Amikor a pusztaság lángolni kezd

Negyven évvel később a Sínai-hegy melletti pusztában egy égő bokor lángjaiban megjelent Mózesnek egy angyal. Mózes meglátta, és nagyon elcsodálkozott. Amikor odament, hogy közelebbről is megnézze, az Örökkévaló hangját hallotta: Én vagyok ősapáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene.« Mózes reszketett a félelemtől, és nem mert odanézni.
Ekkor így szólt hozzá az Örökkévaló: »Vedd le a sarudat, mert ahol állsz, az szent föld!« Azután így folytatta: »Közelről figyeltem, és jól láttam népem minden szenvedését Egyiptomban. Meghallottam panaszkodásukat, és lejöttem, hogy megszabadítsam őket. Most pedig jöjj ide Mózes, elküldelek téged Egyiptomba!«
Azt a Mózest, akit elutasítottak, és akinek azt mondták: »Ki tett téged vezetővé és bíróvá?«, igen, éppen őt küldte el Isten vezetőnek és szabadítónak — annak az angyalnak a segítségével, aki az égő bokorban megjelent neki. Ez a Mózes volt az, aki kivezette Izráel népét Egyiptomból, közben jeleket és csodákat tett Egyiptomban, a Vörös-tengernél és a pusztában negyven éven keresztül.
Apostolok Cselekedetei 7. fejezet 30-36. versek



Az 1930-as években egy brit politikust teljesen félreállítottak. A saját pártja elfordult tőle, a közvélemény háborús uszítónak és múltbarát, lejárt lemeznek tartotta. Kerek tíz évet töltött politikai száműzetésben, a vidéki birtokán falat falazva és festve. Úgy tűnt, a karrierje halott. Ezt az időszakot a történelem csak úgy nevezi: Winston Churchill „pusztai évei”. De amikor a világ lángba borult, pontosan erre a „félreállított” emberre volt szükség, hogy megállítsa a pusztítást.
Ismerős ez az érzés? Amikor úgy érzed, eljárt feletted az idő. Amikor a legnagyobb kudarcaid, vagy mások elutasító szavai határozzák meg a jelenedet. Sokan hordoznak a szívükben egy ki nem mondott, feszítő fájdalmat: a feleslegesség és az elfelejtett-lét gyötrelmét.
Mózes valami hasonlót élt meg. Mózes negyvenévesen megpróbálta a maga igazát járni. Kudarcot vallott. Menekülnie kellett. A királyi palotából a juhok mögé került, a porba és a magányba. Újabb negyven év telt el így. Gondolj bele: negyven év csend! Negyven évig naponta ugyanaz a puszta, ugyanazok a birkák. Mózes valószínűleg rég eltemette az álmait. Nyolcvanévesen az ember már nem világot akar megváltani, hanem nyugalmat szeretne. Igaz, hogy abban az időben Mózes 80 éves kora valószínüleg nem ugyanolyan volt, mint ma, amikor kevesen élik meg a 120 évet.
Isten miért pont egy csipkebokorban jelent meg neki? Miért nem egy fenséges cédrusban vagy egy tölgyfában? Azért, mert a csipkebokor a legalacsonyabb, legszúrósabb, legjelentéktelenebb növény a pusztában.
Isten ezzel azt üzente: „Nem a fenségedre van szükségem. Ott vagyok veled a legalacsonyabb, legfájdalmasabb helyzetedben is.”
Amikor Isten megszólítja Mózest, az első parancsa így hangzik: „Vedd le a sarudat, mert ahol állsz, az szent föld!”
A saru a pusztai ember védelme volt a tövisek, a forró homok és a skorpiók ellen. Ez jelképezte a saját kontrollját, a saját erejét. Isten azt mondja: Ahhoz, hogy használhassalak, le kell vetned a belső védvonalaidat. El kell engedned a múltbéli sérelmek miatti keménységedet. Légy sebezhető Előttem.
A puszta nem a temetőd, hanem a felkészítési területed. Isten nem felejtett el téged. Ő látta a szenvedést, és hallotta a kiáltást. De a szabadításhoz először Mózest kellett átformálnia a csendben.
A történet legszebb és legigazabb része ez: Azt a Mózest, akit elutasítottak, akinek azt mondták: „Ki tett téged vezetővé?”, pontosan őt küldte el Isten szabadítónak.
Az emberek véleménye nem Isten végzése rajtad. Az emberek leírhatnak egyetlen hiba miatt. A környezeted megkérdőjelezheti az elhívásodat. Kimondhatják rád az ítéletet: alkalmatlan. De Isten nem az emberek szavazatai alapján választ ki téged.
Aki tegnap még a juhok után kullogott a porban, az holnap a fáraó előtt áll, és csodákat tesz. Mert nem a te képességed számít, hanem Az, Aki küld téged. Ne engedd, hogy a múltad elutasításai blokkolják a jövőd engedelmességét! Ha Isten azt mondja: „Menj”, akkor teljesen mindegy, ki mondta korábban azt, hogy „Ki vagy te?”.


IMA: Uram, Istenem! Elegem van abból, hogy a múltam kudarcaiból és mások elutasításából építsek börtönt magamnak. Te látod a szívem elrejtett feszültségét, a magányomat és a pusztai éveim fájdalmát. Most leteszem a sarumat Elődbe. Leteszem a saját akaratomat, a védekező mechanizmusaimat, a büszkeségemet és a félelmeimet. Szent fénnyel gyújtsd meg az életemet, mint azt a csipkebokrot! Nem akarok többé menekülni. Nem számít, mit mondtak rólam az emberek, csak az számít, amit Te mondasz. Itt vagyok, Uram, formálj át, tölts meg tűzzel, és küldj engem! Jézus Krisztusnak nevében, Ámen!