2018. augusztus 20., hétfő


Akupunktúra és alternatív gyógyászat keresztény szemszögből



Az alternatív gyógyászat,  a keleti miszticizmusban gyökerezik, és a kezelés fő célja az "energia egyensúly" visszaállítása. Ebben az élő adásban először is szeretném megvizsgálni ezt a kérdést orvosi szempontból, majd keresztény élettel kapcsolatos szempontokat is figyelembe szeretnék venni.

Történelme
Az alternatív gyógyászat az 1970-es évektől kezdett népszerűségre szert tenni Európában. 1970-előtt a homeopátia, akupunktúra, csontkovács mesterség, és a gyógynövényekkel való gyógyítás jelen volt az emberek életében, de az egészségügyi szakemberek nem ismerték el ezen módszerek szakmaiságát és létjogosultságát.
Legfrissebb tanulmányok szerint, az európai népesség majdnem fele vallotta azt, hogy vett már igénybe hasonló kezeléseket, és az orvosok közül is egyre többen javasolnak bizonyos alternatív gyógyászathoz tartozó kezeléseket.
Az alternatív gyógyászati módszerek népszerűsége együtt nő a New Age népszerűségével. Voltaképp a holisztikus gyógymódokat a New Age gyógyászati fegyverének tartják.

DEFINÍCIÓ:
Az évtizedek során, ezen kategóriába tartozó kezelések definíciója megváltozott. Amint tudatosodott az emberekben, hogy ezek a gyógyászati módszerek nem helyettesíthetik a hagyományos orvoslást, főleg komoly betegségek esetében, inkább nevezték kiegészítő gyógyászatnak, mint alternatív gyógyászatnak.
Divatosak lettek ezek a módszerek, mert azt hirdették a hívei, hogy nemcsak a testet, hanem az elmét, érzelmeket és lelket is kezelik).


Az alternatív vagy kiegészítő gyógyászati módszerek 3 csoportra oszthatóak:




1. Terápiák, mint az akupunktúra, yóga, reflexológia, homeopátia, amelyek a Taoizmusban és Hinduizmusban gyökereznek.
Ezek gyakran kötődnek a New Age mozgalomhoz  is, emiatt kell alaposan megvizsgálnunk őket keresztény szemszögből.


2. Gyógynövényeken alapuló gyógyászat, mint például a Ginkgo Biloba.
Ezeknek igazából nincsenek szellemi vonatkozásai. Ezért alapos klinikai kísérletek, tesztelések után, sok gyógynövény ma már része lett a hagyományos gyógyászatnak.


3. Olyan gyógyászati rendszerek, mint a természetgyógyászat, valamint például Rudolf Steiner antropozófikus gyógyászati módszerei, aminek a lényege, hogy életmód és étrend tanácsokat ad a pácienseinek, ötvözve az első kategóriába tartozó kezelések valamelyikével.

Az akupunktúra

A kínai gyógyászat egy tradicionális formája, melynek a lényege hogy stratégiai pontokon tűkkel stimulálják a bőrt, jótékony hatást gyakorolva a szervezetre.
Több formája van:
Akupresszúra, lézeres akupunktúra, elektro akupunktúra.
Az akupunktúra kinai múltja az 1600-as évekig visszanyúlik.
Az akupunktúrának van egy misztikumon alapuló felfogása, ami a kínai kultúrából ered és tudományosan nem megalapozott. Yin és a Yang, meridiánok stb.
Van egy tudományok megközelítése is. Vagyis orvosi kísérletek bizonyították, hogy a test bizonyos pontjait stimulálva, jótékony hatást lehet gyakorolni a szervezet működésére bizonyos esetekben.
Nagyon fontos, hogy ha úgy döntünk az akupunktúrát igénybe vesszük, érdeklődjünk, hogy kínai tradíción vagy tudományos alapokon nyugszik-e? Van-e az akupunktúrát végzőnek egészségügyi végzettsége? (A kuruzsló nem egészségügyi végzettség).
A nem megfelelő szakszerűséggel végzett akupunktúra, égető, fájó érzéssel járhat, sőt megsértheti a felszíni idegeket vagy a gerincvelőt.
A kínai gyógyászat szerint az akupunktúra mindenre jó, ami nyilvánvalóan nem igaz. Későbbiekben szólok arról, hogy kutatások alapján milyen esetekben hasznos az akupunktúra.

MIÉRT OLYAN NÉPSZERŰ MA A KIEGÉSZÍTŐ GYÓGYÁSZAT?


1. Kiábrándulás a hagyományos gyógyászatból

Finanszírozási nehézségek
Hosszú várólisták
Fontos műtétek csúszása
Bizonyos kórházi fertőzések elterjedése a kórházakban.
Ezt használták ki az alternatív gyógyászok és ajánlottak egy "jobb alternatívát."

Szinte ugyanazon az áron sokkal több időt kínáltak páciensenként, a doktor-páciens viszony felülértékelődött, hiszen ezek az orvosok számítógép billentyűk nyomogatása helyett, egy sokkal személyre szabottabb, meghittebb kezelést ajánlottak.

2. Olyan betegségek, amik orvosi hibák, műhibák során léptek fel a kezelteknél

Ide sorolták:
 A hagyományos gyógyszerek mellékhatásait, mérgező hatásait
 Kezelés mellékhatásaként fellépő allergiás reakciókat
Téves dózis felírását egy gyógyszer esetében.
A nyugtatók okozta függőségeket


Vallás és kultúra
A kelet és nyugat keveredésének köszönhetően, a különböző keleti kultúrákból érkező emberek magukkal hozták a vallásukat, és gyógyászati módszereiket.
Olyan módszereket, amik az ő vallásos hiedelmeiken alapszanak.


Holizmus
A holisztikus gyógyászat magába foglalja a "lélek kezelésének" szükségességét is.
Egy olyan világban élünk, ahol a legtöbb ember nyitott a természetfeletti, lelki dolgok iránt, ezért a holisztikus gyógyászat jelszava, miszerint: " A személy egészét kell kezelnünk.", rendkívül vonzó az emberek számára.


A HAGYOMÁNYOS GYÓGYÁSZAT ÉS A KIEGÉSZÍTŐ GYÓGYÁSZAT FŐBB SZEMPONTJAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

1. A hagyományos gyógyászat anatómiai, fiziológiai biokémiai és gyógyszerészeti tényekre épül.
A diagnózis a tünetektől függ, egyéb jelzésektől és tudományosan megalapozott vizsgálati módszerektől, mint a vér vizsgálat, Röntgen felvétel stb.
A célja, hogy megtalálja a betegség okát. A kezelés tehát a bizonyított diagnózisra épül.
A gyógyszerek szigorú feltételeknek kell megfeleljenek és klinikailag bizonyított hatással rendelkezőknek kell lenniük. A törvény szigorúan szabályozza ennek a területnek a működési feltételeit. Alapvetően nem lelki beállítottságú.

Az alternatív vagy kiegészítő gyógyászat
A kezelési módszerek a néphagyományokon és "egyéni megvilágosodáson" alapszik. Általában a keleti vallásokban gyökerezik, a diagnózis nem tudományos alapokon áll, sokszor használnak a diagnózishoz okkult gyakorlatokat, mint az: asztrológia, asztaltáncoltatás, inga stb.
Lelki dimenziót adnak a gyógyászatnak, de náluk az Isten inkább egy személytelen kozmikus erőt jelent, és nem egy szerető mennyei Atyát.
A kezelés célja, az energia áramlás megfelelő egyensúlyának helyreállítása.
Akupunktúrában ezt van, hogy yin és yang-ként említik.
Olyan gyanús kifejezések hangzanak el a kezelés során, mint: meridiánok, csakrák, kozmikus energia. Nincs tudományos bizonyíték a meridiánok, csakrák, energia központok létezésére.

 MŰKÖDNEK EZEK A KEZELÉSEK?

Minimális információval és bizonyítékkal rendelkezünk ezen kezelések hatékonyságát illetően. Van néhány látszólagos kivétel.
Orvosok hatékonynak tartják az akupunktúrát fogfájás esetén, émelygés, hányás esetén, egyes hátfájdalmak, bántalmak esetén.
Némely esetekben depresszió és prosztata megnagyobbodás esetén is hatékony lehet a kiegészítő gyógyászat, de bizonyos mellékhatásokat dokumentáltak.
Az is kérdés, hogy mennyi ebből a placebo hatás és mennyi a valós?

BIZTONSÁGOSNAK MONDHATÓ A KIEGÉSZÍTŐ GYÓGYÁSZAT?

Gyakran úgy van tálalva, mint az egészséges, természetes és mellékhatás nélküli kezelés, amit "Isten adott".
Némely kínai gyógynövények és illóolajok esetében azonban kiderült, hogy tartalmaznak mérgező összetevőket is.
A legnagyobb kockázatot igazából mégis az jelenti, hogy sokan a hagyományos gyógyászatot helyettesítőnek tekintik ezeket a módszereket, ezért nem mennek el kivizsgálásra, így súlyos betegségek maradhatnak rejtve, vagy derülhetnek ki későn.
 A kiegészítő gyógyászat nagyon káros lehet, ha a megfelelően megalapozott diagnózis és kezelés helyett veszi bárki is igénybe.
Keresztény szempontból azért aggályos, mert bizonyos módszerek a keleti miszticizmusban gyökereznek, a Biblia szerint:
" Jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt, rossz fa sem teremhet jó gyümölcsöt."

Konklúzió

Nem lehet kétfajta orvoslás: hagyományos és nem hagyományos. Csak működő és nem működő, igazi és hamis.
A gyógyszer vagy működik vagy nem, vagy használ vagy sem. A spekuláció és a különböző nagyszerű "gyógyulások" nem helyettesíthetik a megfelelő tudományos bizonyítékokat.

 Keresztény szempontból:

Filippi 4:8,9
Végül, testvéreim, azokon a dolgokon gondolkodjatok, amik igazak, dicséretre méltók, igazságosak, tisztességesek, szépek, tiszteletre méltók, kiválók és dicséretesek.
Amit megtanultatok, elfogadtatok, hallottatok és láttatok tőlem, azt továbbra is tegyétek meg, és veletek lesz a békesség Istene.

Az akupunktúrának tehát van egy hiedelmeken és miszticizmuson alapuló válfaja amit a kínaiak favorizáltak. Van egy tudományos változata, ami kísérleteken és kutatásokon alapszik és tudományosan le lehet vezetni azt, hogy miért van jótékony hatása a szervezetre.
Aki végzi az akupunktúrát az lehet okkult praktikákban érintett. Tehát ha igénybe veszel ilyen kezelést, csak olyan emberhez menj, aki Európában is elismert egészségügyi végzettséggel rendelkezik, mert nem maga az akupunktúra rejt magában egészségügyi és lelki veszélyeket, hanem azok az emberek akik okkult praktikákra építve gyakorolják az akupunktúrát.
A gyógynövényeknek is megvan a létjogosultsága az orvoslásban véleményem szerint, de vigyázzunk, hogy tudományosan megalapozott, bizonyított hatású gyógynövényeket szedjünk és olyan emberek tanácsát fogadjuk el, akiknek megvan a megfelelő képesítése.

Akinek azonban nem engedi meg a lelkiismerete, hogy igénybe vegye az akupunktúra tudományon alapuló változatát vagy gyógynövényeket, az semmiképpen se cselekedjen a lelkiismerete ellen.
Valószínűleg nem fog sokat veszíteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Becsületbeli dolog

...tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük ...