Volt már olyan pillanat, amikor tudtad, hogy többet kellene adnod önmagadból, jobban kellene küzdened, mert az élethelyzet, a problémák, harcok, nehézségek megkövetelik, de csak ültél, szinte hangtalanul, kifáradva az élet harcaiban? És mégis… valahol a lelked mélyén ott zengett a hívás: „Magasztald az Urat.” De hogyan lehet magasztalni akkor, amikor összetörtél? Hogyan borulsz le, ha épp alig állsz a lábadon?
Isten sosem kért tőled tökéletes szavakat. Ő a szív dicséretét keresi, nem a formák tökéletességét. Amikor a Zsoltár azt mondja: „szent öltözetben” borulj le, nem a külső ruhára gondol. Hanem egy lelki valóságra. Arra, amit Krisztus tett érted. A szent öltözet nem valami, amit te varrsz. Az valami, amit Ő adott rád.
Krisztus vére tisztára mosott. Megigazultál. Isten szemében nem bűnösként állsz többé, hanem gyermekeként. Megszentelt vagyis elkülönített, Isten céljaira rendelt ember lettél. És megújított: új szívvel, új természettel, új vággyal: hogy Őt dicsőítsd. Ezért a megváltott ember számára a dicsőítés nem csak vasárnapi énekelgetés. Nem csak egy áhítat. Nem csak a könnyeink között mondott „Uram, segíts.”
Az egész életed válik dicsőítéssé.
Az, ahogyan szeretsz. Ahogyan megbocsátasz, amikor neked fájdalmat okoztak. Ahogyan csendben hordozod a keresztet, amikor senki sem látja. Ahogyan nemet mondasz arra, ami könnyű, de nem tiszta.
Ahogyan hűséges vagy, akkor is, amikor nem tapsolnak meg érte. Amikor lelkiismeretes vagy ott is, ahol más csak legyint és tovább megy. Ez a szent öltözet.
Nem látványos, de Isten előtt gyönyörű. Nem hangos, de a visszhangja mégis az örökkévalóságig ér.
Ez a dicséret, amely akkor is zeng, amikor a szád hallgat de a szíved hisz. A megváltott szív nem keresi már a világ tapsát.
Mert tudja, hogy az igazi öröm nem abban van, hogy mások látnak, hanem hogy Isten lát és örömét leli benned. Tudja, hogy nincs más cél, csak az, hogy minden lélegzetvétel egy halk „Áldott légy, Uram!” legyen egészen az utolsó leheletig.
„Akár esztek, akár isztok, akármit tesztek, mindent az Isten dicsőségére tegyetek.” (1Kor 10:31)
Ez nem teher. Ez kiváltság. Nem kényszer. Ez szerelem. Mert ha egyszer megláttad Őt, nem akarsz többé magadnak élni. Mert minden sebedben, minden könnyedben, minden örömödben és harcodban ott akarod Őt viselni. És ez az élet, amely dicsőít. Ez az élet túlmutat rajtad. Ez nem magamutogatás ez Krisztus mutogatása. Fény lesz a sötétségben. Hang, amely más szívekben visszhangzik. Híd, amelyen mások is elindulnak az Atya felé.
Emlékszem életem egy napjára, amikor rettenetes gyász és fájdalom volt a szívembe. Nem tudtam mit kezdeni vele. Elkezdtem magamban dúdolni egy éneket. Elkezdtem őszintén és szivből dicsérni Istent. Majd még egyszer. És még egyszer. És még egyszer. Reggeltől egészen délutánig folyamatosan ugyanazt a dicsőitő éneket énekeltem szívemben és dúdoltam halkan. Délutánra enyhült a fájdalom és éreztem ahogyan Isten gyógyit. Akkor is dicsérd Istent, akkor is hozd őszinte dicséreted ajándékát Neki, amikor úgy érzed nem vagy ráhangolódva, mert Isten Szentlelke meg tud eleveníteni, meg tud gyógyítani és erősíteni az őszinte dicséret és öröm által. Az Úrban való öröm a mi erősségünk.
Ima: Uram, ma újra emlékeztetsz: nem vagyok már a világé, nem vagyok már a bűn rabszolgája. Megváltottál. Megigazítottál. Szent öltözetbe öltöztettél.
Segíts, hogy az életem minden pillanata Téged dicsőítsen. A kimondott és kimondatlan szavaim, a tetteim, a választásaim, a csendem is. Taníts meg leborulni Előtted nemcsak imádságban, hanem az egész életemmel. Add, hogy amikor mások rám néznek, Téged lássanak.
És amikor eljön az utolsó nap, hadd mondhassam őszintén: „Uram, éltem érted, szeretlek Téged, és törekedtem arra, hogy minden lélegzetemmel téged dicsőítselek. Jézus Krisztus nevében, Ámen.
.png)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése