A végtelen Isten csodálata

Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok. 139. zsoltár 17-18. versek



A mai világban, a házasságokban egyre gyakrabban hallani ezt: „Én már ismerem őt. Nem tud semmi újat mondani. Már nem izgalmas. Kimerítettük egymást.”
Mintha a másik ember egy kiolvasott könyv lenne, amelyet visszatesznek a polcra porosodni.
Ezek a gondolatok néha keresztény körökbe is befészkelik magukat és hallhatsz olyan bölcsességeket, hogy: " A szerelem, szeretet, tisztelet, egység a házasságban egy ideig felefele ível, azután törvényszerűen csak lefelé ívelhet." És ez a gondolat nemcsak szomorú, de veszélyes is. A dolgok voltaképp akkor és ott kezdenek el hanyatlani, amikor elhiszed, eldöntöd, hogy nincs már mit felfedezz a társadban emiatt pedig elveszíted a vele kapcsolatos kíváncsiságodat és elkezded gépiesen megélni az egész házasságodat.
Ami a fentinél is nagyobb tragédia, hogy sokszor Istent magát is belehelyezzük ebbe a szörnyű szerepbe. Olyan sok ember azt mondja: " A Krisztust követést a legelején nagy lelkesedés, szeretet, energia, odaszánás stb. jellemzi, majd természetes, hogy a dolgok elkezdenek lefele ívelni. törvényszerű, hogy elhagyod az első szeretet tüzét."
Törvényszerű lehet bizonyos embereknél, de igaz sosem lesz. Éppen emiatt fedte meg Isten az egyik gyülekezetet. Nem azért, mert az első szeretetet elveszitette, hanem amiatt, hogy az első szeretetet elhagyta. (Jelenések könyve 2:4) Érzed mi a különbség?
Ha azt mondom elveszítettem valamit, azzal azt mondom, hogy nem az én felelősségem, hiszen nem akartam. Ha viszont azt mondom, hogy elhagytam vagyis szabad akaratomból, tudatosan mondtam le valamiről, azzal a felelősséget magamra vállalom.
Dávid fiatal kora óta szolgálta, követte Istent és amikor a zsoltárt írta, még mindig izzott benne az Isten iránt érzett szeretet, csodálat, hódolat és az Isten megismerése iránti vágy.
Szavaiban ott van az ámulat és az alázat: „Mily drágák nekem szándékaid, Istenem...” Nem olcsók, nem felszínesek, nem egy sablon szerint készültek. Hanem drágák. Mert a Teremtő minden gondolata életet hordoz. Reményt. Célt. Áldást.
Próbáltál már a tengerparton homokszemeket számolni? Egy maréknyiban is milliónyi van. Isten gondolatai, tervei, szándékai viszont többek ennél. Minden egyes napodra, minden pillanatodra, minden élethelyzetedre vannak elképzelései. Nem sablonokat osztogat, hanem egyedi terveket alkot. És amikor azt hinnéd, már mindent megtapasztaltál Belőle, Ő akkor is kész új rétegeket, új mélységeket feltárni előtted.
Ezért drága az Ő szándéka: mert mindig több van benne. Mert nem lehet kiismerni. Mert nincs olyan pont, ahol azt mondhatnád: „Ennyi volt.”
Ezért nem csoda, hogy az örök élet, ahogyan Jézus Krisztus mondta, az Atya megismeréséről szól. Örökké tartó felfedezés. Örökké tartó rácsodálkozás. Mert minden pillanatban új öröm, új meglepetés, új kegyelem vár ránk Benne.
Ha unalmas a hited, talán nem Istent nézed. Ha megelégedsz heti egy igehirdetés meghallgatásával, 1-3 perces szöveg olvasásával Istenről, talán nem is voltál még Istennel igazán kapcsolatban. Az is lehet, hogy egyszerűen valamikor úgy döntöttél, hogy elhagyod Istent és az Isten iránti szeretetet, odaadást. Isten ugyanis olyat kínál önmagából, hogy miután belekóstoltál az Ő jóságába, egyre többet akarsz majd belőle.
Ha üresnek érzed magad, talán nem a végtelen Forrásból merítesz.

Ima: Uram, Istenem, Köszönöm, hogy a Te gondolataid túlmutatnak minden értelmen. Köszönöm, hogy nem vagy kiismerhető, nem vagy megszokható, nem vagy unalmas. Taníts engem csodálattal tekinteni Rád újra és újra! Taníts látni Téged a hétköznapjaimban, a házastársamban, a gyermekeimben, a fájdalomban és az örömben! Szeretnék újra rácsodálkozni a Te szándékaidra.
Add, hogy ne a saját korlátaim szerint mérjelek Téged, hanem merjek belekóstolni a Te végtelenségedben. Legyen az életem egy örökké tartó felfedezőút Benned. Jézus Krisztus nevében,
Ámen.