2023. március 21., kedd

Örömhír

Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.
János első levele 5. fejezet 12. vers




 Amikor egy pók elkezdi szőni a nagy pókhálóját, van egy főszál, amin fel és alá emelkedik miközben szövi a hálót. Ha ezt a főszálat a pók elvágná, az elkészült hálója összecsapódna és a pók a saját hálójának fogságába esne. 
A pók ösztönösen tudja, hogy az a fölső szál amin le és fel ereszkedik tart össze mindent és ezért azt sosem vágja el. 
Erre sajnos csak az ember képes. Elvágja azt a fölső szálat, amelyik az Istenhez köti és csodálkozik, hogy belegubancolódik a saját életébe. 

Amikor folyamatosan bűnbe élsz, azzal voltaképp elvágod azt a szálat, amelyik az Istennel összeköt és annak következményeként minden összegubancolódik az életedben: önmagaddal való kapcsolatod, embertársaiddal való kapcsolatod. 
Amikor kizáród életedből Istent, akkor egy olyan üresség keletkezik benned, ami betöltésért kiált. 
Ezt az ürességet pedig valamivel be kell töltened, mert a belső üresség fáj. 
Ezt az ürességet a ma élő ember az önszeretettel, önmaga bálványozásával igyekszik kitölteni. Nem véletlen, hogy a " Szeresd önmagad" lett a mai kor jelmondata. 
Jézus Krisztus azért testesült meg, azért élt és halt meg helyetted, hogy az Istennel való megszakadt kapcsolatod helyreállítsa. 
Mondd el Istennel bűneidet, és vesd bizalmadat Jézus Krisztusba. Ha az Istennel való kapcsolatod helyreállt, akkor pedig indulj meg embertársaid felé, akikkel az Istennel való kapcsolatod megszakítása következményeként megszakadt a kapcsolatod.

IMA: Istenem, köszönöm, hogy Jézus Krisztus által ma mindent újrakezdhetek. A Szentlélek által vezess engem a keskeny úton. Krisztus nevében, Ámen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...