2023. július 17., hétfő

Céltudatos követő

Keresztelő János napjaitól mostanig a mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok igyekeznek hatalmukba keríteni. Máté evangéliuma 11. fejezet 12. vers




A népmese szerint, egy halász kifogott egy aranyhalat és az aranyhal kérlelte a halászt dobja vissza őt a vízbe, ha pedig így tesz, akkor három kívánságát teljesíti az aranyhal.
A halász azonban annyit gondolkodott a három kívánságon, hogy az aranyhal a kezében kimúlt. 
Mit jelent az "erőszakosoké az Isten országa?" 
Először is azt, hogy Keresztelő János eljövetele egy új korszakot nyitott meg a világtörténelemben. Lezárult az ószövetség korszaka, amelynek lényege az volt, hogy ha megtartod az Isten parancsolatait akkor üdvözülsz, ha akárcsak egyet is megszegsz, akkor nem lehetsz elfogadható Isten előtt.
János azonban az Újszövetséget, amelynek alapja Krisztus és az Ő kereszthalála, feltámadása, szent földi élete volt és ezt hit által lehetett és lehet megragadni. 
Innentől kezdve Isten országa erőteljesen növekedni, bővülni, terjedni kezdett. Hiába gördítettek olyan sok akadályt az evangélium és annak hirdetői elé, mert Krisztus keresztje győzött és ma is győz.
Másodszor, a görög fordítást szemlélve, rájövünk, hogy az erőszakosság, amiről olvasunk, nem fizikai erőszakosságról szól. Nem lehet Isten országát karddal, háborúval, vadászgépekkel, hadsereggel bevenni, meghódítani.
De azoké lesz, akik nem gondolkodnak annyit, mint a népmeséből említett halász, amikor hallják az evangéliumot. Az Isten országát azok "ragadják el", akik hallják az evangéliumot és azonnal hittel megragadják Isten ajándékát, az örök életet. Onnantól kezdve pedig hajlandóak, szenvedést, áldozatot vállalni az Isten országáért és céltudatosan nyomulnak előre, mert megragadta őket Isten kegyelme és ők is megragadták Isten kegyelmét: a Krisztust, teljes szívükkel, életükkel.
Te ki vagy? Még mindig gondolkozol? Még mindig nem tudod mit akarsz? Vigyázz, mert a lehetőség csak egy ideig él. Nehogy úgy járj, mint a halász, aki mire eldöntötte mit is szeretne, már nem volt lehetősége, hogy el is mondja azt az aranyhalnak. Isten ma még vár rád. De holnap nem biztos.

IMA: Istenem, tégy engem elszánttá, céltudatossá, határozottá és kitartóvá a Te országodat és a Tőled kapott elhívásomat illetően. Krisztus nevében kérlek, Ámen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...