2023. október 19., csütörtök

Ének az esőben

Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. Római levél 8. fejezet 28. vers




Ősz van és ez azt is jelenti, hogy gyakrabban lehet részed esős időjárásban, mint máskor. Az esőnek örülnek a mezőgazdaságban tevékenykedők, de nem feltétlenül örülnek neki azok, akik úgy érzik, hogy valamilyen tervüket meg kell változtatniuk a közeledő eső miatt.

Sok más körülmény, esemény is jelentkezhet életedben, amelyekkel kapcsolatosan úgy érezheted, hogy áthúzzák vagy akadályozzák terveidet. Isten gyermekeként fontos szem előtt tartanod, hogy Isten minden körülményt és eseményt irányít, kezében tart.

Ha megengedi, hogy bizonyos terveid, szándékaid ne teljesüljenek, annak oka van. Ne légy hát olyan, mint az istentelenek, akik Istent vádolják vagy egyenesen átkozzák azért, mert az életük, terveik nem úgy alakultak, ahogyan azt előre eltervezték.

Bízz Isten jó szándékában, szeretetében akkor is, amikor csalódott vagy, mert a dolgaid nem úgy alakultak ahogyan azokat eltervezted. Ez lehet, hogy csak annyit jelent, hogy levetted a szemed Isten tervéről és éppen ideje visszatérned ahhoz.

Jób a legnehezebb megpróbáltatások között jelentette ki: " Tudom, hogy az én Megváltóm él és utoljára az én porom fölött megáll. ( Jób 19:26)

Könnyű dicsérni az Istent, amikor minden úgy alakul életedben ahogyan eltervezted, de a világ arra figyel fel, amikor Istent dicsőíted akkor is, amikor úgy érzed minden széthullik életedben.

Emlékezz arra, hogy bármilyen élethelyzetben vagy, Isten kegyelmének bő zápora öntözi életed, ha Isten gyermeke vagy.

Itt az ideje letenni az "esernyődet" és dalra fakadni Isten kegyelmének bő záporában állva.

IMA: Istenem, csodálatos a Te kegyelmed, amely minden egyes napon megújul felettünk. Szeretnék bízni Benned és dicsérni téged életem minden napján. Támogass engem ebben Szentlelked erejével, tanácsával, bölcsességével. Krisztus nevében kérlek, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...