Korintusiakhoz irt második levél 9. fejezet 7. vers
Ahogy ma reggel felkeltem, és kinéztem az ablakon ezt a borongós őszi napot látva, azon gondolkodtam, mi az, ami igazán meleget hoz a szívünkbe?
Hányszor éltem már át én is azt a feszengést, amikor gyűjtés van valakinek. Ismeritek, ugye? Ott állunk a borítékkal, és elindul a feketeöves matematika: "Pista mennyit adhatott? A főnök biztos többet adott. Én nem akarok kevesebbet, de többet sem, nehogy azt higgyék, felvágok..." És mire odaadjuk, már semmi öröm nincs benne. Csak a megkönnyebbülés, hogy túlestünk rajta.
Ez az, amiről Pál azt mondja: "kényszerből". Ez az az adás, ami után rossz szájízünk marad, amit szinte "megbánunk".
Aztán egyszer láttam valamit a piacon. Egy idős néni válogatott a krumpli között, látszott rajta, hogy minden forintot megnéz. Vett magának kenyeret is. A végén, amikor fizetett volna, pár száz forint hiányzott a pénztárcájából. Láttam rajta a kétségbeesést, már kezdte volna visszatenni a kenyeret. A mögötte álló fiatalember – egy munkásruhás, megtermett férfi – egy szót sem szólt, csak odalépett, és letett egy ezrest a pultra. "Ne haragudjon, mama, ezt tegye még hozzá" – mormolta, és már fordult is el.
Nem várt semmit. Nem nézte, hogy ki látja. Nem akart hős lenni. Egyszerűen csak látott egy szükséget, és jólesett neki, hogy segíthet. Az a néni áldást mondott rá, a férfi meg csak mosolygott.
Erről beszélek! Isten nem azt nézi, mennyit adunk, hanem hogy hogyan. Az "előre elhatározott" szív nem azt jelenti, hogy görcsösen kiszámolom, mennyit kell adnom vasárnap a perselybe, hogy Isten elégedett legyen. Hanem azt, hogy a szívem eleve nyitva van. Készen áll. Nem ökölbe van szorítva, hanem nyújtva van.
A "jókedvű" adakozó nem azért ad, hogy Istentől kapjon valamit cserébe. Azért ad, mert már megkapott Tőle mindent – kegyelmet, bűnbocsánatot, örök életet –, és ez a hála egyszerűen túlcsordul a szívén. Nem teher neki adni, hanem kiváltság. Öröm.
Ma ne azt nézd, mit kell adnod – pénzt, időt, figyelmet. Nézd azt, hol lehetsz áldássá. Lehet, hogy ma csak egy mosolyodba "kerül", vagy öt perc türelmedbe a boltban. De ha azt "jókedvűen", szívből adod, hidd el, az Úr mosolyogni fog.
IMA: Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy Te vagy a legnagyobb "jókedvű" Adakozó, aki a Fiadat adtad értünk, amikor még semmit sem érdemeltünk. Kérlek, vedd el a szívemből a görcsösséget, a kényszert és a félelmet. Taníts meg úgy élni, hogy az adás ne teher, hanem öröm legyen. Segíts meglátnom ma azt, akinek pont az én segítségemre van szüksége, és adj bátorságot, hogy ne forduljak el. Hadd legyek a Te jóságodnak csatornája és ez a tény adjon nekem túlcsorduló örömet. Jézus Krisztus nevében, Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése