Felkent engem az Úr

„Az Örökkévaló Szelleme van rajtam, mivel felkent engem, hogy örömhírt mondjak a szegényeknek,
elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, a vakoknak pedig szemük megnyílását, hogy megszabadítsam a szenvedőket és elnyomottakat, és hirdessem az Örökkévaló kegyelmének idejét.”
Lukács evangéliuma 4. fejezet 18-19. vers



A názáreti zsinagógában csend lett. A fenti igeverseket olvasta fel Krisztus azon a bizonyos szombat napon. A felolvasás végeztével, a pergamen zörgése abbamaradt, Jézus Krisztus szeme végigfutott a hallgatóságon, és elhangzott a mondat, ami derékbe törte az unalmas, rideg vallásos, élettelen istentiszteleti megszokást: „Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára.”
Ez nem vallási szöveg volt, hanem egy szabadság-kiáltvány. A Menny trónterméből érkezett rendelet, Isten megtestesült szava: Jézus Krisztus hirdette ki azt az üzenetet, ami belenyúlt az emberek mindennapi nyomorúságába és ott is működött, működik ahol már minden remény kihunyt. Olyan ez, mint amikor egy hosszú, sötét tél után először érzed az arcodon a tavasz édesen cirógató, langyos napsugarait. Amikor érzed, hogy átjárja a levegőt a gyümölcsfák virágainak illata és vidám madárcsicsergés tölti meg a teret. Nem a naptár mondja, hogy itt van a változás, hanem a meleg, ami átjár. Jézus Krisztus nem elméletet hozott, hanem jelenlétével áttörte a sötétséget, és ahol Ő megjelent, ott a lelki fagy, a dermesztő lelki és erkölcsi sötétség engedni, oszlani kezdett. Sokan úgy élünk, hogy talán megszoktuk a bennünk és körülöttünk levő lelki ridegséget. Megszoktuk a belső láncaink szorítását, mintha azok hozzánk tartoznának. Jézus Krisztus üzenete viszont ma is az, hogy nem kell tovább a börtönben maradnod, nem azért, mert képes vagy saját erőből kitörni, hanem mert Ő az ajtót tárva nyitva hagyta, és vár, hogy kilépj.
Emlékszem egy emberre, akit megszabadított Krisztus és új életre hívott a lelki ridegségből.
Voltak olyan papok, akik nagyon büszkék voltak arra, hogy ők nagyon tanultak és rendre olyan nehéz teológiai kérdéseket tettek fel ennek az embernek, amikre nem tudott válaszolni.
Végül azonban a következőt mondta: " Tiszteletes urak! Én nem tudok annyi mindent a Bibliáról, teológiáról, egyháztörténelemről, mint önök. Nem tudok minden kérdésükre válaszolni. Azt viszont tudom, hogy én egy megveszekedett, semmirekellő alkoholista voltam. A feleségemet és a gyerekeimet is üldöztem, amikor nagyon részegen haza botorkáltam. Ez pedig nap, mint nap megtörtént. Oda jutottam, hogy emiatt a feleségem és a gyerekeim is menekültek előlem. Egyetlen munkahelyen sem tudtam megmaradni az alkohol betegségem miatt. Egy nap meghallottam, hogy Jézus Krisztus megszabadít, mert Ő az Istentől küldött Szabaditó. Megértettem, hogy meg kell vallanom a vétkeimet, be kell engednem az Isten Szeretetét a szívembe, mert csak az Ő szeretete és kegyelme képes megváltoztatni. Mi történt velem azóta? Megszabadultam az alkoholtól, a feleségemmel és gyermekeimmel való kapcsolatom rendbejött, nagyon szeretjük egymást és ragaszkodunk egymáshoz és kaptam egy jól fizető munkát is. Szóval nekem mondhatnak amit akarnak. Én tudom, hogy Krisztus a Szabaditó."
A papok ezután lehajtották a fejüket és elhallgattak.

Ima: „Uram, törj át bennem minden falat, amit a félelem, a szégyen vagy a hitetlenség épített. Hadd érezzem a Te szabadságod melegét, és legyen bátorságom kilépni a Te világosságodba. Jézus Krisztus nevében, Ámen.”