2023. február 27., hétfő

Vigasztalás eszközei

Áldott az Isten és a mi urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vigasztalásnak Istene; Aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vigasztalással, a mellyel Isten vigasztal minket. Korinthusiakhoz írt második levél 1. fejezet 3-4. vers



Pál apostol által, Isten Szentlelke tudtunkra adja, hogy Isten gyermekeinek szenvedésében van egy magasabb rendű cél is: megosztani másokkal azt a vigasztalást, amit nekünk adott Istenünk a szenvedés, nehézség, veszteség idején.
Minden ember megy, szalad, küzd, dolgozik a saját céljaiért, érdekeiért és „nincs idő” másokkal együtt érezni, foglalkozni. A koronavírus okozta világjárvány és a nemrég indult háború éppen ezt az önző rohanást törték derékba.
Jó volt látni az elmúlt napokban, hogy mennyi ember fogott össze és próbált, próbál segíteni az Ukrajnából menekülő embereknek.
Isten arra hív minket, hogy nézzünk túl a saját magunk érdekén, céljain és lássuk meg a körülöttünk élő emberek szükségeit is, hogy Krisztus képviselői, eszközei lehessünk ezen emberek életében.
Hajlamos lehetsz azt gondolni, hogy neked van a legnehezebb sorsod, de ez nem igaz. Amikor háborúból menekülő embereket látsz, akiknek egy pillanat alatt lebombázták egy élet munkáját, akkor talán rájössz, hogy nem neked van a legnehezebb sorsod a világon.
Talán éppen kórházba készülsz, veszteséget éltél meg, fájdalmas sebet kaptál, légy nyitott Isten vigasztalására és ne fordulj befelé, ne sajnáld önmagad, hanem vedd észre azokat az embereket, akiknek éppen arra a vigasztalásra van szükségük, amit te kaptál Istentől életednek bizonyos szakaszában. Ha eszköz leszel Isten kezében, magad is fel fogsz üdülni, miközben másokat felüdítesz.


IMA: Istenünk, olyan jó voltál, jó vagy hozzánk. A szükség idején annyira közel jössz hozzánk és Szentlelked által vigasztalsz minket. Könyörülj rajtunk, hogy ne legyünk vakok és ne legyünk önzőek. Segíts meglátnunk azokat, akiknek a Te vigasztalásodra van szükségük és nagylelkűen átadni nekik azt a vigasztalást, bátorítást, támogatást, amit mi is Tőled kaptunk, kapunk. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...