Máté evangéliuma 28. fejezet 2-7. versek
A világ legynagyobb, legnyomasztóbb csendje a feltámadás hajnalán tört meg. Nem kiáltással, nem templomi harangzúgással, hanem egy földrengéssel, mely mintha az egész teremtett világ szívéből jött volna. Megrendült a föld, mert a Halhatatlan előbb halandó lett, majd meghalt.
Az Úr angyala leszállt a mennyből, elhengerítette a követ, és döbbenetes egyszerűséggel leült rá. Nem sietett. Nem kapkodott. Nem rejtőzött el. Ott ült, mint aki tudja: az örökkévalóság most keresztezte éppen a rothadó, mulandó világunkat.
A sírt őrző katonák, kik emberi hatalommal álltak ott, szinte halottá váltak a félelemtől. De az asszonyokat másként szólította meg az angyal:
„Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt.”
Ez a különbség: az őszinte keresés. Az angyal nem azokkal foglalkozik, akik csak munkájukból adódóan vagy megszokásból álltak ott. Ő azokat szólítja meg, akik Jézust keresik még ha könnyezve, még ha reményvesztetten is, de őszinte szivből keresik.
A feltámadás nem egyszerű életre kelés volt. Lázár is feltámadt, de később újra meghalt. Jézus Krisztus azonban egy megdicsőült, mennyei testben támadt fel, olyan testben, amelyet már nem kötnek az idő és a tér határai. A sírt lezáró kő nem akadály volt számára. A kő nem azért gördült el, hogy Ő kijöhessen, hanem hogy mi belenézhessünk. Hogy lássuk: az élet győzött.
Az evangéliumok arról is beszámolnak, hogy a vászonleplek ott feküdtek a sírban, mintha Krisztus teste egyszerűen átment volna rajtuk. A balzsamokkal átitatott, megüvegesedett vásznak nem voltak többé korlátok. Nem szaggatta szét őket, nem égette el őket. Az Atya dicsősége által Jézus Krisztus teste kilépett a halál anyagiságából. Nem csupán újraéledt, hanem teljesen új létformába emelkedett. Ez a megdicsőült test, és ez az a test, amit ígér nekünk is. Ezért volt Jézus Krisztus az első a feltámadottak közül. Előtte és utána is támadtak fel emberek, de úgy, mint Ő senki sem támadt fel. Ezt a feltámadást a jövőben is csak Isten újjászületett, megváltott, Krisztus nyomdokaiban járó gyermekei tapasztalhatják meg.
Pál apostol azt mondja, hogy a mi testünk is elvettetik romlandóságban, és feltámasztatik romolhatatlanságban (1Kor 15). A halál csak átmenet lesz, nem végpont. Az utolsó napon Krisztus szavára újra élet fakad a porból. A lelkek, akik benne aludtak el, dicsőségre ébrednek, mennyei testet kapnak, ahogy Ő is feltámadt. Éppen tegnap jutott eszembe egy olyan személy, aki nagyon sokat jelentett nekem és már az Úrnál van. Még mindig fáj a hiánya, de tudom, hogy ez a fájdalom egy nap majd feloldódik.
Milyen döbbenetes, hogy János apostol volt az egyetlen, aki belépett az üres sírba, meglátta az összehajtott lepedőket és hitt. Nem látott angyalt, nem hallotta Jézus Krisztus hangját. Ő tudta: ez nem emberi kéz műve. Ez Isten cselekedete.
És ma is boldogok, akik nem látnak és hisznek. Akik nem várnak különleges jelekre, nem keresnek bizonyítékokat minden áron, hanem egyszerűen engedik, hogy a Szentlélek Szava a szívükig érjen. Akik, mint Pál apostol, készséggel engednek minden evilági dolgot kárba veszni, hogy megismerjék Krisztust és az Ő feltámadásának erejét.
Pálnak volt mit feladnia. Zsidó származása, neves tanítónál, Gamáliel lábainál való tanulása, farizeusi elkötelezettsége, a törvény szerinti feddhetetlensége, mindez akkoriban hatalmas előnyt jelentett. Elismert, megbecsült, gazdag vallási vezető lehetett volna. De amikor megismerte Krisztust, minden addigi dicsőséget kárnak és szemétnek ítélt.
Ez az ismeret személyes kapcsolat volt Jézussal, amelyre mindenét rá merte tenni. Ezért vállalta a meg nem értést, a bebörtönzést, a korbácsolást, a hajótörést, az üldözést, a fáradozást és nélkülözést. Ezért írt könnyezve a gyülekezeteknek, ezért élt sátorkészítőként, ha kellett. Ezért bocsátott meg, amikor bántották, és ezért hirdette rendületlenül az evangéliumot még akkor is, amikor a halál árnyékában járt.
Miért? Mert hitt abban, hogy amint Krisztus feltámadt, ő is fel fog támadni. Pál szívének középpontjában ez a reménység élt: „Hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra.” (Filippi 3:11) Nem volt számára nagy ár semmilyen veszteség, ha ezzel Krisztust nyerheti meg. A szenvedésben is azt látta: részesülhet Krisztus szenvedéseiben, s ezzel egyre jobban hasonlíthat Rá. Az ő szeme már nem a földi nyereségeken volt, hanem a mennyei dicsőségen, az örökkévaló élet ajándékán.
Ez a reménység Pált nemcsak elhívta egy útra, hanem tűzzel, szenvedéllyel és rendíthetetlen hittel vitte végig azon.
Mert ez a húsvét igazi üzenete: van remény. Van jövő. Van élet a halál után. És nemcsak egy „szellemi létezés” – hanem valóságos, dicsőséges élet, mennyei testben, Isten jelenlétében. A megváltás nemcsak a lelkünket menti meg, hanem egy napon a testünket is újjáteremti.
Ne félj hát, ha most fáj. Ne félj, ha nem érted, mi történik. Mert Ő feltámadt. És ha Ő feltámadt, akkor nincs olyan sír az életedben, amit ne tudna megnyitni. Nincs olyan fájdalom, amit ne tudna gyógyítani. Nincs olyan veszteség, amit ne tudna örök dicsőségre cserélni.
A kő el van hengerítve. A sír üres. Krisztus él.
IMA: Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük, hogy nem hagytál bennünket a halál árnyékában. Köszönjük, hogy feltámadtál, és ezzel örök reménységet adtál nekünk. Dicsőítünk Téged, aki nemcsak a lelkünket váltottad meg, hanem testünket is új életre hívod majd a Te napodon. Taníts minket hinni úgy, mint János: csendben, mélyen, igazán. Segíts elengedni mindazt, amit itt a földön túl nagyra tartunk, hogy megnyílhasson a szívünk előtted, és átformálhasson bennünket a Te feltámadásod ereje. Áldd meg azokat, akik most gyászolnak, akik sötétségben járnak, akik keresnek Téged, szólj hozzájuk is: „Ne félj!” És vezess minket abba az életbe, amit csak Benned találhatunk meg. Jézus Krisztus nevében kérünk, Ámen.
.png)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése