2020. július 8., szerda

A kapzsiság ára

Amikor Géhazi, Elizeusnak, az Isten emberének a szolgája ezt gondolta: Lám, az én uram kímélte ezt az arámi Naamánt, és nem fogadta el tőle, amit hozott. Az élő Úrra mondom, hogy én majd utána futok, hogy kapjak tőle valamit!
Királyok második könyve 5. fejezet 20. vers



Géhazi, Elizeus próféta szolgája nagyon bosszankodott azért, mert Elizeus nem fogadott el semmiféle fizetséget azért, mert Naámán gyógyulásában eszköz volt. Annak a Naámánnak a gyógyulásában, aki ráadásul az ellenséges nép hadvezére volt.
Ezért gondolta Géházi, hogy ő majd megszerzi annak a jutalomnak egy részét, amit Elizeus próféta elutasított.
Őt nem hatotta meg, hogy valaki éppen hitre jutott és megismerte Izrael Istenét, egyszerűen csak az érdekelte, hogy ebből milyen nyereségre tehet szert.
A megszerzett „kincseket” Géházi hazavitte és elrejtette azt. Elizeus viszont egy egyszerű kérdéssel leleplezte Géházit. Átlátott Géházi hazugságát és ki is hirdette Isten ítéletét Géházi élete felett.
Mivel Géházi Elizeus nevében, a beleegyezése nélkül kereste meg utólag Naámánt, hogy jutalmat kérjen tőle, voltaképp Elizeus, mint Isten emberének becsületét vitte a vásárra.
Naámán Isten ingyen kegyelme által gyógyult meg, Géházi viszont visszament, hogy erre az ingyen kegyelemre ráaggasson egy „árcédulát”.
Amikor Elizeus leleplezte a szolgájának irigységét, árulását, hazugságát, voltaképp a lelkének állapotát leplezte le.
A lelke telve volt irigységgel és önzéssel. A büntetése az lett, hogy egy olyan fizikai betegségben szenvedjen, aminek következtében ugyanúgy rejtőzködnie kellett fizikailag az emberek elől, ahogyan lelki értelemben rejtőzködni akart Isten elől.
Talán ezt nagyon kegyetlennek tartod, de Isten adott egy esélyt Géházinak, hogy bevallja bűnét, de Géházi nem tette meg.
Ami ennél is komolyabb, az ő cselekedete csorbát ejtett Naámán, az Élő Istenben vetett hitén. Komoly árat kellett fizetnie Géházinak a tettéért. Isten ma is komolyan veszi a bűneinket. Főleg ha azokkal csorbát ejtünk valakinek az Őbenne vetett hitén.


IMA: Urunk, segíts nekünk megtisztulni szívünkben, hogy igazi szolgáid legyünk. Bocsáss meg minden olyan alkalmat, cselekedetet, amikor más emberek hitén csorbát ejtettünk. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Becsületbeli dolog

...tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük ...