Cselekedd a mennyei Krisztus akaratát

Miután Jézus ezt mondta, a szemük láttára felemelkedett, majd egy felhő beburkolta és eltakarta a tanítványok tekintete elől. Az apostolok még mindig merően néztek a távolodó Jézus után, amikor hirtelen megállt mellettük két fehér ruhás férfi, és megszólította őket: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé meredve? Ez a Jézus, akit felvittek tőletek a Mennybe, ugyanúgy jön majd vissza, ahogyan felmenni láttátok.” Apostolok Cselekedetei első fejezet 9-11. versek



Van egy különös pillanat Jézus mennybemenetelében. A tanítványok nem menekülnek, nem vitatkoznak, nem lázadnak. Csak állnak. Néznek fölfelé. Mintha a szívük ott ragadt volna azon a ponton, ahol Jézust utoljára látták. És valljuk be: ezt nagyon is értjük.
Amikor valami szép véget ér, amikor egy korszak lezárul, amikor valakit vagy valamit elveszítünk, hajlamosak vagyunk mi is ott maradni lélekben ugyanazon a helyen. Nézzük a múltat. Nézzük, ami eltűnt. Nézzük azt, amit Isten már továbbvitt, de mi még mindig vissza akarunk tartani. A tanítványok Jézus után néztek, de Jézus már nem azt akarta, hogy a szemükkel kövessék Őt, hanem hogy a szívükkel engedelmeskedjenek neki. Ezért szólal meg a két angyal: „Miért álltok itt?” Nem azért kérdezik, mert baj, hogy szeretik Jézust. Nem azért, mert bűn vágyakozni utána. Hanem azért, mert a mennybemenetel nem a tétlenség kezdete, hanem a küldetésé.
Ismerős? Hány embert ismerünk, aki a Krisztus visszajövetelével, utolsó ítélettel kapcsolatos titkokat kutatja és nem veszi észre, hogy ezeket pótcselekvéstként használja, hogy ne kelljen elindulnia és cselekednie, amit Krisztus parancsolt.
Jézus nem azért ment fel a mennybe, hogy távol legyen tőlünk, hanem hogy uralkodjon értünk. Nem elhagyta a tanítványokat, hanem magasabb helyről vezette őket. Nem eltűnt, hanem elfoglalta királyi helyét.
A felhő, amely eltakarta Őt, nem a hiány jele volt, hanem Isten jelenlétének jele. A Szentírásban a felhő gyakran Isten dicsőségére mutat: ott volt a pusztában, ott volt a Sínai hegynél, ott volt a szent sátornál. Amikor Jézust felhő takarja el, az nem azt üzeni: „Nincs többé itt”, hanem azt: „Ő az, aki az Atya dicsőségében uralkodik.”
A tanítványoknak meg kellett tanulniuk: Jézus láthatatlanul is valóságos. Sőt, néha éppen akkor kezdődik a hit igazi iskolája, amikor már nem látjuk úgy, ahogy korábban.
Sokan azért akadnak el a keresztény életben, mert mindig valamilyen látható bizonyítékra várnak. Egy érzésre. Egy jelre. Egy különleges élményre. Egy azonnali válaszra. De Jézus mennybemenetele arra tanít, hogy nem az ég bámulása a hit legnagyobb bizonyítéka, hanem az engedelmes lépés a földön.
A tanítványoknak vissza kellett menniük Jeruzsálembe. Imádkozniuk kellett. Várniuk kellett a Szentlélekre. Aztán bizonyságot kellett tenniük. Vagyis: nem maradhattak a hegyen.
Nekünk sem lehet mindig a „hegyen” maradni.
Nem elég meghatódni egy istentiszteleten. Nem elég könnyes szemmel hallgatni egy dicsőítő éneket. Nem elég vágyakozni Jézus után. A kérdés az: mit kezdesz hétfőn azzal, amit vasárnap megértettél?
Mert a mennybemenetel üzenete kettős: Jézus uralkodik, és Jézus visszajön.
Ez ad tartást a jelenben. Nem a káoszé az utolsó szó. Nem a betegségé. Nem az igazságtalanságé. Nem a halálé. Nem azoké, akik most hangosabbak, erősebbek vagy kegyetlenebbek. Krisztus ül a trónon, és ugyanaz a Jézus, aki alázatosan járt közöttünk, dicsőségben fog visszatérni.
De addig nem tétlen nézelődésre hív, hanem hűséges életre.
Lehet, hogy ma te is csak állsz, és nézel valami után, ami már nincs. Egy régi lehetőség után. Egy elveszett kapcsolat után. Egy elmúlt életszakasz után. Egy olyan Jézus-élmény után, amelyet szeretnél újra átélni.
De talán ma neked is ezt mondja az Úr:
Ne ragadj ott, ahol utoljára láttad a kezem munkáját. Indulj el oda, ahová most küldelek.
Mert Krisztus nemcsak a múltadban volt jelen. Nemcsak abban, amit elveszítettél. Nemcsak abban, amit már átéltél. Ő most is uralkodik. Most is közbenjár. Most is készít. Most is vezet.
És egyszer visszajön.
Nem elméletként. Nem jelképként. Nem vallásos vigaszként. Hanem ugyanazon Jézusként, aki feltámadt, aki felment, és aki megígérte: „Eljövök ismét.”
Ezért ma ne az ég felé meredve élj, hanem az ég reménységével a szívedben járj a földön.
Dolgozz hűségesen. Bocsáss meg bátran. Szeress tisztán. Imádkozz kitartóan. Szolgálj ott, ahol vagy. Mert a Király visszajön, és boldog az a szolga, akit munkában talál.

Ima: Uram Jézus, köszönöm, hogy nem hagytál magunkra, hanem dicsőségben uralkodsz értünk. Segíts, hogy ne ragadjak bele a múltba, ne csak nézzek fölfelé, hanem engedelmesen járjak ott, ahová küldtél. Adj élő reménységet, hűséges szívet és bátor szeretetet, amíg visszajössz. Ámen.