A fenti Igében megfogalmazott Krisztusi parancs, olyan hatalmas feladatnak tűnik. Néha úgy érzem, Uram, hát ki vagyok én, hogy ilyen nagy faladatot bizol rám? Csak egy egyszerű ember, küzdök a magam mindennapi gondjaival, próbálom a számlákat befizetni, a családban helytállni stb. stb. Aztán eszembe jutott valami. Pár napja olvastam egy cikket arról, hogy orvosok egy csoportja áttörést ért el egy ritka, genetikai eddig gyógyíthatatlannak hitt gyermekbetegség kezelését és gyógyitását illetően. Eddig ez a betegség, az érintett csecsemőknek maximum 2,5 évet jelentett az élők sorában. Mivel nem müködött az immunrendszerük, bármilyen betegségbe belehalhattak. Most a gyógymódnak köszönhetően teljeseen meggyógyulhatnak. El tudjátok képzelni azt az orvoscsoportot, akik rájöttek a gyógymódra? Mit tettek? Csak megvonták a vállukat, és hazamentek vacsorázni? Vagy bezárták a formulát egy széfbe, mondván: "Ez túl értékes, nem adhatjuk oda bárkinek"? Dehogyis! Azonnal hívták a kollégáikat, cikkeket publikáltak az orvosi lapokban, futottak a szülőkhöz, sírva borultak a nyakukba, és kiáltották: "Megvan! Van remény! Van gyógymód!"
Barátom, ha valóban megkaptuk a Krisztusban vetett élő hit ajándékát, és Krisztus követőivé váltunk, nekünk valami sokkal hatalmasabb van a kezünkben. Nekünk az örök élet gyógymódja van a kezünkben. Az Örömüzenet! Annak a híre, hogy Jézus Krisztus legyőzte a halált, és nem kell elvesznünk a bűneinkben. Ez a "menjetek el" parancs ma nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindannyian repülőre szállunk és a dzsungelbe utazunk. A mi "világunk" ott kezdődik a munkahelyünkön, ahol a kollégánk küzd a házasságáért. A mi "világunk" a szomszéd néni, aki egyedül van. A mi "világunk" az a Facebook-poszt, ami alatt annyi a keserűség, és mi mégis oda tudunk írni valami bátorítót, valami mást. Azt mondja az Ige: "Aki hisz és bemerítkezik, az üdvözül." A hit az, ami megragadja ezt a gyógymódot. A bemerítkezés pedig (ahogy mi újjászületett, neoprotestáns keresztények gyakoroljuk) az a gyönyörű, nyilvános kiállás, amikor az egész világnak megvallom: "Igen, én ezt a gyógymódot elfogadtam! Régi életem meghalt Krisztussal a vízben, és új életre támadtam fel Vele." Ez nem egy mágikus szertartás, hanem a szívünk válasza, a szerelmünk jele Isten felé. És igen, ott a keményebb rész is: "aki nem hisz, az kárhoztató ítélet alá kerül." Ez nem Isten bosszúja. Ez a logika. Ha valakinek felajánlom a gyógyszert a halálos betegségre, de ő visszautasítja, mondván: "Nincs is szükségem rá" vagy "Nem hiszek benne", akkor sajnos nem a gyógyszer hibája, hogy a betegség elvégzi a munkáját. A mi feladatunk nem az ítélkezés – az az Úré. A mi feladatunk, hogy égő szívvel felkínáljuk a Gyógymódot. Hogy elmondjuk, van kiút. Az ember nem a büneiből fakadó betegség miatt kell örök halálba menjen, hanem azért, mert gonosz módon elutasitja a szerető Isten által kinált gyógymódot. Pedig a gyógymód megszerzéséért Krisztus a tulajdon vérét hullatta.
Ne félj hát ma megosztani ezt az Örömhírt! Lehet, hogy csak egy telefonhívás, egy őszinte beszélgetés, egy imádság valakiért. De lehet, hogy pont a te szavad lesz az, ami megment egy életet az örökkévalóságra.
IMA: Drága Uram, Jézusom! Köszönöm, hogy a kezembe adtad az Élet üzenetét. Néha olyan gyengének érzem magam, hogy ezt továbbadjam. Tölts be ma a Te Szentlelkeddel! Adj bátorságot, hogy ne hallgassak, és adj bölcsességet, hogy tudjam, kinek, mikor és hogyan mondjam el. Ne az én okos szavaim hassanak, hanem a Te szereteted áradjon rajtam keresztül. Segíts, hogy ma és életem hátralevő részében, én is hordozója lehessek a Te gyógyító Örömhírednek. Jézus Krisztus nevében, Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése