Ne cipeld egyedül!

Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van rátok. Péter első levele 5. fejezet 7. vers



Érezted már úgy, mintha az egész világ gondja a válladra nehezedne? A meg nem értett könnyek, az elrejtett aggodalmak, a szorongások, amiket nem mondtál ki hangosan senkinek, mert úgy hitted, erősnek kell lenned, mert mások számítanak rád? Mert ha te nem tartod össze a dolgokat, ki fogja?
De Isten ma egy mély igazsággal szeretne megérinteni: nem neked kell mindent hordoznod. Nem is bírsz mindent egyedül hordozni és nem is kell mindent egyedül hordoznod.
Ő nem csak nézi, ahogy próbálkozol. Ő nem csak tud a könnyeidről, Ő számon tartja azokat. Nem csak hallja az éjszakai sóhajaidat, Ő válaszol rájuk. Ez az igevers nem egy üres vallásos mondat, hanem egy meghívás: „Engedd el. Add nekem. Bízd rám.”
Az igazi erő nem abban rejlik, hogy mindig bírod, hanem abban, hogy tudod, kire bízhatod azt, amit már nem bírsz. Minden gondodat. Minden terhedet. Minden kérdésedet, amit senki nem ért meg igazán, de Ő igen.
Amikor nem tudod, hogyan tovább, Ő már ismeri az utat. Amikor úgy érzed, láthatatlan vagy, Ő lát. Amikor darabokra hullik benned valami, Ő nem fél lehajolni, hogy újra összerakja a szíved.
És tudod, mi a legmegdöbbentőbb? Hogy számára nem teher vagy. Nem nyűg. Nem túl sok. Ő nem un rád. Nem fárad el veled kapcsolatosan. Neki gondja van rád és ez nem egy általános, távoli törődés. Ez egy személyes, gyengéd, figyelmes szeretet. Ő örömét leli abban, ha gondoskodhat övéiről. Hív, bátorit téged, hogy végre vesd rá terheidet.
Ez az igevers egy atyai ölelés. Egy biztos kar. Egy szelíd hang, ami ma is azt mondja:
„Tudom, fáradt vagy. Engedd, hogy Én hordozzam tovább.” Talán neked nem volt egy szerető földi édesapád és nem igazán tudod milyen érzés, amikor egy szerető, gondoskodó, védelmező apa karjaiban nyugalmat találsz, de van egy mennyei Atya, akinek a gondoskodása, támogatása felülmúlja a legjobb földi édesapa gondoskodását.

Ima: Uram, köszönöm, hogy nem vagy messze, amikor nehéz. Köszönöm, hogy nemcsak látod a gondjaimat, de viselni is akarod őket. Megvallom, sokszor próbálok mindent egyedül megoldani, pedig Te már régen hívtál: „Add ide, hadd segítsek.”
Ma úgy döntök, hogy leteszem eléd, ami nehéz. A félelmeimet, a fájdalmaimat, a kimondatlan terheket. Segíts bízni Benned akkor is, amikor a szívem bizonytalan.
Kérlek, tölts be a Te békességeddel, amely nem a körülményekből fakad, hanem a Veled való kapcsolatból.
Köszönöm, hogy mindig van gondod rám. Köszönöm, hogy a szereteted sosem fogy el. Ámen.