Fogadd kedvesen beszédemet

Fogadd kedvesen számnak mondásait és szívem gondolatait, Uram, kősziklám és megváltóm!
19. zsoltár 15. vers




Vannak napok, amikor a szívünk annyira tele vagy érzésekkel, hogy alig találsz szavakat. Csak ülsz csendben, talán egy ablaknál vagy a természetben, és próbálod megérteni önmagad. A fájdalmakat, a vágyakat, a kimondhatatlan reményeket. És ilyenkor olyan jó tudni, hogy Isten nemcsak a hangos imákat hallja, hanem a kimondatlan sóhajokat is.
„Fogadd kedvesen számnak mondásait és szívem gondolatait…” – írja a zsoltáros. Milyen gyönyörű kérés ez! Nem valami csillogó szónoklatot ajánl fel, nem hibátlan imádságot, hanem a szív őszinteségét. Azt a belső, rejtett világot, amit sokszor még te magad sem látsz teljesen.
Isten kedvesen fogadja gyermekeinek őszinte szavait. Olyan kedvesen, mint az Apa a szeretett gyermekének gügyögését. Nincs benne sokszor értelem, talán a gyermek maga sem érti sokszor, amit mond, de az Apa gyönyörködik gyermekében éppen azért, mert az próbál beszélni vele.
Olyan sokszor próbáltál erős lenni vagy annak mutatni magad: másokért, a gyermekeidért, a házastársadért, a családodért. És közben gyakran megfeledkezel róla, hogy a te szíved is törékeny. A te könnyeid is számítanak. A te őszinte kimondott vagy kimondatlan szavaid is értékesek az Isten előtt.

Minden ember szívében ott van a vágy, hogy valaki figyeljen rá. Hogy valaki értse, mit hordoz. És itt van Isten, aki nemcsak hallja a szavaidat, hanem ismeri a gondolataidat is. Még azokat is, amiket elrejtesz a világ elől.
„Uram, kősziklám és megváltóm!” – így zárul a mondat. Ebben ott van minden remény. Mert Ő nem változik. Nem hagy el. A sziklára épített élet viharban is állva marad, mert a Megváltó ott van vele. Ő nemcsak meghallgat, hanem hordoz. Megtisztít, felemel és átölel.
Engedd ma, hogy a szíved szavai eljussanak Istenhez akármilyenek is. Ne javítsd ki őket. Ne csomagold be őket vallásos, szépen hangzó, de nem igaz csomagolásba . Csak mondd el. Ő úgyis tudja, mi van benned. Ha úgy érzed kiálts Hozzá. Ha már szavaid sem maradtak, ha nem tudod megfogalmazni mi van benned, mondd a 61. zsoltárban található imádságot:
" A világ végéről, a kiáltok hozzád, mert elhagyatott vagyok, és félek! Emelj fel a magas kősziklára, ahová nem jutok föl magam! Csak nálad vagyok biztonságban ellenségeimtől, te vagy erős menedékváram! Hadd lakjam sátradban örökké, hadd meneküljek szárnyad védelmébe!

IMA: Istenem, kősziklám és Megváltóm,
Hozzád hozom ma minden szavamat és minden kimondatlan gondolatomat. Tudom, hogy érted, még azt is, amit én magam sem értek. Kérlek, fogadd el ma is a szívem halk énekét. Könnyeimet, kérdéseimet, félelmeimet és reményeimet. Erősíts meg, amikor gyenge vagyok, ölelj át, amikor fázik a lelkem. Köszönöm, hogy mindig figyelsz rám, és sosem hagysz magamra. Legyen a Te dicsőségedre minden szó, amit kimondok és minden gondolat, amit csak Neked merek megvallani. Az Úr Jézus Krisztus nevében, Ámen.