Amikor elítélsz valakit, az olyan, mintha egy hatalmas követ görgetnél az útjába, ami lezárja előtte a továbbjutás lehetőségét. Szándékosan elállod az útját, hogy ne tudjon eljutni a kegyelem királyi székéhez és letenni bűneit Isten előtt, hogy újat kezdhessen. Az ítélkezés kinyilatkoztatja: „Te már most reménytelenül rossz vagy, nincs remény a számodra. Te csak Isten ítéletére számíthatsz. Jobb lenne, ha még ma véget vetnél az életednek.” Érzékeled mennyi gonoszság rejtőzik az efféle "vallásos bőrbe" bújtatott gondolkodás mögött? A lelked ellenségének az érdeke, hogy elzárja az utat Isten és az ember megbékélésének útja előtt. Ez a megközelítés bénít és elzárja a fejlődés, helyreállás útját. Az ember úgy érzi, mintha egy sötét, bezárt szobába száműzted volna, ahol nincs ablak, se ajtó, a reménységnek semmi jele sem mutatkozik. Amikor a fenti gondolatokat, hozzáállást, szavakat képviseled, nem kérdéses, hogy kinek az eszköze lettél.
A Biblia világos különbséget tesz az ítélkezés, és azon keresztények cselekedeteinek megítélése között, akik a gyülekezethez tartoznak. Egy gyülekezet vezetői felelősek a rájuk bízott közösség erkölcsi tisztaságáért és a gyülekezet tagjainak egészséges fejlődéséért. A számadás napján tehát szigorúbb ítéletben lesz részük, mint azoknak, akik nem voltak vezetők. Sajnos napjainkban találkozhatsz olyan "keresztény" vezetőkkel, akik maguk is bűnben élnek és azokat is bűnre ösztönzik, akik még értelenek a hit dolgaiban és szükségük van segítségre abban, hogy eldöntsék mi az, ami Istennek tetsző és életükre nézve hasznos és mi az, ami nem az. Ezek a vezetők családokat tesznek tönkre, gyülekezeteket szakítanak szét önző, önös érdekeik és törekvéseik miatt majd mindezt próbálják "nyakon önteni" vallásos mázzal, de esztelenségük általában hamar nyilvánvalóvá lesz.
Nemcsak ők maguk élnek olyan dolgokban, amiket Isten megvet, hanem magatartásukkal a környezetüket is erre ösztönzik. Az embert magát tehát nem ítélheted el, mert ez kizárólag a Teremtőjének és Megváltójának a hatáskörébe tartozik. Ezzel szemben a bűnbe tévedt ember figyelmeztetése olyan, mint egy világítótorony egy viharos tengeren. Nem ítélkezik, nem kiáltja: „Te rossz hajós vagy!”; ehelyett figyelmeztet, hogy veszély közeleg. A fény segít neki meglátni, merre halad, és jelzi, hogy ha nem változtat irányt, akkor hajója sziklának ütközhet. A figyelmeztetés így szabad választást ad: nem vád, hanem egy jel, ami lehetőséget biztosít a változásra.
Ítélkezéskor elállod a kegyelem királyi székéhez vezető utat, de figyelmeztetéskor fényt adsz, hogy az ember láthassa az előtte lévő döntéseket és azok következményeit. Az egyik bezárja, a másik kinyitja a kaput egy jobb irány felé.
Képzeld el, hogy teljes sötétségben haladsz egy szakadék felé és az embertársad jól tudja, hogy szakadékba fogsz zuhanni, ott van nála a lámpa is amivel megvilágíthatná az utad de ő nem teszi. Mit gondolsz? Szeretne egy ilyen ember téged vagy sem? Amikor egy olyan irányba tartasz, amely tönkre teheti az életed, akkor nem hízelgő álbarátokra, hanem őszinte barátra van szükséged, aki melléd áll, megfogja a kezed és Isten Szavának világosságával rávilágit életedre. Az igaz barát nem fog hozzájárulni ahhoz, hogy megütközz vagy eless, hogy aztán jót nevessen rajtad. Érzed mennyire nagy a különbség az ítélkezés és a cselekedetek megítélésé, őszinte figyelmeztetés között?
Egyik elzár minden reménytől és megütközésre, elbotlásra ítél, a másik pedig világosságot ad és figyelmeztet a fájdalmas következményekre, hogy még időben változtathass.
IMA: Istenem, köszönöm, hogy rávilágítottál elveszett állapotomra és szereteteddel kiragadtál engem a pusztulásból. Hadd lehessek én is eszközöd abban, hogy másokat figyelmeztetve megmentsem őket ahelyett, hogy elzárjam őket a Te kegyelmedtől és ezzel végleg megütközésbe vagy elesésbe száműzzem őket. Krisztus nevében, Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése