Thesszalonikabeliekhez irt levél 4. fejezet 13-14. versek
Ma van Halottak napja. Ez egy csendes, befelé forduló nap. Sokunk szíve ilyenkor nehezebb a szokásosnál. Látom magam előtt a temetőket országszerte, tele virággal, és ahogy esteledik, apró mécsesek ezrei világítanak az éjszakában. Csendes emlékezés.
Én is emlékezem azokra a személyekre, akik a hitben jártak, fontos munkát végeztek sokak életében és az én életemben, de már az Úrnál vannak. Tudom, hogy nekik jobb ott, de nekem ennek ellenére nagyon hiányoznak és ilyenkor rájuk emlékezem hálás szivvel.
A világ ilyenkor megáll egy pillanatra, és a múltba néz. Csendben emlékezik azokra, akik elmentek. De nekünk, akik Krisztusban hiszünk, ez a nap nemcsak a múltról szól. A mi emlékezésünk más.
Eszembe jutott, mit mondott Jézus Mártának, amikor a testvére, Lázár már a sírban feküdt. Márta szívét mardosta a gyász és talán egy kis szemrehányás is: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem." Ismerjük ezt az érzést, igaz? A "mi lett volna, ha..." fájdalmát.
És Jézus Krisztus mit válaszol? Nem egy teológiai értekezést tart a halálról. Nem azt mondja: "Sajnálom, Márta, ez az élet rendje. Születik az ember, él és meghal." Hanem valami olyat mond, ami megfordítja a világmindenséget. Ránéz Mártára, és azt mondja: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha." (János 11:25-26) Azt mondta: "Én VAGYOK a feltámadás." A feltámadás nem egy esemény, ami majd valamikor megtörténik; a feltámadás egy Személy. És ez a Személy ott állt Márta előtt, és itt áll ma velünk is.
Mit jelent ez számunkra ma?
Azt jelenti, hogy a mi szeretteink, akik Krisztusban hunytak el, nem egy sötét veremben vannak. Ők nem semmivé lettek. Ők élnek. Nem csak a mi emlékeinkben, nem csak a szívünkben. Ők valóságosan élnek, mert abban hisznek, Aki maga az Élet. A fizikai halál számukra nem a végállomás volt, csak egy kapu. Egy átlépés abból a világból, ahol még fáj a hiány, abba a világba, ahol Ő letöröl minden könnyet a szemükről.
Ezért, kedves olvasóm, ma, amikor emlékezel, ne a reménytelenség szomorúságával tedd. Sírd el a könnyeidet, mert a hiány fáj, és Jézus Krisztus is sírt Lázár sírjánál, de a könnyeiden keresztül is lásd meg Őt, aki a Feltámadás és az Élet.
Az évek során sokan kérdezték tőlem: " Bün, ha én is kimegyek ilyenkor a temetőbe és meggyújtok néhány mécsest?"
Ha babonából teszed vagy a kétségbeesett próbálkozásodként, hogy megtörd a halál áttörhetetlen sötétségét, ha azt hiszed bármit is számit az elhunytnak, hogy te ott gyertyát gyújtasz, akkor ne tedd.
Ha azonban a gyertya számodra annak a hatalmas Világosságnak a jelképe, Aki már legyőzte a halált, és aki azt ígéri: "Veletek vagyok minden napon", nyugodtan tedd és mondd el minden rokonodnak, ismerősödnek, hogy miért gyújtod a gyertyát és kit jelképez számodra a mécses fénye.
A mi Urunk nem a halottak Istene, hanem az élőké. A végső szót nem a sírkő mondja ki, és nem a gyász, hanem a feltámadt Krisztus.
IMA: Drága Feltámadott Uram, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy Te vagy az Élet. Ma, amikor szeretteinkre emlékezünk, akik már nálad vannak, köszönjük a reménységet. Köszönjük, hogy nálad biztonságban vannak, és élnek. Kérlek, vigasztald meg Szentlelkeddel mindazok szívét, akik ma gyászolnak. Tölts el minket a viszontlátás biztos reményével, és segíts, hogy ne a halál árnyékában, hanem a Te életed világosságában járjunk. Jézus Krisztus nevében, Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése