Sokan vagyunk, akik ismerjük azt az utat, amit Kleofás és a másik tanítvány járt. Nem térképen létező, földrajzi út ez, hanem belső vándorlás. Út a reménytől a reményvesztésig. Az elvárásoktól a csalódásig. Az elhívás örömétől az üres csendig, amikor úgy tűnik, Isten hallgat.
Ők is reméltek valamit. Hogy Jézus Krisztus megváltja Izraelt. Hogy helyreállítja az ország régi dicsőségét, megszabadítja elnyomóitól, talán még meg is koronázzák Őt egy napon.
De most? Minden darabokra hullott. Ő meghalt. Eltemették. És bár néhány asszony látomásról beszélt, ez csak még zavarosabbá tette az egész helyzetet.
Mennek hát Emmaus felé. Vissza, talán a régi életükhöz, vagy csak valahova, ahol úgy gondolják távolabb lesznek a fájdalmuktól és ez egy kis enyhülést hoz majd.
És az úton Jézus Krisztus melléjük lép. Az a Jézus Krisztus, akit leköptek, megaláztak, kigúnyoltak, megkínoztak és megöltek, de Ő már nem emlékszik mindezekre. Ettől a két reményvesztett embertől kérdezi, hogy mi is történt? Ilyen csodálatos a mi Megváltónk, de ők mégsem ismerik fel.
Pedig nincs édesebb, éltetőbb, érzés, mint az, amikor életutadon észrevétlenül melléd szegődik Ő, aki maga a nagybetűs Élet. Az én kisbetűs, jelentéktelen életemhez is egy nap hozzászegődött Ő, a nagybetűs élet. Sokáig észre sem vettem kicsoda Ő valójában azt pedig végképp nem tudtam, hogy mit szeretne az én kisbetűs életemmel, amivel még jómagam sem tudtam mit kezdhetnék.
Hány olyan pillanata volt életednek, amikor észre sem vetted, amikor Ő ott volt melletted?
Nem feltétlenül azért, mert nem akartad észrevenni, hanem azért, mert a fájdalom vagy más egyéb el homályosította a látásodat.
A feltámadt Jézus Krisztus előbb kérdez, majd meghallgat és csak azután tanit.
Olyan áldott sorrend ez, amit minden tanitó megszívlelhet. Ne prédikálj addig, amig nem tudod kinek prédikálsz és, hogy pontosan milyen élethelyzetben van. Tanulj meg együtt érezni úgy, mint a Feltámadott Krisztus. Utána a Szentlélek hasznos eszközzé tud tenni a tanitásban is.
Nem egy csodával, látványossággal, hanem a Szentírás magyarázatával. Mielőtt csodát tenne, emlékeztet Isten ígéreteire.
Ó milyen sok beteg lelkü ember van, akik nem találnak gyógyulást, mert nincs aki a Feltámadott szája legyen és megmagyarázza az Írásokat és emlékeztessen Isten ígéreteire.
Először a szívükben történik valami és csak másodsorban az elméjükben. Először a lelkük eszmél. A szó, amit az evangélista használ azzal tudnánk legjobban szemléltetni, mint amikor a parázsra friss fát tesznek és az lángra kap.
Az a lángolás, amit a feltámadt Krisztus jelenléte gyújt a szívben, egészen más, mint amit bármilyen emberi élmény: szerelem, siker, öröm vagy lelkesedés képes kiváltani. Mert míg ezek időleges tüzek, amelyek jönnek és mennek, Jézus Krisztus közelsége a lélek legmélyéből fakaszt tüzet. Nem pillanatnyi érzés, hanem az elveszett részünk megtalálása. Ő nem kívülről hoz lángot, hanem belülről éleszti fel azt, ami Nélküle sosem tud teljesen lángra lobbanni. A szívünk nemcsak boldogabb lesz, hanem végre otthon érzi magát, mert Krisztus nem egy élmény, hanem maga az Élet. És ez a tűz nem emészt el, hanem formál, tisztít, és vezet olyan izzással, ami nem alszik ki a viharban sem.
„Maradj velünk, mert estére jár.”
Ez az a kérés, ami minden hívő szívéből fakad, amikor elkezdi felismerni: Ő itt van. Ő Él. Ő nagyon közel van hozzám.
És amikor asztalhoz ülnek, Jézus Krisztus megtöri a kenyeret és abban a mozdulatban valami történik. Felismerik Őt. Nem elméletben, nem egyházfelekezeti hitvallásban hanem a megtört kenyérben. Abban a gesztusban, ami mindig csak Róla szólt.
Eltűnik a szemük elől, de immáron a lelkük és az elméjük is tudja, hogy Ő valóban él és mindvégig ott volt velük.
Ez a történet rólad szól és rólam is szól.
Hányszor jártunk csalódott tanítványokként és éltük a kisbetűs életünket? Az út Emmaus felé tele van meg nem értett imákkal, megválaszolatlan kérdésekkel, elveszített álmokkal.
De ezen az úton Jézus Krisztus ezen a néhány soron keresztül ma is melléd lépett.
Talán nem is vetted észre olvasás közben, mert túl erős még benned a: „És mi azt reméltük, hogy…”
De ha hallgatsz Rá, ha megállsz és észreveszed, hogy földi életed a hanyatlás felé tart, azt is tudni fogod, hogy be kell hívnod Őt, mert neked van Rá szükséged és nem Neki rád.
Mondd Neki: „Maradj velem…”
A szíved nem tévedett, amikor lángra lobbant Krisztus közelségében. A fájdalmad nem volt hiábavaló, ha az út végén felismerted Őt.
És a kenyér, amit Ő tört meg, olyan új életet jelent számodra, amely nélkül már nem akarsz élni.
Csak egyre tudsz gondolni: " Vissza Hozzá! Vissza Jeruzsálembe! Vissza a Krisztus ígéreteihez. Vissza a tanítványok közösségéhez. Ott lesz Ő. És ha az örömtől még mindig nem mersz hinni, mert félsz, hogy ez csak egy szép álom és nemsokára fel kell ébredned.
Ő ismét szól hozzád azok által, akiknek szintén megjelent, akiknek a lelke szintén izzani kezdett az Ő jelenléte miatt és, ha a lelked készen áll, Ő megnyitja az értelmedet is.
Hirtelen ujjongva felkiáltasz: " Már értem! Már hiszem. Már látom. Amit annyi ideig olvastam, hallottam a Bibliából, már értem, hiszem, tudom, élem, tapasztalom.
Ekkor pedig készen állsz Krisztus tanújaként élni. Elmenni széles e világra és hirdetni a Krisztust és azt, hogy a megtöretett test és a kifolyt vér új életet, nagybetűs Életet jelent.
IMA: Uram, Jézus Krisztus, köszönöm, hogy nem csak a hit győzelmeiben vagy jelen, hanem a csalódásaink útján is mellénk lépsz. Köszönöm, hogy nem ítélsz, ha nem látunk világosan. Hanem szólsz hozzánk újra és újra. Nyisd meg a szívünket, hogy lángra lobbanjon a Te szavadra. És amikor fáradtak vagyunk, kérünk: maradj velünk. Ne csak vendég legyél, hanem otthonod bennünk legyen. Hadd ismerjünk fel Téged a kenyértörésben, az Igében, a csendben, újjászületett testvéreinkben. És amikor már nem látunk, hadd mondja az elménk és szívünk mégis: Ő itt van. És él. A Jézus Krisztus nevében kérünk mennyei Atyánk hallgass meg, Ámen.
.png)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése