2025. augusztus 20., szerda

Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr

„Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott magának.”
33. zsoltár 12. vers 



Ma, augusztus 20-án, Magyarország születésnapját ünnepeljük. Ez a nap emlékeztet minket az államalapításra, a kenyér ünnepére és arra, hogy a történelem viharaiban a magyar nép mindig kereste a biztos kapaszkodót.
István király döntése, hogy országát a kereszténységhez kapcsolja, sokak szerint inkább politikai érdek volt, mint hitbeli meggyőződés. Mégis, Isten képes volt felhasználni ezt is arra, hogy a magyarság számára megnyíljon az evangélium ajtaja. Nem István szentsége tartotta meg ezt a népet, hanem az, hogy Isten kegyelme a történelem sötét századaiban is felragyogott.
A kérdés ma sem változott: ki az igazi Ura ennek a nemzetnek? A politikai propaganda sok-sok választ próbál adni a fenti kérdésre és ha jobban belegondolunk, talán minden válaszban van valamennyi igazság tartalom, de végső soron egyik sem igaz. 
Nem a zászlók, a tűzijáték, vagy a földi vezetők határozzák meg a jövőt, hanem az, hogy engedjük-e, hogy az Úr legyen a mi oltalmunk és sziklánk.
Az „új kenyér” ünnepe is erőteljes üzenetet hordoz. A kenyér az élet alapja, de Jézus Krisztus kijelentette: „Én vagyok az élet kenyere.” (Jn 6:35) A testünk jóllakhat a földi kenyérrel, de a lelkünk csak akkor nyer igazi békességet, ha Krisztusban talál otthonra.
Ezért ma, amikor emlékezünk a gyökereinkre, a hazánkra, ne feledjük: egy nemzet igazi dicsősége nem a múltjában, hanem az Úrral való kapcsolatában van. Ha Ő az Istenünk, akkor van jövőnk. Ha hátat fordítunk Neki, a történelem gyorsan megtanít arra, hogy minden más alap ingatag.
Ünnepeljünk hálás szívvel, ne csak külsőségekkel.
Ne csupán a nemzeti múltért adjunk hálát, hanem kérjük Isten áldását a jelenre és jövőre is.
Ne feledjük: az ország boldogsága attól függ, hogy Istent választjuk-e Urunknak.

Ima: „Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a történelem viharaiban is megőrizted a magyar népet. Köszönöm, hogy ma is hallhatjuk és hirdethetjük az evangéliumot. Uram, bocsásd meg, amikor emberi érdekek és önzés vezettek minket, és nem a Te akaratod. Kérlek, áldd meg hazánkat, vezesd vezetőinket, és formáld a szívünket, hogy benned találjuk meg az igazi boldogságot. Legyen a Te neved felemelve nemzetünkben, családjainkban és személyes életünkben is! Ámen.”

2025. augusztus 19., kedd

Több, mint győztesek

„Mindezek ellenére, minden nehéz helyzetben mi vagyunk a győztesek! Sőt, még annál is többek — ő általa, aki szeretett bennünket.” (Rómaiakhoz 8:37 – EFO)



Amikor Pál apostol azt mondja, hogy „többek vagyunk, mint győztesek”, nem egyszerű túlélésről beszél. Nem arról van szó, hogy éppen túléled a próbákat, hanem arról, hogy a nehézségek nem csupán nem győznek le téged, hanem Isten a javadra fordítja őket.
Ha győztes vagy, ellenségeid halva hevernek előtted. De ha több vagy, mint győztes, az ellenségeid feltámadnak, és neked szolgálnak. Ez azt jelenti, hogy Isten nemcsak legyőzi az akadályokat, hanem azokat a mi formálódásunk, növekedésünk és dicsőségünk eszközeivé teszi. Gondolj csak Dávid és Góliát történetére. Dávid nemcsak leverte az óriást, hanem az egész győzelem Izrael hitét erősítette, és Isten nevét dicsőítette. Ugyanígy a te életed próbái is tanúbizonysággá válnak, amelyek által mások meglátják Isten hűségét. A mindennapokban ez azt jelenti, hogy a betegséged, a kudarcaid, a veszteségeid vagy a félelmeid nem hiábavalóak. ( Ha valóban Krisztus követője és Isten gyermeke vagy). Nem Isten szeretetének hiányát bizonyítják, hanem eszközök, amelyek által mélyebben gyökerezel az Ő szeretetében, és jobban megismered az erejét. Ezért mondhatjuk: nem csak győztesek vagyunk, hanem diadalunk túlárad, mert Krisztus szeretete minden akadályt felhasznál a javunkra.


Ima: Uram, hálát adok Neked, hogy Krisztusban nemcsak győztes vagyok, hanem több is annál. Köszönöm, hogy minden próbám, minden kudarcom és minden könnyem a Te kezedben formálódik áldássá. Segíts, hogy ne csak a győzelmet lássam, hanem azt is, hogyan fordítod a nehézségeket a javamra és mások épülésére. Erősíts meg a hitemben, hogy semmi, de semmi ne szakítson el engem a Te szeretetedtől. Jézus Krisztus nevében kérlek, Ámen.

2025. augusztus 18., hétfő

A lélek GPS-e

Istentől származik az egész Írás, amely hatékonyan használható a tanításra. Alkalmas arra, hogy meggyőzően rávilágítson a bűneinkre, hogy helyreigazítson és helyreállítson bennünket, hogy engedelmességre neveljen, és megmutassa, hogyan éljünk Isten tetszése szerint.
Timóteushoz irt második levél 3. fejezet 16. vers



Amikor életed irányát keresed, amikor döntéseid súlya alatt roskadozol, vagy amikor hitbeli zűrzavar vesz körül téged, egyetlen biztos pont marad: Isten írott Igéje.
Pál apostol által Isten azt mondja: a teljes Írás Istentől származik. Ezért van benne az az erő, ami képes tanítani, helyreigazítani, helyreállítani és engedelmességre nevelni.

Sokan kérdezik: „Ha ez így van, miért van az, hogy híres lelkipásztorok és teológusok ( akik szintén azt állítják, hogy a Szentírás a GPS számukra), ugyanarra a kérdésre egymással szöges ellentétben válaszolnak, miközben mindegyik azt állítja, hogy Istentől kapta az üzenetet?”
A kérdés teljesen jogos, hiszen Isten nem hazudik és nem is keveredik ellentmondásba önmagával.

A válasz tehát egyszerű: csak az marad meg, ami összhangban van a teljes Írással. Minden más emberi gondolat, okoskodás, vélemény. Ha bárki, akár egy híres igehirdető, akár maga egy angyal, mást mond, mint amit a Biblia világosan tanít, azt ne fogadd el!
Képzeld el, hogy egy viharos éjszakán hajózol, és minden irányból villódzó fények, hangok zavarnak. Az egyetlen, ami megmutatja a biztos irányt: a világítótorony fénye. Így működik a Szentírás: a Biblia fénye mutatja az utat a káoszban.
Ezért a mi feladatunk, hogy:
Tanuljunk szorgalmasan a Bibliából, ne csak emberek gondolataiból.
Minden évben olvasd el egyszer elejétől a végéig. Vegyél megbízható könyveket, kérd ki kipróbált lelki emberek tanácsát, ha elakadtál az értelmezésben. Manapság már Interneten is rengeteg forrás áll rendelkezésre számodra még akkor is, ha te magad nem ismered az ó héber vagy az ógörög nyelveket. Engedelmeskedjünk annak, amit Isten kijelentett és megértettél, még akkor is, ha népszerűbb lenne más hangokat követni.
Tudom, hogy vannak okoskodók még Isten népe között is, akik megpróbálják a gondolkodásodat "kitágítani" és jobb ötleteket adni neked, mint Isten, de ne feledd, hogy a számadás napján csak te és Isten lesztek egymással szemben. Nem lesznek ott a barátok és a jószándékú emberek, akik olyan szorgalmasan akartak eltéríteni. Nincs ember, aki jobban szeretne téged, mint Isten vagy bölcsebb tanácsot tudna adni neked, mint Isten ezért légy résen.
Bízd rá magad az Szentírás maradandó igazságára, mert minden más változik és elmúlik.
A világ szinpada változik, a korok, emberek változnak, de az emberiség problémái ugyanazok és a megoldást is ugyanaz az Isten tudja megmutatni, Aki az embert teremtette.

Így lesz a Szentírás nemcsak könyv, hanem élő GPS, amely eligazít bennünket egy zavaros világban, és biztonságban hazavezet az Úrhoz.


Ima: Uram, köszönöm, hogy a teljes Írás a Te szavad. Segíts, hogy ne zavarjon meg az emberek sokféle véleménye, hanem mindig a Te Igédhez igazodjak. Adj bölcsességet, hogy felismerjem, mi az, ami Tőled való, és bátorságot, hogy kövessem azt. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

2025. augusztus 17., vasárnap

Épits maradandót az Örökkévalóval

„Ha az Örökkévaló nem építi a házat, hiába dolgoznak rajta építői! Ha az Örökkévaló nem védelmezi a várost, hiába virraszt a falon az őr!”
127. zsoltár 1. vers (Egyszerű fordítás)



Amikor Isten gyermekei egy gyülekezetet akarnak építeni, amelynek többsége valóban Krisztust követő, újjászületett, Krisztust követő és Szentlélekkel teljes tagokból áll, amikor egy férj és feleség házasság építésén és megszilárdításán dolgoznak nap, mint nap, vagy amikor szülőként a gyermeknevelés fontos kérdéseivel küzdesz, mindig szembesülsz a valósággal: az én erőm, igyekezetem önmagában kevés.
A bölcs Salamon által hozzád szóló Isten azt mondja: emberi szorgalom, bölcs tervezés, kitartó munka szükséges, de maradandóvá csak az Örökkévaló teszi a kezed munkáját. Képzelj el egy házat, amit emberek fáradságos munkával felépítenek. Falai magasra emelkednek, tető kerül rá, minden úgy tűnik tökéletesen rendben van. Ám ha az alapozás nem megfelelő, hiába költött a házra valaki 500 000 vagy 1 millió eurót, az első vihar megremegteti, és az építmény összeomlik. Így van ez az egyéni életeddel, közösséggel, a házassággal és a családdal is.
A fenti igevers arra figyelmeztet: nemcsak az építéshez kell Isten áldása, hanem a megőrzéshez is. Hiába őrződ féltve a már megszerzett értékeidet, hiába virrasztasz éjjel-nappal, ha nem az Úrra bízod, nem lesz maradandó. A hit, a bizalom és az engedelmesség tartja fenn, amit az Örökkévaló általunk és bennünk épített. Ezért a mi feladatunk, hogy:
Dolgozzunk kitartóan és hűségesen. Túl sok emberrel találkoztam már, aki ott sirt a romba dőlt egyéni élete, gyülekezete, családja romjai felett és közömbösen mindent Istenre hárított. Holott Isten szerette volna látni, hogy ezek az emberek felállnak, Istenre néznek, Istenben bíznak és közben keményen dolgoznak, hogy életük romjait eltakarítsák, hogy Isten helyreállást, épülést adhasson.
Engedelmeskedjünk Isten útmutatásainak. Talán már jó ideje érzed, hogy segítségre lenne szüksége életed bizonyos területén, hogy a dolgok rendejöjjenek, de túl büszke vagy, hogy segítséget kérj és engedd, hogy Isten olyan embereket vezessen életedbe, akik tudják hogyan kell újjá építened azt, ami összeomlott. Ha azonban mindig ugyanazt teszed amit eddig is, az életedben nem lesz pozitív változás.
Mindig Őrá bízzuk a végeredményt. Mit tennél ha tudnád, hogy felépíthetsz egy olyan vállalkozást, amely sikerre van ítélve? Nem adnál bele mindent? Mi lenne, ha elhinnéd, hogy Krisztus által Isten megőrzi övéit az üdvösségre és ez nem tétlenségre, hanem inkább munkára ösztönözne? Hiszen a bölcs ember, ha tudja, hogy valaki garantálja neki a sikert, győzelmet, jutalmat, mindent megtesz, mindent belead, hogy a győzelem még dicsőségesebb legyen. Istent tehát soha többé ne használd kifogásnak, hanem inkább legyen számodra ösztönzés, hogy megtegyél mindent, ami rajtad múlik. Így lesz a gyülekezet valóban Krisztus teste, a házasság szilárd szövetség, a gyermeknevelés pedig Isten dicsőségére gyümölcsöző szolgálat.


Ima: Örökkévaló Atyám, köszönöm, hogy Te vagy az Építő és Te vagy az Őrző. Segíts, hogy ne a saját erőmben bízzak, hanem Benned. Áldd meg a gyülekezetemet, a házasságomat és a családomat, hogy mindaz, amit kezemmel építek, Benned maradandóvá legyen. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr

„Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott magának.” 33. zsoltár 12. vers  Ma, augusztus 20-án, Magy...