2020. június 26., péntek

Isten bőséges szeretete

S amikor ezt megtették, olyan nagy tömeg halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik;
Lukács evangéliuma 5. fejezet 6. vers




Tegnap olvashattál az Elizeus idejében élt özvegyasszonyról, akinek volt egy korsó olaja, de Isten segítségével minden edénye megtelt olajjal. ( 2 Királyok 4:1-7-ig). A tanítványok viszont egész éjjel halásztak, de semmit sem fogtak. Krisztus szavára viszont úgy döntöttek, hogy ismét kivetik a hálót. Nem tűnt ésszerűnek az, hogy az özvegyasszony egy korsójából annyi olaj folyjon ki, hogy minden edényt megtöltsön olajjal. Ugyanígy az sem volt ésszerű, hogy a mély vízbe dobják a halászok a hálójukat, ráadásul fényes nappal. Ugyanúgy ahogyan az asszony hitt Elizeus szavának, és a szomszédoktól is szerzett be üres edényeket, Péter és a többiek bíztak Jézus Krisztusban és kivetették a hálóikat. Az eredmény pedig hihetetlen volt! Isten irántunk való szeretete felfoghatatlanul bőséges. Isten szeretete nem kis forrásként csörgedez felénk, hanem mély folyókként önti el életünket. Isten szeretete által nemcsak néhány kis hal került a hálóba, hanem a halak sokaságától majdnem elsüllyedt a halászok hajója. Isten kegyelme nemcsak néhány cseppként árad életünkbe, hanem teljesen befedez minket tetőtől-talpig, belemerülhetünk általa Isten kegyelmébe és együtt érző szeretetébe. Teljesen mindegy, hogy újak vagyunk-e Isten családjában és még gyerekcipőben járunk a hit dolgait illetően vagy hosszú évek óta követjük Krisztust, Isten arra hív minket, hogy bőkezűen osszuk meg másokkal Isten nekünk adatott szeretetét és kegyelmét. Ne arra várjunk, hogy mások lépjenek be előbb Isten kegyelmének és szeretetének üdítő vizébe. Mi legyünk azok, akik Istenbe vetett hittel teljesen elmerülünk ezekben, majd megyünk és eszközök lehetünk abban, hogy Isten szeretetének, kegyelmének folyamai rajtunk keresztül áradhassanak másokra is.


IMA: Istenünk, köszönjük, hogy a Te szereteted bőségesen árad ránk. Segíts nekünk is bőségesen árasztani a Te szeretetedet azokra az emberekre, akikkel ma találkozunk. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Becsületbeli dolog

...tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük ...