Sok leprás volt Izráelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán." Lukács evangéliuma 4. fejezet 27. vers
Jézus Krisztus a saját szülővárosában, a zsinagóga szószékjére állt és mindenki várta, hogy ez a számukra ismerős ember mit fog mondani. De miért váltak annyira ingerültté a beszéde után? Mi volt annyira rossz abban, amit mondott? Jézus Krisztus nagyon jól tudta, hogy a legtöbben azért jöttek hallgatni Őt, hogy láthassák milyen rendkívüli csodákat visz véghez. Úgy tekintettek rá és a csodáira, mint egy bűvészre és a trükkjeire, és nem úgy, mint jelekre, amelyek arra mutatnak, hogy Jézus valóban a Krisztus, az Istentől küldött Megváltó, Szabadító. Krisztus pedig mindenkit emlékeztetett arra, ami Elizeus próféta idejében történt. Isten elküldte Elizeust, hogy segítsen egy özvegyasszonyon, aki történetesen nem volt zsidó. Majd eszköz volt egy ellenséges ország hadvezérének, Naámánnak a gyógyulásában. Isten vajon téves „címre” küldte az Ő kegyelmét? Ezzel Krisztus arra utalt, hogy nemcsak a zsidók megmentéséért jött, hanem minden ember megmentéséért. Az Ézsaiás könyvéből általa idézett szakaszban, minden nép világosságaként találunk utalást Krisztusra, nemcsak egy nép világosságaként. Ez az üzenet háborította fel azokat, akik jól ismerték Jézus Krisztust. Krisztus annyira kiszélesítette Isten irgalmát, hogy talán a mai napig is sokunkat sokkol az Isten kegyelmének mélysége, szélessége, magassága. Krisztus azért jött, hogy a bűnösöket megmentse. Azokat is, akikről mi azt gondoljuk, hogy nem érdemlik meg ezt. Az evangélium örömhíre az egész világnak szól. Vajon megosztjuk azt mindenkivel, vagy megtartjuk magunknak?
IMA: Világ világossága, segíts nekünk, hogy ne rejtsük a Te, életünkben jelen levő világosságodat véka alá, hanem az Isten megmentő kegyelmének örömhíre ragyogjon mindenki felé az életünkön keresztül. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése