Anyák a Bibliában: Az anya, aki Isten gondoskodására bízza magát

Illés azonban így biztatta: „Ne félj, csak készítsd el azt a néhány lepényt, ahogy mondtad! De először nekem készíts egy kis lepényt, és hozd ide, azután készíts magadnak és a fiadnak is. Mert azt mondja az Örökkévaló, Izráel Istene: »Liszted nem fogy el, s olajad nem fogy ki a korsóból, amíg az Örökkévaló ismét esőt nem küld a földre.«”
Királyok első könyve 17. fejezet 13. vers



Észrevetted már, hogy a modern világunk a „hiány” pszichológiájára épül? A marketingesek tudják: ha elhitetik veled, hogy valami fogytán van, azonnal pánikba esel és vásárolsz. De nemcsak az áruházi polcok ürülhetnek ki, hanem a belső tartalékaink is. Hány édesanya érzi ma úgy, hogy a türelme, az ereje és a reménye az utolsó morzsákhoz ért? Amikor a „túlélő-üzemmód” válik az alapbeállítássá, és már csak abban reménykedsz, hogy valahogy kihúzod a nap végéig.
A mai történetünk egy olyan ponton kezdődik, ahol a logika szerint már nincs tovább.
Nézzük meg ezt a jelenetet sallangok nélkül! Egy özvegyasszony az éhhalál szélén áll. A kezében az utolsó marék liszt, a fejében pedig a végzetes terv: megsüti az utolsó vacsorát a fiának, aztán jöhet a vég. Ekkor érkezik a próféta egy olyan kéréssel, ami mai szemmel nézve arcátlan, sőt, kegyetlen: „Add nekem az első falatot!”
Ez nem a próféta önzéséről szólt. Itt a Resit (az elsőség) elve feszül egymásnak a halálfélelemmel. Izráel gondolkodásában az „első” mindig Istené. Miért? Mert az első odaadása a legtisztább bizonyítéka annak, hogy elismerem: Ő a forrásom, nem a saját raktárkészletem.
De mi van akkor, amikor az Istennek adott első falat voltaképp a te utolsó falatod?
A gyermeke élete volt a tét. Minden anyai ösztöne azt súgta: „Védd meg, amid van! Ne add oda!” De a hit éppen itt választja el a búzát a pelyvától. A hit nem akkor hit, amikor a feleslegből adunk. A hit ott kezdődik, amikor az utolsó morzsát is hajlandóak vagyunk Isten kezébe tenni, mert tudjuk, hogy az Ő tenyere tágasabb, mint a mi éléskamránk.
Ebben a bukott világban a szülőség gyakran erről a „hiányról” szól. Úgy érzed, nincs elég bölcsességed a lázadó kamaszhoz, nincs elég időd a kicsikre, és nincs elég hited a jövőhöz. A világ azt mondja: „Spórolj magadnak, különben elfogysz!” Még többet foglalkozz önmagaddal, mert szükséged van "énidőre", légy még inkább önző. Gondolj először, másodszor és harmadszor is csak önmagadra és boldogabb leszel. Az igazság az, hogy ez a mai életfilozófia sosem látott számban termeli ki a magányos, depressziós és boldogtalan embereket. Isten azonban azt mondja: „Add nekem az elsőbbséget a szívedben, és figyeld, ahogy az életed korsója sosem ürül ki!”
Ez nem egy olcsó „vonzás törvénye” vagy jóléti üzenet. Ez a bizalom kőkemény matematikája. Amikor Istennek adod az első helyet az idődből, a figyelmedből és az anyagi javaidból, akkor nem kevesebb marad neked, hanem belépsz a gondviselés áramlatába. Az az anya, aki Istenre bízza magát, nem azért lesz nyugodt, mert tele a kamra, hanem azért, mert ismeri a Gazdát.
Provokállak ma: mi az az „utolsó lepény”, amit annyira szorongatsz? Mi az a félelem, ami meggátol abban, hogy Istennek add az elsőbbséget? Ne várj addig, amíg minden rendben lesz! A csoda a hiányban, az engedelmesség pillanatában születik. 

IMA: Mennyei Atyánk, bocsásd meg nekünk, hogy sokszor jobban bízunk a saját tartalékainkban, mint a Te ígéreteidben. Kérlek, szabadítsd fel az édesanyákat a hiánytól való rettegés alól. Adj nekik bátorságot, hogy a legnehezebb napokon is Téged tegyenek az első helyre. Köszönöm, hogy nálad a „kevés” is több mint elég, és a Te kegyelmed sosem fogy ki a mi életünkből. Jézus Krisztus nevében, Ámen.