2020. július 10., péntek

Egy Istenhez hű szolga!

Egyszer rabló arám csapatok vonultak ki, és foglyul ejtettek Izráel országából egy kisleányt, aki Naámán feleségének a szolgálója lett.
Királyok 2. könyve 5. fejezet 2. vers



Naámán csodálatos gyógyulásából semmi sem lett volna, ha egy kislány, akit foglyul ejtettek és elhurcoltak a saját országából, nem maradt volna hűséges az ő Istenéhez.
Semmit sem tudunk róla csak annyit, hogy azok közé tartozott, akik a háború áldozatául estek.
Egy dolgot viszont határozottan tudott ez a kislány: van Istennek embere, prófétája Izraelben.
Ez az egyszerű mondat csodás bizonyítéka volt a kislány Istenben vetett hitének. Tudta, hogy ahol Isten jelen van, ott mindig jelen van a reménység is. Azt is hinni merte, hogy Isten törődik a szíriaiakkal is nemcsak az izraeliekkel.
Voltaképp az egész történet azért végződött jól, mert Isten használta a szolgákat. Egy szolgálólány beszélt neki Elizeusról, egy szolga mondta el neki, hogy mit tegyen, ha meg akar gyógyulni, és Naámán szolgája győzte meg őt arról, hogy tegye, amit a próféta szolgája tanácsolt neki.
Szinte mindenki a történetben valakinek a szolgája volt. Naámán a királyának volt a szolgája, a kislány pedig Naámán feleségének a szolgálóleánya volt, Elizeus pedig az egy, igaz Isten szolgája volt.
A gyógyulás után Naámán is az igaz Isten szolgája lett. Mi is szolgálatra lettünk elhívva. Ez néha talán azt jelenti, hogy távol kerülünk az otthonunktól, olyan helyre ahol nem ismernek minket vagy az Istenünket. De akárhol is vagyunk, elmondhatjuk azt amit tudunk: a mi Istenünk a szeretet és a kegyelem Istene.



IMA: Istenünk, amikor idegen helyeken, helyzetekben találjuk magunkat, segíts, hogy emlékezzünk, arra kik vagyunk és megosszuk a Rólad szóló örömhírt azokkal akik nem ismernek Téged. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Becsületbeli dolog

...tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük ...