EMMAUS!

Elmúlt immár a legszebb nap is,
Az alkony ráborult a tájra,
Úgy mennek ők Emmaus felé,
Mint két könnyes, szomorú árva.


Egymást nézik vigasztalanul,
Hallottak valamit, mely csodás,
De köd borong a lelkük előtt,
És minden csak puszta látomás.


Leszáll az alkony, esteledik,
S fenn ragyog mégis egy csodás nap,
S ím fényözönben áll a kereszt,
A kegyelem, mely életet ad.


A hegyormon zengnek a kürtök,
Alkonyban így örök a hajnal,
Velünk van már az Élet ura,
Kik telve vannak jajjal-bajjal.


Emmaus felé hogyha megyünk
És az alkony lassan ránk borul,
Ha sírunk, szemünk tele könnyel:
Ő odajön mellénk vigaszul.


Bejön házunkba ismeretlen,
Megtöri nékünk a kenyeret,
Sebhelyes kézzel felénk nyújtja
Az új, győzelmes életet.


Angyali ének ütemére
Száll életünkből minden óra,
Szóljunk mi is: maradj velünk,
Mert megérkeztünk Emmausba.