Egy halk és szelíd hang

Gyere ki onnan, és állj meg előttem a hegyen — mondta az Örökkévaló —, mert ott fogok elvonulni előtted!” Akkor hatalmas szélvihar támadt, amely még a hegyet is megrázta, s a sziklákat leszaggatta az Örökkévaló előtt, de maga az Örökkévaló nem volt abban a szélben. Azután nagy földrengés következett, de az Örökkévaló nem volt a földrengésben sem. Utána tűz jött, de az Örökkévaló nem volt abban sem. A tűz után egy halk és szelíd hang hallatszott. Királyok első könyve 19. fejezet 11-12. versek



Nemrég hallgattam egy igehirdetést Illésről. Az „igehirdető” kemény vádakat fogalmazott meg a próféta ellen, olyanokat, amelyeket Isten soha. Talán valamilyen flancos könyvből szemezgette össze érveit, de azon gondolkodtam, hogy ezek a gondolatok biztosan nem Illés Istenétől származnak. Isten sosem ítélte el kedves szolgáját. Illés azon próféták közé tartozik, akiknek nem volt semmiféle botlása, elesése, elhajlása, hanem mindvégig követte az Istenét egy olyan válságos időben, amelyben életveszéllyel és folyamatos nyomással kellett szembenéznie. Neki nem veregette meg senki a vállát a hűséges szolgálata miatt, nem kapott fizetést sem csak megvetést még Isten elhajlott népétől és királyától is. Miközben a fent említett igehirdetést hallgattam, arra gondoltam: bárcsak olyan hűséggel követnénk Krisztust, ahogyan Illés követte az Istent. Az Szentírás nem alázza meg Illést, nem bélyegzi meg; Isten nem veri meg szégyennel a barlang szájánál. Kérdez, gondoskodik, irányt mutat drága szolgája számára. És vajon elmarasztalt próféta állhatott volna Mózes mellett a Megdicsőülés hegyén, Jézus Krisztus közelében? (Máté evangéliuma 17. fejezet; Lukács evangéliuma 9. fejezet)
Isten értékeli a szolgáit és ez világosan látszik. látszik Illés történetén. A lelkünk ellensége viszont kihasználja, becsapja, kizsákmányolja majd elpusztítja az embert.
Illés rendkívüli csatákon ment át (gondoljunk Kármellel szemben Baál prófétáira), aztán összeroskad: lelkileg és testileg is kimerül.
Mit tesz Isten? Kétszer angyalt küld, aki enni ad, és pihenésre bátorít (1Kir 19:5–7). Mielőtt bármiféle „lelki lecke” elhangzana, gondoskodó szeretet érkezik. Ez a sorrend ma is érvényes: előbb kegyelem, aztán feladat.
Ha te is úgy érzed, elfáradtál, a legbölcsebb döntés nem az, hogy még keményebbre kapcsolsz, hanem az, hogy hogy megállsz Isten jelenlétében. Dávid így sóhajt: „Lelkem szomjazik Istenre” (Zsolt 42). A hetedik nap megáldása (1Móz 2:3) nem puszta vallásos szokás: Isten ajándéka a munkamániás világnak. Áldottak, akik az Úr munkájában fáradnak és áldott az ő pihenésük is.
Isten megemésztő tűz (Zsid 12:29), és mégis: nem a szélviharban, nem a földrengésben, nem a tűzben szól Illéshez, hanem a halk és szelíd hangban. Ez nem gyengeség, hanem atyaian irgalmas közelség. A barlang bejáratánál elhangzó kérdés: „Mit csinálsz itt, Illés?”, nem vádirat, hanem gyöngéd helyreigazítás. Isten nem tiporja a megtört nádat, hanem meghallgatja a fáradt szolgát.
Talán te is zúgó szeleket és földrengéseket vársz: feltűnő jeleket, nagy áttöréseket. Ám a Szentlélek gyakran a lelkileg és testileg megfáradtat csendben gyógyítja. Amikor lelassítasz, elnémul a zaj, és kinyitod a Szentírást, Isten szava már nem kiabál rád, hanem belülről erősít.
A pihenés után Isten nem hagyja Illést a barlangnál. Küldetést ad: kenje fel Hazaelt, Jehut, és Elizeust (1Kir 19:15–18). Illés többé nincs egyedül. Istentől kap társat, akit taníthat, akivel együtt járhat. És ott hangzik el Isten kijelentése: „Meghagytam hétezer embert…”, vagyis: " drága, hűséges szolgám, sosem voltál egyedül, csak úgy érezted." Minden küzdelmednek, erőfeszítésednek, harcodnak, fáradozásodnak értelme és célja volt és értelme célja van a jelenben és az örökkévalóságban is.
Ebben az önző, elmagányosodott korban Isten ma is ad Elizeusokat: testvéreket, társakat, közösséget. A kérdés ez: kész vagy-e letenni az önsajnálatot, a csalódásaidat, az önközpontú sérelmi listát és észrevenni azt, akit Isten már melléd állított? Lehet, hogy a gyógyulásod nem a nagy csodában, hanem egy őszinte beszélgetésben, egy együtt mondott imában, vagy egy hétköznapi szolgálatban kezdődik.
Lehet, hogy ma te is barlangban vagy. Isten nem hajszol ki onnan veréssel, de kihív: „Gyere ki, és állj meg előttem.” Állj meg: pihenni. Állj meg: hallgatni. És amikor a halk és szelíd hang újra megszólal, indulj: menj oda ahhoz, akit az Úr rád bízott; tedd meg azt a kicsi, mégis döntő lépést, amit ma mutat. Isten tud rólad. És ha tud rólad, gondodat is viseli. Milyen csodálatosan édes tudat.


Ima: Atyám, köszönöm, hogy amikor elfáradok, nem vádolsz, hanem gondoskodsz rólam. Köszönöm a Te szent csendedet, amelyben meggyógyítod a szívem. Taníts meg megállni Előtted, megpihenni a jelenlétedben, és meghallani a halk és szelíd hangodat. Kérlek, mutasd meg a „ma” engedelmességének lépését, és adj mellém testvéreket, akikkel egymást építhetjük. Szabadíts meg az önsajnálattól, tölts be Szentlelkeddel, és küldj vissza a szolgálatba megújult erővel. Jézus Krisztus nevében kérlek, Ámen.