Elveszett szamarak helyett Isten hívása

Az Örökkévaló az előző napon már kijelentette Sámuelnek: „Holnap ilyenkor küldök hozzád egy férfit Benjámin földjéről. Őt kend föl, hogy népemnek, Izráelnek fejedelme legyen! Ő fogja megszabadítani népemet a filiszteusoktól. Láttam népem szenvedését, és meghallottam segélykiáltásukat.”
Amikor Sámuel meglátta Sault, az Örökkévaló azonnal szólt Sámuelhez: „Nézd! Ő az, akiről beszéltem. Ő fog uralkodni a népemen!”
Ekkor Saul a városkapunál odalépett Sámuelhez, és megszólította: „Kérlek, meg tudnád mondani, hol lakik a látó?”
„Én vagyok a látó! — válaszolt Sámuel. — Most azonban menjetek föl előttem a dombra, ahol az áldozati lakoma lesz, mert ma velem együtt ültök asztalhoz! Holnap reggel tovább mehettek, de előbb majd megmondom neked, amit tudni akarsz. Ami pedig a három nappal ezelőtt elveszett szamarakat illeti, ne aggódj, már megkerültek. Különben is, ami csak értékes Izráelben, az úgyis mind a tiéd és családodé lesz!”
„Miért mondod ezt nekem? — kérdezte Saul. — Hiszen Izráel legkisebb törzséből származom, és az én családom a legkisebb Benjámin törzsén belül is!”
Sámuel első könyve 9. fejezet 15-21. versek



Gyakran megesik velünk, hogy az életünk legapróbb, legbosszantóbb problémái kötik le minden energiánkat. Elveszett lehetőségek, elromlott eszközök, elszalasztott határidők – vagy mint Saul esetében, néhány elkóborolt állat. Saul napok óta poros utakon gyalogolt, fáradt volt, és valószínűleg csak egyetlen dolog járt a fejében: „Mit fog szólni az apám, ha nem találom meg a szamarakat?”
Én is olyan ember vagyok, akire ha rábíznak valamit a munkában vagy azon kívül, nem vagyok nyugodt, amíg nem teljesítem, amit rám bíztak. Ismerős az a maró, rossz érzés, amikor a nap végén visszanézek és észreveszem, hogy egy nagyon fontos megbízást, feladatot nem sikerült teljesítenem. Miközben Saul a „szamár-problémájával” küzdött, a színfalak mögött az Örökkévaló már egy egész nemzet sorsát rendezte.
Van ebben valami mélyen emberi és egyben felszabadító. A pszichológia jól ismeri a „csőlátás” jelenségét: amikor a stressz annyira beszűkíti a tudatunkat, hogy csak a hiányt látjuk. Saul egy látót keresett, aki megmondja, merre mentek pontosan a jószágok. Eszébe sem jutott, hogy ő maga a válasz egy nép segélykiáltására.
Sámuel szavai Saulhoz világosak és gyógyítóak: „Ami pedig a három nappal ezelőtt elveszett szamarakat illeti, ne aggódj, már megkerültek.”
Figyeld meg a sorrendet! Sámuel először leemeli Saul válláról a jelentéktelennek tűnő, de őt nyomasztó gondot, hogy Saul végre képes legyen befogadni a nagyobbat: az elhívását.
Isten tudja, hogy amíg a „szamaraid” miatt aggódsz, nem tudsz a küldetésedre figyelni. Őt érdekli a te napi teendőd vagy problémád is, mert tudja, hogy az elvonja a figyelmedet a sorsodról.
Saul Benjámin törzséből származott, a legkisebből. Amikor azt mondja: „A családom a legkisebb”, nem csupán szerénykedik. Ez egy mélyen rögzült kisebbségi komplexus. Saul a saját származása és korlátai alapján határozta meg magát. De Isten nem azt nézte, honnan jött, hanem azt, hogy hová tart.
A vezetéselmélet egyik alapigazsága, hogy a legtöbb ember alulértékeli a saját hatókörét. Saul „kicsinek” látta magát egy kicsi törzsben, miközben Isten már fejedelmet látott benne. Ne engedd, hogy a múltad vagy a háttered statisztikái meggyőzzenek arról, hogy Isten nem tud általad nagy dolgokat cselekedni.
Talán ma te is egy „elveszett szamár” után futsz. Talán azt hiszed, az életed csak a túlélésről és a napi gondok megoldásáról szól. De tudd meg: az a „véletlen” találkozás, az a váratlan fordulat nem a véletlen műve. Isten már előző nap beszélt a te érkezésedről. Ő már elkészítette az asztalt, és vár rád a „dombon”, az áldozati lakománál. Krisztus már a golgotai kereszten látta, hogy egy napon igent fogsz mondani az Atya hívásának és jönni fogsz az Ő asztalához. Azt is előre látta, hogy milyen küldetéssel fog megbízni téged.
Ne félj elengedni az apró aggodalmaidat! Istennek van megoldása a szamaraidra, de ennél sokkal többet akar: azt akarja, hogy vedd észre a méltóságot, amit rád ruházott.

IMA: Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Te akkor is látsz engem, amikor én csak a gondjaimba temetkezem. Bocsásd meg, hogy gyakran többet aggódom az „elveszett szamaraim” miatt, mint amennyit bízom a Te gondviselésedben. Kérlek, emeld fel a tekintetemet a napi gondokról a Te hívásodra. Köszönöm, hogy nálad a kicsi is naggyá válhat, és hogy az én hátterem nem akadály a Te terved megvalósulásában. Dicsérlek és magasztallak ezért. Jézus Krisztus nevében, Ámen.