A jelen Istene

István így folytatta: „Ti, kemény nyakúak! Csak a testetek van körülmetélve, de a szíveteket nem adtátok Istennek, és nem hallgattatok rá! Ti mindig ellenkeztetek a Szent Szellemmel, akárcsak őseitek! Éppen olyanok vagytok, mint ők! A próféták közül kit nem bántalmaztak és üldöztek ősapáitok? Megölték azokat a prófétákat, akik előre hirdették az »Igazságos«, a Messiás eljövetelét! Ti pedig most elárultátok, és meggyilkoltátok őt is, az »Igazságost«. Ti vagytok, akik angyalok segítségével kaptátok a Törvényt, mégsem tartottátok meg!”
Apostolok Cselekedetei 7. fejezet 51-53. versek



Néhány éve egy idős hittestvéremmel beszélgettem a múlt nagy lelki megmozdulásairól. Szóba került egy régi parasztprédikátor, aki évtizedekkel ezelőtt csodálatos munkát végzett a környéken. Lelkesen meséltem neki arról, amit olvastam: tömegek tértek meg, életek változtak meg a szolgálata nyomán, ma pedig igazi szellemi óriásként emlékezünk rá. Akkor az idős barátom elmosolyodott, és valami olyat mondott, ami teljesen fejbe kólintott.
„Tudod” – mondta –, „én kisgyerekként még személyesen találkoztam vele. De akkoriban a keresztények egyáltalán nem voltak ilyen fennkölt véleménnyel róla. A falu szélén lakott egy nagyon szerény, szinte nyomorúságos házban. És a hívők egy része, akik ma dicsérő himnuszokat zengenek róla, és szentként emlegetik, akkor azt mondta rá: egy félbolond, különc ember, akit jobb elkerülni.” Megállt a levegő bennem. Mert rájöttem, hogy ez a történet nem a múltról szól. Rólunk szól.
Ez a jelenség nem újkeletű. Pontosan ez volt Izrael vallási elitjének a legnagyobb átka is. István próféta, diakónus, a Szentlélek által, mielőtt a kövezés áldozatává vált, pontosan ezt vágta a vallásos vezetők arcába.
Az akkori vallásos elit tagjai óriási, díszes síremlékeket emeltek a múlt prófétáinak. Azoknak, akiket annak idején a saját szüleik vagy nagyszüleik bélyegeztek szentségtörőnek és gyilkoltak meg. Miért csinálták ezt? Mert egy halott prófétát nagyon könnyű szeretni. A halott próféta már nem beszél bele a jelenedbe. Nem kérdőjelezi meg a kényelmes megalkuvásaidra. Nem mutat rá a képmutatásodra.
De mi történt, amikor a vallásos vezetők hazamentek a kegyeleti ünnepségről, a múlt szentjeinek koszorúzásáról? Megölték a saját idejükben élő, hús-vér prófétákat. Végül pedig meggyilkolták magát az Igazságost, a Messiást is. Ez a vak vezet világtalant ördögi köre a vallásos világban.
Gyakran érezzük a lelkünk mélyén, hogy valami nem stimmel a vallásos rutinjainkkal. Van egy belső feszültség bennünk, amit nehéz szavakba önteni: a vágy az igazi, nyers, tiszta isteni valóságra, és közben a félelem mindentől, ami kibillent a megszokottból.
Könnyebb olvasni a 19. századi ébredések hősiről, mint elviselni azt a testvért, aki ma prófétai egyenességgel int meg minket.
Könnyebb tisztelni a múlt különcei, mint észrevenni Isten emberét abban, aki nem illik bele a mi elegáns, kiszámítható keresztény skatulyáinkba.
Könnyebb a hagyományok mögé bújni, mint engedni, hogy a Szent Szellem ma formálja át a szívünket.
Ha a vallásosságunk csak a múlt tiszteletéből áll, miközben a jelenben elutasítjuk a Szent Szellem figyelmeztetéseit, akkor ugyanabba a csapdába estünk. Isten nem a tegnap múzeumaiban lakik. Ő a jelenben beszél. Lehet, hogy halk hangon, lehet, hogy egy számodra furcsa, „falu szélén élő” ember által. Ne zárd le a szíved! Ha ezt teszed, te is körülmetéletlen, kemény szívű és fülű vallásos emberré válasz csupán.

IMA: Úr Jézus, törd össze a szívemet borító vallásos kérget! Megvallom, hogy sokszor kényelmesebb a múlt szentjei mögé bújnom, mint szembenéznem azzal, amit ma kérsz tőlem. Bocsásd meg, ha ellenálltam a Szent Szellemednek, mert féltem a változástól, vagy mert nem tetszett a forma, amiben a válaszod érkezett. Kérlek, tisztítsd meg a látásomat! Ne engedd, hogy a vakok köreit fussam a vallásos elvárások világában. Adj nekem engedelmes, puha, körülmetélt szívet, amely meghallja és azonnal követi a Te szavadat ma is, ebben a pillanatban is! Jézus Krisztus nevében, Ámen.