Ahhoz, hogy egy bajbajutott emberen segíteni tudjunk, nagyon fontos, hogy egy szintre tudjunk kerülni az illetővel. Csak a saját szintjén tudunk segíteni rajta.
Hiába megy egy ember nagy szegénységben, nyomorban élő családokhoz segítő szándékát kifejezni, ha nem akar lehajolni azokhoz a családokhoz és gondolatvilágában lenézi a segítségre szorulókat, mert büdösek, rongyosak, koszosak stb.
Az Örökkévaló, szent Isten éppen ezért testesült meg Jézus Krisztusban. Leszállt a mocskos, bűnös, sötét, taszító világunkba és testet öltött, hogy azonosulhasson velünk és így mentsen meg minket.
Olyan jó tudni, hogy Krisztus nem undorral és lenézéssel, megvetéssel, hanem kegyelemmel és igazsággal volt tele.
Krisztus gazdag volt és szegénnyé lett, hogy mi az Ő szegénysége által meggazdagodhassunk. Bemutatta nekünk, hogy lehet emberként élni és nemet mondani a bűnre, majd meghalt a gazságainkért, hogy ne csak emberszabásúak, hanem az Ő kegyelme és igazsága által a szó nemes értelmében emberek lehessünk.
Krisztus megtapasztalta az emberi léttel járó fájdalmat, csalódást. Olyan embereket érintett meg, akikkel senki sem akart érintkezni. A bűnösökkel barátkozott, de megvetette azokat, akik a képmutatás leple alatt szentnek tűntek ugyan, de valójában Isten ügyének árulói voltak. Elviselte az emberi gyarlóságból származó hiábavaló gondolatokat és szokásokat. Szíveinket áldások és az igazi békesség otthonaivá akarta változtatni.
Krisztus ilyen mélyre hajolt értünk, mert szeretett minket. Hogyan válaszolsz erre a csodálatos szeretetre? Megengeded, hogy Krisztus belépjen a te életedbe is?
Tencut Zoltán
IMA: Istenünk, köszönjük, hogy Krisztus által hozzánk hasonló lettél. Köszönjük, hogy csodálatosan körbevettél minket szereteteddel. Kérünk, hogy költözz szívünkbe, hogy kiteljesedhessen uralmad életünkben. Ámen.