A pecsét, a kő és a hiábavaló irányításvágy

Másnap — az előkészület napja utáni napon — a főpapok és farizeusok mindannyian elmentek Pilátushoz. Ezt mondták neki: „Uram, emlékszünk, hogy ez a csaló még életében azt mondta: »A harmadik napon fel fogok támadni. Parancsold meg tehát, hogy gondosan őrizzék a sírt három napig! Különben még a tanítványai odamehetnek, ellopják a testet, és azt mondják a népnek, hogy feltámadt a halálból. Ez az utóbbi csalás még rosszabb lenne, mint az előző volt!” Pilátus azt felelte: „Rendben van, vigyetek néhány katonát az őrségből, és őriztessétek a sírt, ahogy csak akarjátok!” Azok el is mentek, lepecsételték a sír bejáratát elzáró követ, és őrséget állítottak mellé.
Máté evangéliuma 27. fejezet 62-66. versek



Van egy nap a keresztény üdvtörténetben, amiről keveset beszélünk. Ez a „köztes” nap. A pénteki dráma már lezajlott, a vasárnapi diadal még várat magára. De a színfalak mögött valami nagyon emberi zajlik: a hatalom kétségbeesett próbálkozása, hogy fenntartsa az irányítást. A főpapok és farizeusok nem pihennek. Szombaton, az ünnep alatt is Pilátushoz sietnek. Miért? Mert a félelem nem ismeri a szombati nyugalmat. „Uram, emlékszünk, hogy ez a csaló azt mondta: a harmadik napon feltámadok.” Érdekes, nem? Az ellenségei emlékeztek az ígéretre, miközben a tanítványok sírva bujkáltak és bánatukban elfelejtették a feltámadás ígéretét.
Pilátus rövidre zárja a kérdést: „Őriztessétek, ahogy csak akarjátok!” Vigyetek katonát, tegyetek rá pecsétet, gördítsetek elé követ. Tegyetek meg mindent, amit emberileg meg lehet tenni.
Amikor kicsúszik a talaj a lábunk alól, elkezdünk jelentéktelen részleteket túlszabályozni. Lepecsételünk egy sírt, mintha egy darab viasz és egy római katona megállíthatná az élet Urát.
Hányszor tesszük ugyanezt a saját életünkben?
Lepecsételjük a múltunk sebeit, remélve, hogy sosem jönnek elő. Körbebástyázzuk magunkat biztonsági rendszerekkel, karrierrel, félretett pénzzel, mintha ezek garantálnák a jövőnket. Megpróbáljuk „bebiztosítani” Isten munkáját, mert félünk, hogy ha nem mi kontrolláljuk a folyamatokat, akkor minden összeomlik.
A farizeusok azt hitték, hogy követ tudnak gördíteni Isten ígéretének útjába és ezzel meg tudják akadályozni annak beteljesülését.
Az igazság azonban olyan, mint a forrásvíz: ha gátat emelsz elé, csak gyűlik a nyomás, amíg végül mindent elsöpör.
Gondolj bele: a világ akkori legnagyobb hatalma, Róma pecsétje volt azon a kövön. Aki azt feltörte, a császárral szállt szembe. De Istennek nem okoz gondot a bürokrácia.
Sokan ma is úgy érzik, hogy az életük egy lepecsételt sír. Azt mondták neked: „Ennyi volt, lezárva, elkönyvelve, nem változhatsz meg.” A bűntudatod, a környezeted elvárásai vagy a saját kudarcaid pecsétje ott van a kövön. De van egy jó hírem: Isten nem kér engedélyt a pecsétektől.
A lepecsételt kő nem Jézust tartotta bent, hanem a mi hitetlenségünket tette nyilvánvalóvá. Az őrség és a pecsét csak statiszták lettek egy olyan drámában, ahol Isten megmutatta: az Ő szava erősebb a halálnál, a félelemnél és az emberi „biztosításoknál”.
Ne pazarold az energiádat arra, hogy megpróbáld kontrollálni azt, amit csak Isten irányíthat! Engedd el a „pecsétjeidet” és a „köveidet”.

IMA: Uram, bocsásd meg, hogy sokszor a saját erőmből akartam lepecsételni a múltat vagy bebiztosítani a jövőt. Köszönöm, hogy a Te hatalmad felette áll minden emberi korlátnak és félelemnek. Segíts ma megpihennem abban a tudatban, hogy Te már győztél, és nincs az a kő, amit ne tudnál elhengeríteni az életem útjából. Szeretnék a Te akaratodban járni és Téged követni. Ámen.