2023. április 5., szerda

Az Ember, aki helyetted szenvedett

A katonák tövisből koronát fontak, a fejére tették, és bíborruhát adtak rá; oda járultak hozzá, és ezt mondták: "Üdvözlégy, zsidók királya!" - és arcul ütötték. Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk: "Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne." Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: "Íme, az ember!" János evangéliuma 19. fejezet 2-5. versek




Könnyű megemlékezni a Krisztus szenvedéseiről, amikről Ézsaiás próféta szája által már sokkal korábban kijelentést adott a Szentlélek. ( Ézsaiás 53. fejezet)
Egészen más a kereszt útját, Krisztus követését választani akkor is, amikor szenvedned kell. Ha nemcsak beszélsz a kegyességről, hanem elkezdesz Krisztus nyomdokait követve, a Szentlélek ereje által kegyességben járni, számíthatsz üldöztetésekre.
„ De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják. A gonosz emberek és ámítók pedig még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve.” „ 2 Timóteus 3: 12-13.
Olyan nehezen emészthetővé vált ez számodra, aki talán megszoktad a kényelmet, a magad által megteremtett biztonságosnak vélt életformát. Olyan könnyű visszakozni, amikor érzed, hogy Krisztus kereszthordozásra és önmegtagadásra hív.
Olyan könnyű azt gondolni, hogy a keresztény élet az egy véget nem érő, dicsőítő koncert, amelynek célja, hogy jól érezd magad és megkapj mindent, amire csak vágysz a halál után pedig egy előkelő helyet az Isten asztalánál és az örök életet.
Ezzel szemben a keresztény élet Krisztust követő életet jelent. Krisztust elmebetegnek titulálták, némelyek azt mondták rá, hogy ördögök ereje által munkálkodik, gyülölték és a vallásos vezetők gyülöletének felszínre törését láthatjuk a nagyheti eseményekben.
De láthatjuk az Isten tervének megvalósulását is. Mert a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, valóban megegyezett Heródes és Poncius Pilátus ebben a városban a pogányokkal és Izráel népével, hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék.”
Ne attól félj, hogy milyen következményekkel jár majd rád nézve, ha Krisztus nyomdokaiba lépsz. Hiszen ha Istent szereted, minden egyes szenvedés, nehézség, próba a javadat szolgálja majd.                 ( Róma 8:28)
Ne a büszkeségedet féltsd, ne azzal foglalkozz, hogy helyesnek tartja-e a környezeted vagy sem, hogy Krisztust követed, hanem arra gondolj mi lesz veled, ha figyelmen kívül hagyod Istennek szeretetét, amelyet Krisztus halála és feltámadása által tanusított irántad.
„ Ha pedig ez így van, még gondosabban kell követnünk azokat az igazságokat, amelyekre megtanítottak bennünket. Vigyázzunk, hogy senki el ne térítsen ezektől! Amit Isten az angyalokon keresztül mondott (a Törvény), az érvényesnek és igaznak bizonyult. Ezért amikor Izrael népe nem engedelmeskedett a Törvénynek, és ellene szólt, vagy tett valamit, megkapta méltó büntetését. De Isten megmentő kegyelme, amit nekünk felkínált, még sokkal hatalmasabb! Ezért még kevésbé kerülhetjük el a büntetést, ha nem törődünk vele! Hiszen maga az Úr (Jézus) beszélt az embereknek először Isten megmentő kegyelméről! Akik pedig személyesen hallották őt beszélni, bizonyítják, hogy mindez igaz.”


IMA: Istenem, add meg nekem, hogy teljes bátorsággal kövessem Krisztus nyomdokait. Segíts, hogy halálig kitarthassak a keskeny úton és elnyerjem a dicsőség koronáját. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...