2020. november 5., csütörtök

Minden szakadékot áthidaló Krisztus

Köszöntenek titeket a szentek mind, főként pedig a császár udvarából valók.          Filippiekhez írt levél 4. fejezet 22. vers

 


Az első keresztény gyülekezetben is megtalálható volt mindenféle ember: tanult emberek és tanulatlan emberek, rabszolgák és szabadok, szegények és dúsgazdagok, zsidók és pogányok, köztiszteletnek örvendő emberek és az akkori társadalom megvetett csoportjaiból származók. (vámszedők, paráznák), fiatalok és idősek. Sehol sem olvasunk azonban arról, hogy ez szakadékot képezett volna a gyülekezet tagjai között, vagy különböző csoportokra oszlottak volna a gyülekezetek. Nem olvasunk előkelők, szegények, fiatalok, idősek, zsidók és pogányok csoportokat alkottak volna egyeseket kiközösítve. A generációs és egyéb társadalmi „szakadékokat” mi hoztuk létre, mert valljuk be, így kényelmesebb volt a számunkra. Ez azonban egyáltalán nem bibliai, Istennek tetsző dolog. Egy családban szükség van az idősekre, hogy bölcsességükkel segítsék a fiatalok energiáját, tettrekészségét jó irányba hasznosulni. A fiatalok lendülete is fontos, hogy ahova az ő fiatal erejük kell, oda tehessék vállukat. Ezért is mondja a Biblia, hogy jó az ifjúnak, ha terhet visel már egész ifjú korában. A munka terhe, a felelősség terhe nemcsak erősíti, hanem nemesíti is a fiatalt. A családban helye és feladata van a művelt embernek (és nem az, hogy lenézze a kevésbé művelteket), és feladata van a gazdagabbaknak is. ( Nem az, hogy pálcát törjön a zsugoriságát leplezve a szegények felett). A mindenféle társadalmi rétegből, csoportból, anyagi háttérből származó embereket a Szentlélek kötötte össze a szeretet tökéletes kötelékével.  Az idősek és fiatalok, gazdagok és szegények közötti feszültségek, konfliktusok csak a tünetek. Az igazi betegség az, hogy nem figyelünk a Szentlélekre és emiatt szeretetlenek vagyunk. Elhagyhatod fiatalként a gyülekezetedet mondván, hogy te idős emberekkel nem tudsz közösködni a generációs szakadék miatt, de vésd eszedbe, hogy közben a gyereked, gyerekeid figyelnek. Példát adsz nekik magaviseleteddel. Amikor majd idősödsz, készülj fel rá, hogy a gyermekeid ugyanúgy magadra fognak hagyni a gyülekezetben (ha egyáltalán még járni fognak gyülekezetbe), arra hivatkozva, hogy te már túl öreg vagy és veled együtt nem tudják imádni Istent. A legnagyobb pofon pedig az lesz, amikor egy napon a gyerekeid összepakolják a holmijaidat és beültetnek az autójukba, majd egy idős otthonban helyeznek el és ugyanazt fogják mondani neked, amit te mondtál az idősekről fiatal korodban: „Ne haragudj mama, papa! Elég nagy a házunk, van pénzünk is, de nem maradhatsz a családunkban, mert te megidősödtél, mi pedig fiatalok vagyunk. Túl nagy a generációs szakadék közöttünk.” A császár udvarából való előkelő emberek szeretetteljes köszöntésüket küldték a Filippiben élő keresztényeknek. Kivétel nélkül mindegyiküknek. Szegénynek, gazdagnak, rabszolgának, szabadnak, idősnek, fiatalnak. Krisztusban eltűntek a szakadékok. Nem volt többé férfi, nő, szolga, szabad, szegény, gazdag. Csak Krisztus kegyelmében részesült bűnösök, ugyanazon Isten családjának tagjai, egymásnak testvérei.  Krisztus azért jött, hogy halála és feltámadása által áthidaljon minden szakadékot nemcsak ember és Isten között, hanem ember és ember között is. Ha ezt még nem érted, tedd fel magadnak a kérdést, hogy egyáltalán megváltoztatta-e Krisztus az életed?

IMA: Istenünk, győzz le minden ördögi szakadékot az életünkben, családunkban, egyházunkban. Segíts, hogy irtózzunk a bűntől, de legyünk egyek a Te gyermekeiddel. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A fegyelmezés áldásai

Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza ...