2020. november 1., vasárnap

Az örökkévalóság világossága

Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Korinthusiakhoz írt első levél 15. fejezet 19. vers



Ó de sok ember vak az Isten nagy tervét illetően. Éppen ezért az egész élete megszállottan az „itt és most” élvezeteiről, megszerezhető, teljesíthető dolgairól szól. Láthatod a bankszámládat, a takarékszámládat, a nyugdíjas éveid gondtalanságát a vaskos bankszámládnak köszönhetően, jó munkahelyet, jó barátokat, csodás hétvégéket, nagyszerű utazásokat. Ezek azonban az ittről és a mostról szólnak.
Van valami sokkal lényegesebb, sokkal értékesebb, sürgetőbb, fontosabb, ami átível téren és időn ezt pedig örökkévalóságnak hívjuk.
Van egy teremtő, van egy Isten. Van, ami sokkal fontosabb, mint az új házad, autód, nyaralód. Sötétségben vagy, ha még mindig azt gondolod, hogy az a fontos, hogy hány kedvelőd, rajongód van a közösségi médiában és az életben. Ha csak ennyit látsz az életből, elidegenedtél az Istentől. Lelki értelemben halott vagy. Azért vagy mélyen közömbös jelenleg is az Istennel és Isten dolgaival kapcsolatosan, mert a szíved megkeményedett. A szíved keménysége azt jelenti, hogy a bűn az egész lényedet irányítja. Kemény vagy Istennel szemben lelkiismeretedben, érzelmeidben, akaratodban. Érzéketlen és közömbös vagy Isten dolgait, az örökkévalóságot illetően. Ha szeretnéd megtapasztalni milyen 100 százalékon megélni a földi életet, szükséged van arra, hogy újra kapcsolatba kerülj azzal, Aki teremtett téged. Senki ne akarjon keményszívű maradni, kemény szívvel élni. Az Isten kegyelmét, szeretetét és az örök életet nem lehet kemény szívvel megragadni.


IMA: Istenem, lágyítsd meg a szívemet és hozd ki életemet a sötétségből. Megalázkodom Előtted. Érints meg engem, hogy a Te világosságod betöltse, átformálja életemet teljesen. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A fegyelmezés áldásai

Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza ...