná: Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy a bűnösöket megmentse! Ezek közül pedig én vagyok a legbűnösebb.
Timóteushoz írt első levél 1. rész 15. vers (EFÓ)


Az evangélium szó, voltaképp örömhírt jelent. Az örömhír Istenről, aki elküldte egyszülött Fiát, Krisztust, aki azért jött, hogy győzelmet arasson ebben a földi életben.
Azért jött, hogy bűn nélküli, tökéletes életet éljen, egy önzetlen életet, melynek vége az volt, hogy a kereszten önként feláldozta magát értünk, de ő nemcsak meghalt.
Ő fel is támadt a harmadik napon. A feltámadás teszi az evangéliumot örömhírré.
Tehát mi hirdetjük továbbra is, az örömhírt Krisztusról, a mi bajnokunkról.
Jézus Krisztus maga a feltámadás és az élet. Jézus Krisztus a győztes királyok-királya, Uraknak-Ura.
A kérdés csak az, hogy mit kezdesz ezzel az örömhírrel?
Te kinek az oldalán állsz? Győzelmes életet élsz? Akkor Krisztus él benned. Ha nem, akkor még a legyőzött gonosz szolgájaként vagy kénytelen élni életed. Valld meg ma, hogy szükséged van a győztes Krisztusra.
Bánd meg, valld meg, minden bűnödet, vereségedet és kérd, hogy adjon neked is szabadulást és új életet Szentlelke által.


IMA: Istenem, köszönöm a legnagyobb örömhírt amit ember csak kaphat a világon. Köszönöm, hogy győztél a bűn, a halál felett. Segíts minket is, hogy a Szentlelked ereje által meg tudjunk újulni, vagy ha még nem adtuk át életünket Neked, akkor az ördög fogságából ki tudjunk szabadulni. Légy dicsőítve és magasztalva. Krisztus nevében, Ámen.

2018. október 2., kedd

ISTEN GONDOSKODIK RÓLAD!

Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.
Filippibeliekhez írt levél 8. rész 19. vers

Keresztényként természetesnek vesszük, hogy szemeinket a "hegyekre emeljük", ahonnan jön a mi segítségünk. Vagyis természetesnek tűnik, hogy mindig Istenre nézünk.
De mi történik olyankor amikor komoly szükségbe kerülünk?
Amikor a főbérlő kilakoltatással fenyeget, a hűtő üres, a vizet levágták és az autónk elromlott?
Ez sok esetben elegendő, hogy a legtöbb ember egyszerűen egérutat keressen a helyzetből, ahelyett, hogy Istenre nézne.
Jó ha tudod, hogy végső soron Isten a gondviselőd. Nem a férjed, nem a szüleid, nem a kormány, nem a munkáltatód.
Az Isten a forrása mindennek amire szükséged van.
Amint ez az igazság mélyen befészkeli magát a szívünkbe, már nem leszünk dühösek emberekre, életkörülményeinkre, és arra tudunk fókuszálni, hogy Isten betöltse minden szükségünket az Ő gazdagsága szerint.
Ez természetesen meg fogja változtatni az emberekhez való hozzáállásodat is.
Tudsz imádkozni mondjuk a férjedért, hogy Isten adjon erőt neki a munkahelyén, és nem azért fogsz zsörtölődni, hogy kevés a fizetése.
Ha éppen egy pénzügyi válságban vagy, tudd, hogy Isten be tudja tölteni minden szükségedet.
Ha Benne bízol, akkor tapasztalni fogod, ahogy természetfeletti módon be fogja tölteni minden szükségedet.
Ha nem tudod beosztani amid van, első helyre helyezd Istent. Adakozz rendszeresen és meg fogod látni, hogy nem szegényedsz, hanem Isten még inkább rád fogja árasztani áldásait.


IMA: Atyám, magasztallak téged, hogy gondot viselsz gyermekeidre. Segíts engem, hogy a próbák idején meg tudjak hitben állni. Segíts, hogy ne a pénz legyen az Istenem, hanem minden körülmények között Benned bízzak és hálás szívvel várjak gondviselésedre. Krisztus nevében, Ámen.

2018. október 1., hétfő

KRISZTUS MEGFORDULT!

Jézus is azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a sokaságban megfordulva így szólt: "Ki érintette meg a ruhámat?"
Márk evangéliuma 5. rész 30. vers


Jézus Krisztus úton volt valahova, miközben az Őt követő tömegben volt valaki, aki megszegte a mózesi törvényt.
Egy vérfolyásos asszony, aki a mózesi törvény szerint, tisztátalannak számított, vagyis tilos volt tömegben tartózkodnia.
Ez az asszony már 12 éve szenvedett emiatt a betegség miatt.
Ez az asszony, odalopakodott Krisztus háta mögé, majd elérte a Krisztus ruhájának szélét, és abban a pillanatban a saját bőrén tapasztalta meg Isten csodálatos, dicsőséges hatalmát, hiszen azonnal meggyógyult.
Krisztus háta mögött tapasztalta meg Isten csodálatos hatalmát.
A Márk evangéliuma 5. részének 30. versében pedig az egyik legmélyebb igazságot olvashatjuk:
" a sokaságban megfordulva így szólt..."
Krisztus meg akarta "találni" az asszonyt.
Tudod, hogy ez az asszony miért rejtőzködött Krisztus elől? Mert meg volt győződve, hogy Krisztus dühös lenne rá, elutasítaná, a mózesi törvényekhez híven bánna vele.
Hány keresztény van ma, akik nem akarnak Krisztushoz közeledni, a gyülekezetükbe visszatérni, vagy az Isten jelenlétébe visszatérni, mert meg vannak győződve arról, hogy csak elutasításban lesz részük.
Pedig éppen ennek az ellenkezője az igaz. Isten kegyelme, és a te apró, pici hited miatt, Isten szeretné kifejezni irántad érzett elfogadását és jó tetszését.
Csak térj vissza Hozzá. Érintsd meg Őt ma imádságban.


IMA: Atyám, köszönöm, hogy Krisztus értem is szenvedett. Köszönöm, hogy elvette a lelkem halálos betegségét. Segíts megragadnom a Te kegyelmed, elfogadásod, és az új életet hit által. Segíts közelednem ma Hozzád. Krisztus nevében. Ámen.

Értelmet meghaladó hit

Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...