2025. május 30., péntek

A mennyei munkaadó

Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudva, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát. Aki pedig igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit tett, mert nincsen személyválogatás.
Kolossébeliekhez irt levél 3. fejezet 23-25. vers





Néha az igazán nehéz döntések nem azok, amelyeket az emberi tekintetek rivaldafényében hozunk meg, hanem azok, amelyeket senki sem lát. Amikor nincs kamera, nincs taps, csak a csend, a fáradtság, és az a belső hang, amely emlékeztet: te nem csupán embereknek dolgozol. Te az Úrnak szolgálsz.
Volt egyszer egy keresztény munkás, aki egy autószervizben dolgozott. Egy nap a főnöke odament hozzá, és megkérte: „Ha marad még időd a műszak végén, kérlek, mosd le az egyik céges autót.” A férfi beleegyezett, de a nap végére pontosan lejárt a munkaideje. Mégis, fáradtan, gondolkodás nélkül fogta a slagot, és lemosta az autót. Nem csinált nagy ügyet belőle. 
Másnap azonban kollégái nehezteléssel fordultak felé:
– „Miért mostad le? Most már mi is megkapjuk a nyakunkba! A főnök elvárja majd tőlünk is.”
A férfi csak annyit válaszolt:
– „Az én legfőbb munkáltatóm az Isten. Ő mindent lát, és én szeretnék lelkiismeretes lenni a munkámban is.”
Ez a mondat egyszerű volt, mégis mélyen megérintő. Mert ott, a fáradtságban, a hűség ragyogott fel és nem a rendszerhez, nem az elvárásokhoz, hanem az Istenhez.
Ma, amikor a világ mércéje gyakran az, hogy mit „úszhatunk meg” vagy „miben lehetünk észrevétlenek”, Isten egy másik ösvényt mutat. Egy olyan utat, amelyben a becsület, az önzetlenség, a hűség és a csendes szolgálat az, amit Ő megjutalmaz. Lehet, hogy senki más nem látja, ha lemosol egy autót a műszak végén. Lehet, hogy senki nem tudja, mikor bocsátasz meg, mikor mondasz le magadról, mikor hajolsz meg, amikor igazad is lehetne. De Isten látja. És Ő nem személyválogató.
Azt is tartsd szem előtt, hogy az elvetett hűségednek nem mindig látszik azonnal az eredménye. Gondolj csak Józsefre, Jákób fiára.
Eladták rabszolgának és maximális komolysággal és hűséggel végezte a rábízott munkákat. Potifár felesége mégis hamisan megvádolta és József börtönbe került éppen azért, mert nem alkudott meg és nem kezdett házasságtörő kapcsolatba a Fáraó feleségével. Pedig mondhatta volna, hogy ő csak egy rabszolga, akinek nincs szabad döntési lehetősége tehát engednie kell Potifár feleségének, de ő tudta, hogy elsősorban Isten rabszolgája. 
József mondhatta volna a börtönben, hogy ezután ő is ugyanolyan romlott lesz, mint a legtöbben körülötte hiszen a hűségének nem lett jutalma, sőt igazságtalanul megvádolták, bemocskolták a becsületét és még börtönbe is került ártatlanul. 
Ő mégsem igy tett, mert tudta, hogy a vetés és az aratás között időnek kell eltelnie. A börtönben kimagasló hűségével és szorgalmával kivívta a börtön igazgató bizalmát és nagy felelősséggel bízták meg börtönön belül. Voltaképp a börtönigazgató jobb keze lett.
Amikor pedig eljött az idő, Józsefet Isten kihozatta a fogságból és az ország második emberévé tette. A rabszolgaságban és börtönben Isten olyan jellemmel ruházta fel Józsefet, hogy az uralkodás terhét elbírja anélkül, hogy zsarnokká, kicsinyessé vagy korrupttá válna.  
A Biblia egy mély igazságot mond ki: „Aki pedig igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit tett.” Ez nem fenyegetés. Ez egy lelki törvény. Mert az élet vetés és aratás. Aki szeretetet vet, szeretetet arat. Aki becsületet vet, bizalmat arat. Aki kegyelmet vet, kegyelmet kap. De aki csalást, megalkuvást, önzést vet az is visszatér hozzá, és nem mindig ott és akkor, ahol várja.
 A hűséged elsősorban nem a főnökhöz, nem a rendszerhez, nem is a kollégák véleményéhez kötött, hanem az Úrhoz, aki örökséget ígért azoknak, akik Neki szolgálnak. Ez az örökség nem fizetés, nem bónusz, nem elismerő email. Ez egy mennyei jutalom, amit sem idő, sem ember, sem körülmény nem vehet el tőlünk.
Ez az örökség neked is szól, aki talán fáradtan állsz a nap végén, és azon gondolkodsz, megéri-e lelkiismeretesnek maradni egy igazságtalan világban? Szól neked, aki mások elismerése nélkül is szeretnél tiszta szívvel szolgálni. Szól minden nőnek, aki csendben elvégzi minden egyes nap az otthoni teendőket és ezzel támogatja  a családot, és minden férfinak, aki becsülettel végzi munkáját, még akkor is, ha senki sem mond köszönetet. Még akkor is, ha a főnöke észreveszi azt a néhány hibát, amit nem szándékosan vétett, de nem veszi észre azt a több ezer dolgot, amit jól csinált. 
Igen, megéri. Mert amit az Úrért teszel, az örök.

IMA: Uram, köszönöm, hogy Te látod azt is, amit más nem. Látod a fáradtságomat, a küzdelmemet, azokat a pillanatokat, amikor a könnyem csak Neked hullik. Kérlek, adj nekem tiszta szívet, hogy ne emberek elismeréséért, hanem a Te dicsőségedért munkálkodjam. Taníts meg úgy dolgozni, szeretni, szolgálni, mint aki elsősorban a Menny Urának tartozik elszámolással.
Segíts, hogy ne csupán helyesen cselekedjek, hanem jó lélekkel, hűséggel, és örömmel még akkor is, ha nem jár érte köszönet.
Mert tudom, hogy Te nem felejted el, amit érted tettem. És tudom, hogy a Te örökséged több, mint amit valaha is megérdemelhetnék. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az életet jelentő kapcsolódás

Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nélkülem semmit sem cselekedhette...