Két út, egy szakadék

Aki hazugsággal takarja el gyűlöletét, s aki rágalmat terjeszt, ostoba mind a kettő.
Példabeszédek könyve 10. fejezet 18. vers



A mai világunk a látszatok mestere. A közösségi médiában mindenki mosolyog, a munkahelyi folyosókon megy a „hogy vagy? – jól, köszi”, miközben a felszín alatt néha egész jéghegyek tornyosulnak feszültségből, sértettségből és elfojtott haragból.
A héber szövegben az „ostoba” szóra a keszil kifejezést használja. Ez nem az értelem hiányát jelenti, hanem egy morális csődöt: az az ember, aki tudja, mi a helyes, mégis az ellenkezőjét teszi, mert azt hiszi, okosabb az Isten által lefektetett földi élet törvényszerűségeinél.
A Biblia két típust állít elénk, és mindkettőt ugyanabba a zsákutcába sorolja:
A „diplomata” gyűlölködő:
Ő az, aki kedvesen beszél veled, de belül forr az indulattól. Azt hiszi, a „szent nyugalom” álarca mögé bújva biztonságban van. Pszichológiai szempontból ez a passzív-agresszió klasszikus esete. Azt gondolja, ha nem mondja ki, nincs is ott – de a gyűlölet olyan, mint a radioaktív hulladék: ha csak elásod, akkor is mérgezi a talajt, amiben élsz. Keresztény körökben sokszor ez abból a téves felfogásból ered, hogy bizonyos érzelmeink rosszak, más érzelmeink jók ezért bizonyos érzéseket szabad megélnünk, más érzéseket viszont el kell folytanunk. Az érzések azonban önmagukban sem nem jók sem nem rosszak.
Haragot érezni és azt megélni nem bűn, de felelősségünk van azzal kapcsolatosan, hogy engedjük-e, hogy a harag és a bosszú uralkodjon rajtunk vagy mi uralkodunk a haragunkon?
A harag elfolytásával, tagadásával éppen az a baj, hogy ezáltal erősítjük és belül addig gyűl-duzzad, míg gyilkos gyűlölet bombává nem válik és amikor "betelik a pohár" a "robbanás" elkerülhetetlen és a pusztítás kiszámíthatatlan.
Ő az a fajta ember, aki mindig mézes-mázost játszik, feltűnően jámbor, szemedben esetleg még dícsér is, de ha valaki felvenné a telefonjával miket mond rólad a hátad mögött a közös barátaitoknak és lejátszaná neked, egyszerűen elborzadnál.
A „szócső” rágalmazó: Ő már nem titkolózik, ő „kiadja magából”.
A probléma, hogy nem a megoldást keresi, hanem szövetségeseket gyűjt a haragjához, tönkretéve mások hírnevét.
A rágalom olyan, mint a nyíl. Ha egyszer kilőtted, nem tudod visszahívni. Ha valakit szíven találtál vele és karaktergyilkosságot követtél el ellene, nem tudod semmissé tenni a károkat.
A Biblia szerint az is ugyanolyan „ostoba”, aki csak magában tartja a mérget és hazugsággal kenegeti le. Miért? Mert mindkettő rombolja a legfontosabbat: a közösséget és a saját lelki békédet.
A vezetéspszichológia ma már tudja: az a csapat, ahol „mindenki jól van”, de senki sem őszinte, halálra van ítélve. Isten országa sem a látszatra épül.
Amikor a Biblia azt mondja, hogy ne legyünk ostobák, arra hív, hogy:
Ne titkold el a fájdalmadat: Isten előtt öntsd ki a szíved, de ne mutass hamis arcot az emberek felé sem. A „kegyes hazugság” is csak közönséges hazugság.
Ne a hátuk mögött beszélj:
Ha bajod van valakivel, menj oda hozzá. Ne gyűjts „tetszik” gombokat a haragod alá másoknál. Barátom, a gyűlölet elrejtése nem erény, hanem börtön. A rágalmazás pedig nem bátorság, hanem gyávaság. Az igaz bölcsesség ott kezdődik, amikor van bátorságunk szembenézni a sötétséggel a szívünkben, és Isten világosságára hozni azt, mielőtt felemésztene minket.


IMA: Uram, szabadíts meg a képmutatás kényszerétől. Adj bátorságot, hogy ne kelljen álarcokat viselnem, és adj fegyelmezett beszédet, hogy ne romboljak vele. Taníts meg az őszinte szeretetre, ami nem takargatja a bajt, hanem gyógyítja azt. Jézus Krisztus nevében, Ámen.