Vannak igeversek, amelyek mintha halkan kopogtatnának a lelked ajtaján. Olyan ismerősek, olyan bátorítóak, hogy könnyen tovább is lépsz rajtuk, de ha megállsz, és mélyebben elidőzöl, valami mennyei titkot kezdesz megsejteni. A fenti igevers is ilyen.
Ez az igevers nem minden emberhez szól. Ez az ígéret azoké, akik az Örökkévalót választották Istenüknek. Azokhoz szól, akik letették az uralmat az életük fölött, és azt mondták: „Legyen meg a Te akaratod, Uram!” Ez nem a vallásos életet élők kényelmes igazolása. Ez azoknak szól, akik a szoros kaput választották, és ráléptek arra a keskeny útra, amely Jézus Krisztus nyomdokain keresztül vezet egészen a mennyei célig.
De milyen nehéz belépni ezen a szoros kapun!
A világ annyi mást kínál. Sikert, élvezetet, látszólagos szabadságot, pillanatnyi megnyugvást. És mi, emberek, szeretünk halogatni. Várunk a „megfelelő pillanatra”. Úgy gondoljuk, előbb rendbe kell tennünk az életünket, elintéznünk ezt vagy azt, és majd „később” odaszánjuk magunkat Istennek. Csakhogy közben elmúlnak a napok, az évek, és egyre nehezebb odaszánni a szívedet. Egy kemény, kéreg szerű réteg alakulhat ki a lelkeden és, ha nem akarod Istent választani, amikor tudnád és folyamatosan visszaélsz Isten kedves, gyengéd, türelmes, jóságos hívásával, eljöhet az idő, amikor már nem fogod tudni Őt választani még ha elméletileg szeretnéd is megtenni.
Krisztus azt mondta: „Menjetek be a szoros kapun!” (Máté 7:13). Ez döntés. És ez a döntés gyakran fájdalmas. Le kell tenned mindazt, amit eddig kapaszkodóként használtál. Meg kell halnod önmagadnak, hogy Krisztus élhessen benned és rajtad keresztül és elindulni egy olyan úton, ahol nincs tér a büszkeségnek, csak az engedelmességnek. Mégis: ezen az úton találkozhatsz azzal az erővel, amely az Istenből fakad. Ezt az erőt csakis azok kóstolhatják meg a Szentlélek által, akiknek valóban az Örökkévaló az Istene.
Isten nélkül lehet házad, de sosem lesz otthonod. Lehet vagyonod, de nem lesz békességed. Lehet sikered, de sosem fogod tudni, milyen az, amikor az Örökkévaló Isten formálja az életedet napról napra, és győzelmes jóbbjával hordoz át a próbákon.
Ha még nem léptél be a szoros kapun, ma szól hozzád az ige: „Ne félj… ne csüggedj… én megerősítelek… megsegítelek… támogatlak.” De ez csak akkor lesz a tiéd, ha Ő lesz az Istened. Nem csak szavaiddal, hanem az életed teljes odaszánásával. Ő nem a második helyre vágyik. Ő az első szeretne lenni. Isten az első és egyetlen szeretne lenni a számodra. Vagy igy vagy sehogy sem lesz az Istened.
És ha már beléptél a szoros kapun, ne hátrálj meg. Isten nem hagy el. Ő maga ígérte meg: „Győzelmes jobbommal támogatlak.” Nem azt mondta, hogy nem lesz küzdelem, de azt igen, hogy nem egyedül vívod meg. Ő az, aki elkezdte a munkát azok életében, akik újjászült a Szentlélek által és be is fogja fejezni azt, arra a napra, amelyen minden embernek Isten elé kell állnia számadásra.
Ima: Örökkévaló Istenem,
Bevallom, sokszor féltem rálépni a keskeny útra. Halogattam a döntést, mert féltem az ismeretlentől, az elengedéstől, az engedelmességtől. De most előtted állok, és vágyom Rád. Legyél az én Istenem, nem csak névleg, hanem teljes szívemből. Segíts belépni a szoros kapun, és járni azon az úton, amelyen Te vezetsz. Erősíts meg, ha elfáradok, emelj fel, ha elesem, és támogass győzelmes jobboddal, hogy el ne veszítsem a célt. Köszönöm, hogy velem vagy, hogy nem hagysz el, és hogy a Te tervedbe illeszkedhet az életem. Jézus nevében imádkozom, Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése