Máté evangéliuma 13. rész 17. vers
Annyi szívben felébred valami
hívogató vágy: útra kelni egyszer.
Járni, amerre Jézus lába járt.
Látni a Golgotát látó szemekkel.
Hallgatni az olajfák suttogó
beszédét… azt a titkos, bús beszédet.
A szent helyen, hol imádkozva vérzett,
belenézni a holdas éjszakába.
Ellátogatni kis Bétániába,
mindenüvé, amerre elhaladt.
És lélekben királlyá gazdagodni
a szent, ezer emlékű út alatt.
Nekem ez a vágy idegen maradt.
Más volt a vágyam: Nőtt… növekedett…
lett belőle sóvárgás, akarat,
követelés: egyedül arra menni,
amerre Jézus lába most halad.
Nem von a régi csodák földje.
Új csodák életföldje vár.
Feltámadást, erőt ujjongva hirdet
a százvirágba zsendülő határ.
S az élő Krisztus feltámadva jár.
Magyar nyomort gyógyít. Édestestvérem
vak szemét nyitja színre, fényre meg.
S bár útjait szememmel el nem érem,
A lelkemen sejtésük átremeg.
Mért mennék messze, idegen vidékre
keresni, földi útja merre vitt?
Most akarom a lépteit követni:
Az élő Krisztus lépteit.
Túrmezei Erzsébet verse
IMA: Istenünk, ismerni Téged, többet jelent bármi másnál az életben. Boldogok voltak azok, akik testben láttak Téged Krisztusunk és hittek Neked, Benned, de még boldogabbak vagyunk, ha nem látunk és úgy is benned bízunk. Ezt munkáld ki bennünk Szentlelked által. Krisztus nevében, Ámen.
IMA: Istenünk, ismerni Téged, többet jelent bármi másnál az életben. Boldogok voltak azok, akik testben láttak Téged Krisztusunk és hittek Neked, Benned, de még boldogabbak vagyunk, ha nem látunk és úgy is benned bízunk. Ezt munkáld ki bennünk Szentlelked által. Krisztus nevében, Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése