2020. április 25., szombat

Erő, szeretet, józanság Lelke!

Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által. Timóteushoz írt második levél 1. fejezet 8. vers



Jól tudom, hogy a Szentlélek nélkül, aki az erő, a szeretet és a józanság Lelke, nem tudjuk vállalni az Urunkról szóló bizonyságtételt és az evangéliumért való szenvedést. Ezt én is tapasztalom. Csak Isten tud erőt adni, hogy akkor is hirdessem az evangéliumot, amikor olyan üzeneteket kapok az oldalon keresztül, hogy az ördög eszköze vagyok azért, mert lelepleztem az ördög munkáját egy bizonyos nem biblikus egyházi gyakorlatot illetően. Sokkal könnyebb gyávaként élni és ezt azzal leplezni, hogy alázatosnak és toleránsnak nevezzük magukat. Sokkal könnyebb eladni az elveinket, a megbízatásunkat egy könnyebb életért, előléptetésért, anyagi haszonért, kényelemért, testi élvezetekért stb. Ha viszont gyávák maradunk és nem adunk teret a Szentléleknek, akkor nem örököljük Isten országát és az egész keresztény életünk hiábavaló. Honnan tudom? A Bibliából. A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és utálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, a mi a második halál. Jelenések könyve 21. rész 8. vers Önmagunkban talán vakmerőek vagyunk vagy ostobák, de igazi bátorságot csak Isten tud adni. A Szentlélektől jövő bátorságban mindig ott van az Istentől jövő erő. "Vesztek erőt, minekutána leszáll rátok a Szentlélek..." Ma sok minden van, de erő az kevés. Istentől viszont erőt kaphatunk kiállni Isten szava mellett, Isten szolgáiként akkor is, amikor verést kapunk érte. Isten által vállalhatjuk örömmel az evangéliumért való szenvedést. Ha ezt tesszük, sokan meg fogják kívánni a keresztény életet a Szentlélek erejét látva bennünk, mert ma sok embernek nincs ereje azt tenni ami a helyes. Éppen ezért tisztelik azokat akiknek van.
Másodszor, a Szentlélektől jövő bátorságban szeretet van.Mit csodálkozunk ha Isten hírnökeiként, szolgáiként azt kapjuk amit a mesterünk kapott? Átkot, megvetést, rágalmakat, üldözést. Mivel minket Krisztus szeretete szorongat lesz erőnk imádkozni azokért is, akik rosszat kívánnak nekünk és Krisztus szeretetétől szorongatva végezni küldetésünket.Harmadszor, a Szentlélek a józanság lelke is. Tud adni nekünk józan látást, gondolkodást, beszédet, életmódot.Tud bölccsé tenni, hogy mikor szóljunk és mikor hallgassunk. Tud bölccsé tenni, hogy felismerjük mi az ami az Istentől kapott küldetésünk és mi az a teher amit csak mi vettünk magunkra. Kérjük ma az erő, a szeretet és a józanság Lelkét Istentől. Ez most, a koronavírus világjárvány idején fontosabb, mint bármikor.


IMA: Istenünk, kérünk Téged add, hogy a Szentlélektől jövő teljes bátorsággal tudjunk megállni ebben a viszontagságos időszakban. Segíts, hogy józanok legyünk és maradjunk és segíts, hogy félelem helyett a Tőled jövő bátorsággal éljük életünket és képviseljük a Krisztusról szóló örömhírt. Krisztus nevében kérünk, Ámen. 

2020. április 24., péntek

AMIT CSAK JÉZUS KRISZTUS ADHAT!

A samáriai asszony ezt mondta: "Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?" Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal.
Jézus így válaszolt: "Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet."
János evangéliuma 4. rész 9-10. vers


Milyen volt a samáriai asszony? Olyan, mint mi, Jézus Krisztus nélkül. Olyan, mint a keresztény egyház-felekezetek Jézus Krisztus nélkül. Olyan, mint a keresztény országok Jézus Krisztus nélkül.

1. Először is megbotránkozott Jézus Krisztusban amiért szólt hozzá, és amiért kért tőle vizet.
Abban az időben nem beszéltek a zsidók a samáriaiakkal, valószínű olyan mesterségesen szított gyűlölet miatt, mint amilyen gyűlöletet ma is szítanak bizonyos emberek, bizonyos embercsoportokkal kapcsolatosan érdekből.
Nem volt illő dolog egy fiatal férfinak szóba állni egy idegen nővel. Krisztus azonban a Szentlélek vezetése alatt állva, az Atya utasítására ment oda és "hajolt le" ehhez az asszonyhoz. Ilyen a mi világunk, életünk is, Krisztus nélkül.
Képmutatóan megbotránkozunk amikor valami szokatlan, váratlan történik életünkben, még akkor is, ha azt Isten teszi a megmentésünkért, hiszen megvannak a jól bevált sablonjaink amikhez sokszor akkor is ragaszkodunk, ha a halálba rántanak magukkal minket. Hiszen az üres betű, szokás öl, a Szentlélek által, a Fiút elfogadva lehet életünk.

2. Másodszor, az asszony, nem látta meg az igazi, élő vizet megtestesülve a kúttól.
Tudta viszont emlegetni Jákobot, tudott előadást tartani a kút keletkezéséről, és tudott hangot adni annak, hogy mennyire keveset néz ki Krisztusból. Nem hitte, hogy Krisztus tudna neki vizet adni, hiszen a kút mély.
Ismerős? Éljük a keresztény életünket a magunk elképzelése, ünnepélyei, történelme, gyakorlata szerint, és nem vesszük észre, hogy minden Krisztusról tesz tanúbizonyságot. Közben pedig tényleg azt hisszük, hogy amikor adakozunk, amikor elmegyünk egy Istentiszteletre, amikor teszünk egy kis szolgálatot Isten ügyéért, mi teszünk szívességet Krisztusnak, akiről azt gondoljuk, hogy még a maga szomját sem tudja oltani, hiszen nincsenek meg hozzá az erőforrásai. Kevélységünkben azt hisszük, hogy majd mi megvédjük, gondozzuk, segítjük, vezetjük szegény Krisztust, útba is igazítjuk ha kell, csak ne akarjon életünk Ura lenni.

3. Harmadszor, láthatjuk, hogy a teológia nem változtatja meg az embert, arra csak Krisztus képes.
Az asszony annyi férfinak az ágyában megfordult, hogy azt sem tudta hirtelen hány férje volt, de érdekelte a teológia.
Mindegyikünknek megvan a maga teológiai nézete, véleménye Istenről, az egyházakról, a hitről, a mennyországról, üdvösségről és nem vesszük észre, hogy szomjazunk. Nincs semmink ami maradandó. Aminek értelme van. Krisztus pontosan emiatt kérdezi az asszonyt a férjéről. Ez sokkal fontosabb kérdés volt az asszony életében, mint az, hogy melyik templomban kell imádkozni. A paráznáknak is megvan a maguk teológiája, a hazugoknak, az alázatoskodóknak, a nyerészkedőknek, azoknak akik elemésztik az özvegyasszonyok házát, az irigyeknek, a fösvényeknek, a gyilkosoknak, mindenkinek...
Csakhogy Isten igazi imádókat keres. Olyanokat, akik lélekben és igazságban imádják Őt. A szívünk az a templom aminek rendbe kell lenni, ki kell cserélődni, be kell fogadni az élő vizet.
Ez az asszony pedig befogadta. A lelki szemei megnyíltak és felismerte Krisztus, az élő víz forrását. Az asszony lelki szomjúsága megszűnt, már nem volt szüksége arra, hogy falja a férfiakat. Ez ma is így van. A Zákeusok ma is szétosztják a vagyonukat amikor rájönnek, hogy e lelket nem lehet pénzzel jóllakatni, csak Krisztus töltheti be azt.

4. Negyedszer, az asszony Krisztus üzenetének hordozója lett, és sokakat Krisztushoz hívott a bizonyságtétele által.

Akik Krisztust követjük, nem engedhetjük meg azt, hogy saját magunknak éljünk. Krisztus szeretete szorongat minket, és vágyunk másokat is Krisztushoz vinni.
Pedig olyan kényelmes a fotelban a Tv előtt, olyan kényelmes minden keresetünket önmagunkra költeni, kényelmes, önző életet élni, de akik megismerték Krisztust azok nem tehetik, hogy ne beszéljenek arról amit láttak, hallottak, tapasztaltak.
Igazi beteljesedést, élő vizet, örök boldogságot, célt, csak Krisztus adhat.


IMA: Istenünk szükségünk van Rád. Nélküled vakok vagyunk, álszentek vagyunk, hamis dolgokban keressük a lelki szomjúságunk csillapítását, az önzésünk rothaszt bennünket belülről. Szabadíts meg minket, egyházainkat, országunkat, hogy valóban a Te dicsőségedre éljünk. Adj alázatot elfogadni azt, amit csak Te adhatsz. Segíts mindenünket a Te kezedbe, szolgálatodba helyezni. Krisztus nevében, Ámen.

2020. április 23., csütörtök

Isten meghallgatott!

Az ÚR pedig eljött, megállt, és szólította, mint azelőtt: Sámuel, Sámuel! Sámuel pedig így felelt: Szólj, mert hallja a te szolgád.
Sámuel 1. könyve 3. fejezet 10. vers


Anna, egy gyermektelen feleség, sírt az Isten előtt és gyermeket kért Istentől, Isten pedig meghallgatta őt. Ezért adta az elsőszülött gyermekének a Sámuel nevet. Ez a név voltaképp ezt az örömét fejezte ki: „Isten meghallgatott!”

Amikor a gyereket nem kellett többé anyatejjel táplálni és el lehetett választani az anyjától, Anna fel is vitte Silóba, hogy Éli főpapnak átadja, hiszen megígérte Istennek, hogy ha fiút ad neki, akkor Istennek fogja szentelni.

Isten pedig már gyermek korában megszólította Sámuelt és fontos dolgokat jelentett ki neki. Isten elhívta Sámuelt arra, hogy egész életét Neki áldozza.

Sámuel lett Izrael egyik legnagyobb prófétája, aki 60 éven keresztül közvetítette Isten üzenetét a népnek és széthúzó törzseket elvezette egy békés, gazdag királysághoz, amiben Dávid király uralkodott, aki Jézus Krisztus földi értelemben vett egyik ősapja lett.

Jézus Krisztus azért öltött testet, azért élt, szolgált, halt meg és támadt fel, hogy elhozza számunkra az igazi békességet. Ez a békesség maradandó és minden értelmet meghaladó.

Ismered már személyes életedben ezt az édes, Istentől jövő békességet? Kérd Jézus Krisztust, hogy vegye át az uralmat a te életed felett is, és te is megtapasztalhatod az zűrzavarban, bizonytalanságban is az Ő tökéletes békességét.

A mi Királyunk meghalt és feltámadt, ezért biztosak lehetünk benne, hogy mindent kézben tart ami a világban és a személyes életünkben történik.

A mennyei Király békessége nem olyan, mint amilyet a világ kínál: „ Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.” ( János evangéliuma 14. fejezet 27. vers)

Bárcsak teljes szívünkből kimondanánk mi is: „Szólj Uram, mert hallja a Te szolgád.”



IMA: Békesség Istene, ma minket is arra hívsz, hogy a gyermek Sámuelhez hasonlóan adjuk oda Neked teljesen az életünket, hogy teljes szívből Neked szolgálhassunk és a Te uralmad kiteljesedhessen életünkben. Segíts minket, hogy teljesen átadjuk magunkat Neked és élvezhessük a minden értelmet meghaladó, maradandó, édes békességedet. Krisztus nevében, Ámen.

2020. április 22., szerda

De én Benned bízom!

De én bízom benned, Uram, vallom: Te vagy Istenem! Kezedben van sorsom…
31. Zsoltár 15-16. vers 



Dávid ellenségei miatt került nagyon nehéz helyzetbe. Ezek az ellenségek gondoskodtak arról, hogy Dávid jó hírnevét tönkretegyék, és emberi kapcsolatait szétzúzzák.
„… szomszédaim félnek, ismerőseim megrettennek, ha látnak az utcán, elfutnak előlem.”
Mindig van ok, ami miatt nehéz helyzeteket élünk meg a mindennapjainkban. Most éppen a koronavírus okozta világjárvány.
Tapasztalhatjuk, hogy egyik ember retteg attól, hogy a másik ember átadja neki a vírust, ami akár halálos lehet az ő vagy a családtagja számára.
Ismét megéljük, hogy az emberek megrettennek egymástól, elfutnak egymás elől. Ebben az időszakban, amikor a távolságtartás van a középpontban, Dávidhoz hasonlóan mi is érezhetjük úgy, hogy elfelejtettek, félretettek minket, mint egy értéktelen, használhatatlan „árucikket”.
Ha magányosnak, elhagyottnak, félretettnek, értéktelennek érzed magad, Krisztus meg tud érteni, hiszen teérted vállalta, hogy Ő is átélje ezeket a borzasztó érzéseket a kereszten.
Döntened kell hát, hogy mit teszel? Te is kétségbeesel, rettegsz, minden embertársadban ellenséget látsz, sajnáltatod magad, vagy azt mondod Dávidhoz hasonlóan, hogy te Istenben fogsz bízni annak ellenére, hogy a környezetedben a nagy többség nem ezt teszi? Egyszer egy pilótának nehézségei adódtak leszállás előtt, mert köd borította a leszálló pályát. A repülőtéren elhatározták, hogy radar segítségével juttatják a földre. Amint kezdte kapni a parancsokat a földről, hirtelen eszébe jutott, hogy egy magas oszlop van a kifutó pálya mellett, és pánikba esve hívta fel az ellenőrző tornyot. A válasz egyszerűen jött: „Engedelmeskedj az útmutatásoknak, mi törődünk az akadályokkal.” Milyen sok keresztyén nem engedelmeskedik Isten igéjének a problémák és nehézségek miatt. Ha engedelmeskedünk, ő meg tudja oldani a problémákat és nehézségeket. Halleluja!


IMA: Ó kegyelem Istene, te elvetted a bűneinket és mindazt a rosszat, ami nekünk járt volna, hogy Fiad kereszthalála által egy bővölködő életünk legyen a nehézségek között is. Változtasd meg szívünket, hogy Tebenned bízzunk és másoknak is hirdessük: van remény!



2020. április 21., kedd

Ha szerettek engem....

Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, 
Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: 
János evangéliuma 14. fejezet 15-16 



Jézus Krisztus parancsolatait megtartani azt jelenti, hogy azt tesszük, amit Jézus Krisztus mond nekünk. Nagyon egyszerű megérteni, de a gyakorlattal mégis sokszor problémánk van.
Jézus Krisztus egyik legfontosabb parancsolata: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” ( János 13:34)
Ez csodálatosan hangzik és biztos vagyok benne, hogy minden keresztény szeretne engedelmeskedni ennek.
Minden ember szeret úgy gondolni magára, mint aki szerető szívű mások irányába.
Majd elkezdjük a napunkat és valaki a „lábunkra lép”, mi pedig azonnal rádöbbenünk, hogy nem is olyan könnyű a gyakorlatban Krisztus parancsolata szerint eljárni.
Hogyan szeressük azokat, akik ártani akarnak nekünk? Hogyan szeressük azokat, akik nem értenek egyet velünk? Hogyan szeressük azokat, akik megnehezítik a mindennapjainkat?
Jézus Krisztus parancsolatait megtartani, Őt ilyen módon viszontszeretni csakis úgy lehetséges, ha teljesen átadjuk életünket Neki, hogy a Szentlélek által Ő éljen és szeressen rajtunk keresztül.
Isten gyermekeiként tudjuk, hogy minket Jézus Krisztus igazsága és szentsége által fogad el az Atya, tehát már Krisztus által szentek vagyunk és betöltöttük a parancsolatokat, viszont a Szentlélek által fejlődünk a jellemünket tekintve is. Ezt hívjuk a megszentelődés folyamatának. Elesünk, de felállunk és megyünk tovább. Isten látja, hogy az a célunk, vágyunk, szándékunk, hogy járjunk az Ő szeretetében, parancsolataiban. Éppen ezért bocsátja meg a mi eleséseinket.
A Szentlélek tehát a mi segítőnk, pártfogónk. A Szentlélek bátorít, vigasztal amikor arra van szükségünk, ösztönöz amikor elestünk, hogy álljunk fel és menjünk tovább.
Ő képessé tehet minket arra, amire egyedül sosem lennénk képesek: hogy megtartsuk Krisztus parancsolatait. Az Isten ellen lázadó ember hallani sem akar Istenről és Isten parancsolatairól. Nem akarja megtartani azokat, nem akarja viszont szeretni Jézus Krisztust. Az Isten országának részesei csak azok lehetnek, akik viszont szeretik Jézus Krisztust.


IMA: Drága Istenünk, segíts nekünk a Szentlelked által felülkerekedni a múltbeli bűneinken, eleséseinken és a Szentlelked ereje által engedelmeskedni Neked. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

2020. április 20., hétfő

Isten kegyelméből...

De Isten kegyelme által vagyok, a mi vagyok; és az ő hozzám való kegyelme nem lőn hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. 1 Korintusiakhoz írt első levél 15. fejezet 10. vers



Sose feledjük, hogy Isten kegyelme nem azért adatott nekünk, hogy legyőzzön miatta a bűn, hanem azért, hogy mi győzzük le a kegyelem erejével a bűnt.
Ha Isten gyermekei vagyunk, minden parancsolathoz Isten kegyelmet is fog adni, hogy engedelmeskedni tudjunk neki.
Mi az amire tanítani akart Isten? Mi az a bűn amire felhívta a figyelmed és arra indított, hogy szakíts vele?
Bármi legyen is az, Isten kegyelmének ereje tud neked segíteni.
Pál apostol, "az utolsó az apostolok közül", eszköz volt Isten kegyelme által, hogy az Újszövetség egy jelentős részének létrejöttében közreműködjön.
Gyülekezeteket indított a Szentlélek vezetése alatt, vezetőket nevelt ki Isten bölcsessége és vezetése által, sok egyebet is tett egész földi életének ideje alatt.
Hogy tudta ezt megtenni valaki aki az egyház rombolásából élt?
Isten mindenható kegyelme által. Isten útmutatást adott neki folyamatosan és a kegyelmet, hogy követni is tudja az útmutatásokat.
Nem kérdés többé, hogy elég erősek vagyunk-e, elég bölcsek vagyunk-e? A legfontosabb kérdés, hogy ott van-e a te életedben is az Isten mindent átformáló, újjátevő hatalma?
Isten szeret téged, a kegyelme is bőven elég neked is, a kérdés csak az, hogy megalázkodtál-e már az Isten előtt? Tartottál-e már bűnbánatot és kérted-e már Istent, hogy kegyelme által újítsa meg az életed?
Tedd meg, és olyan emberré fog formálni téged is Isten kegyelme, amilyenről nem is álmodtál.


Ima: Atyám, köszönöm a te kegyelmedet amit kinyilvánítottál életemben. Hadd legyek a te kegyelmed élő bizonyítéka. Segíts, hogy ne hagyjam figyelmen kívül, ne pazaroljam el a Te kegyelmed. Köszönöm a te utasításaidat és a kegyelmet, hogy cselekedni is tudjam őket. Segíts erősödni a Te kegyelmedben és megtanulni, hogyan tudok tökéletesen együttműködni a Te kegyelmeddel. Krisztus nevében, Ámen.

2020. április 19., vasárnap

Térj vissza Krisztushoz!

Mivel azt hitték, hogy az útitársaik körében van, elmentek egy napi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között. De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább.
Lukács evangéliuma 2. fejezet 44-45. fejezet 



Mária és József, a 12 éves Jézussal felmennek a rokonaikkal együtt a templomba a nagy ünnepre.
Abban a tudatban, hogy a gyermek Jézus a rokonaikkal van, egy napi járóföldet tettek meg hazafelé, majd rádöbbentek, hogy a gyermek Jézust nem találják a rokonaik között sem.
Ezért voltak kénytelenek visszatérni Jeruzsálembe.
Jézust a jeruzsálemi templomban találja meg, ahol a papokat lenyűgözi kérdéseivel és válaszaival. A gyermek Jézus meglepődött azon, hogy a szülei bosszankodtak.
Ez egy olyan mondatot juttat eszembe, amit napjaink missziós konferenciáin is elhangzik:
„Vedd észre, hogy hogy munkálkodik az Úr, menj oda és légy a munkatársa.” Rick Warren ezt úgy magyarázza egyik könyvében, hogy a szörfös oda megy, ahol a hullámok gerjednek és meglovagolja azokat. Ebből kiindulva fontosnak tartja, hogy mi is vegyük észre Isten Lelke hol gerjeszt hullámokat és „lovagoljuk meg” azokat.
Ne csodálkozzunk azon, ha a mindennapjaink forgatagában nem vesszük észre, hogy Isten jelen van az életünkben, vagy éppen azt, hogy az Istennel való kapcsolatunk megszakadt. Sámsonhoz hasonlóan nem vesszük észre, hogy elengedtük Isten kezét, letértünk az Ő útjáról, majd amiatt bosszankodunk, hogy Ő hagyott el minket.
Ez a vírus veszéllyel terhelt időszak tökéletes arra, hogy megvizsgáljuk az életünket: hol vagyunk mi Jézus Krisztushoz és az Ő munkájához képest, és döntsük el, hogy szeretnénk-e mi is beszélgetni Vele, részt vállalni abból a munkából, amit Ő szeretne bízni ránk?
A templomok, imaházak zárva vannak, de az Isten országának építésén továbbra is munkálkodhatunk Isten Szentlelkének vezetése által.


IMA: Istenünk, segíts megtalálnunk Téged ebben a viszontagságos időszakban is és veled járnunk az életutunkon. Segíts abban, hogy hallgassunk Rád és kövessünk Téged. Köszönjük, hogy Te nem hagysz el minket. Segíts nekünk, hogy mi is ragaszkodjunk Hozzád és ne veszítsünk el Téged. Krisztus nevében, Ámen.

Értelmet meghaladó hit

Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...