39. zsoltár 12-13. vers
.png)
Van, amikor a fájdalom nem egyszerű seb, hanem tátongó szakadék az ember szívében. Amikor a veszteségek, a bántások, a magány súlya annyira összetör, hogy úgy érzed: semmi jót nem tartogat a holnap. Ilyenkor a világ idegen hellyé válik: úgy érzed, hogy te csak vándor vagy, egy idegen földön menekült, akinek nincs otthona, nincs kapaszkodója.
Dávid ebben a zsoltárban pontosan ezt az állapotot írja le. Egy mély személyes válságot, nehézséget élhetett meg a zsoltár írásakor, de nem tudjuk pontosan megnevezni milyen válság állt a háttérben, amikor Dávid a Szentlélek által a fenti sorokat írta meg. Egy király, egy hős, Isten embere és mégis olyan mélyen van, hogy úgy érzi: csak a könnyek maradtak, amelyek kiáltanak helyette.
Ismered azt az érzést, amikor már senkihez nem fordulhatsz? Amikor a barátok elnémulnak, a család nem érti, a közösség nem tud segíteni, és minden ajtó zárva van? Dávid is ezt élte át. Őszintén beismeri: emberi oldalról nincs remény. A tekintete mégis felfelé fordul. Egyedül Istenhez.
Ez a hit igazi mélysége: nem akkor, amikor minden simán megy, hanem amikor a sötétség teljes, és mégis azt mondod: „Uram, hallgasd meg imádságomat!”
Dávid szavai beteljesednek Krisztusban. Jézus is átélte a teljes elhagyatottságot, amikor így kiáltott: „Én Istenem, miért hagytál el engem?” A kereszten Jézus megízlelte azt a hontalanságot és idegenséget, amit mi érzünk azért, hogy nekünk örök otthonunk lehessen az Atyánál.
Ezért amikor úgy érzed, hogy nincs többé jövő, Krisztus keresztje mutatja: van remény, mert van Megváltó.
Ima: Uram, amikor úgy érzem, hogy idegen vagyok a világban, és a fájdalom minden reményemet összetörte, kérlek, hajolj le hozzám. Ne maradj néma könnyeim láttán! Hadd tapasztaljam meg, hogy Krisztusban nem a vég vár rám, hanem az örök kezdet, az örök otthon, amely felülír minden hontalanságot. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése