2020. október 14., szerda

Vigyázz a tanácsadóiddal!

Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm.
16. Zsoltár 7. vers



Azzal kapcsolatosan, hogy kitől fogadhatunk el tanácsot, a következő alapelv sokat segíthet: „Olyan személytől fogadjunk el tanácsot, aki már ott tart ahova mi szeretnénk eljutni.” Ez az alapelv a lelki életre nézve kifejezetten igaz. „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült." (Zsidókhoz írt levél 12:2) Jézus Krisztus testté, emberré lett, engedelmesnek bizonyult a mennyei Atya iránt egészen a keresztfának haláláig, feltámadt és célba érve átvette az Atyától a jutalmát. Ha győzni szeretnénk, fontos, hogy Krisztusra nézzünk, Krisztus tanácsát fogadjuk meg és az Ő nyomdokaiban járva mi is célba érhetünk és átvehetjük a mennyei jutalmunkat.
Másodszor, fontos figyelembe vennünk, hogy Isten embereket is használ arra, hogy tanítson, tanácsoljon bennünket. Elsődleges forrás az Isten beszéde, a Biblia. Minden tanácsot, gondolatot, ötletet, még a saját gondolatainkat, ötleteinket, cselekedeteinket is, Isten beszédének a fényében kell megvizsgálnunk. Nem lehetünk azonban csökönyösek, vakok, amikor Isten embereket akar használni arra, hogy segítsen, formáljon, tanácsoljon minket. Itt azonban a jellem a kulcs. Nézzük meg, hogy aki tanácsol minket, hol tart jellemben, a hit dolgait illetően. „Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.” ( Máté 7:17) Meg tanulhat egy ember remekül szónokolni, Isten Szentlelkének a vezetése nélkül is prédikálni, de nézd meg a gyümölcseit vagy cselekedeteit… Fösvény, pénzéhes esetleg gőgös, nem tűri a feddést, figyelmeztetést? Nézd meg, hogy van-e lelki otthona? Egy közösség ahova rendszeresen jár, ahol aláveti magát a gyülekezet tekintélyének és elszámoltathat? Nézd meg a családi életét. Szeretnéd, ha a te családod egy napon olyan lenne, mint az illető családja? Szeretnéd, ha a te gyerekeid olyanná válnának, mint az illető gyerekei? Talán nem hiszed el, de vannak híres, önmagukat lelki vezetőknek nevező emberek, akik évekig, évtizedekig nem akarnak megbocsátani saját édesanyjuknak, gyerekeiknek vagy más közeli hozzátartozójuknak, esetleg bizonyos lelki testvéreiket gyűlölik. Ez nem ítélkezésről szól, hanem józanságról. Nem azért vizsgáljuk ezeket, hogy ítélkezzünk, hanem azért, hogy kiszűrjük azon emberek befolyását, akik nem előre vinnének minket, hanem lelki értelemben leépítenének. „Ne tévelyegjetek: "A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!" ( 1 Korintus 15:33)
Harmadszor, a régi bölcsesség itt is igaz: „Attól fogadj el tanácsot, aki ad kalácsot is.”
„Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem.” ( 73. Zsoltár 24. vers) Vannak emberek, akik eljátsszák a jó szándékú tanácsadót, valójában azonban egyáltalán nem érdekeltek abban, hogy növekedjünk és épüljünk, sokszor éppen az ellenkezőjének örülnének. Ha leépülnénk és tönkremennénk. Ezért vannak emberek, akik szándékosan eltanácsolnak minket, miközben jót kárörvendenek magukban. Isten szeretné, hogy növekedjünk, bővölködő életet éljünk és a végén az Ő dicsőségébe megérkezve átvehessük jutalmunkat.


IMA: Istenem, amikor tele vagyok kérdésekkel, kérlek, hogy jöjj és szavaiddal, a Tőled jövő ötletekkel, gondolatokkal világosítsd meg életem. Vezess, tanácsolj engem, áldj meg engem. Krisztus nevében, Ámen.

 

                                                                                                                                



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Becsületbeli dolog

...tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük ...