2019. május 2., csütörtök

Miért fáj annyira az elutasítás?

Egy idő múlva Kain áldozatot vitt az Úrnak, a föld gyümölcséből.
Ábel is vitt az elsőszülött bárányokból, a kövérjükből. Az Úr rátekintett Ábelra és áldozatára,
de Kainra és áldozatára nem tekintett. Emiatt Kain nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét.
Mózes első levele 4. rész 3-5. vers


Rengeteg cselekedete az embernek az elutasítottság sebeiből származik. Pontosabban szólva rengeteg olyan cselekedete, amely nem Isten dicsőségére van.
Káin ennek a megtestesült példája.
Káin áldozatot vitt az Úrnak, de az Isten beszéde nem jegyzi meg, hogy a termés kövérjéből, a legszebbjéből, a legjavából. Ábel viszont az elsőszülöttekből adott és azoknak is a legszebbjeiből.
Káin áldozatát elutasította Isten, hiszen a szíve állapotát tükrözte az áldozata is.
Mit tett Káin?
Először is haragra gerjedt. Haragudott Istenre és haragudott Isten teremtményére, még akkor is, ha az történetesen a saját testvére volt.
Legyen ez örök tanulság a mi számunkra is.
Ha Isten elutasítja áldozatunkat, nem az a megoldás, hogy Rá haragszunk. Ő tökéletes, szent és igazságos.
Bennünk van a hiba, nekünk kell megalázkodni.
Ha az adakozásunk vagy bárminemű áldozatunk nem szívből ered, nem Isten van az első helyen, nem Őneki adjuk az időnk, a képességeink, a pénzünk, az erőnk "kövérjét", akkor miért háborodunk fel, ha az áldás messze elkerül minket?
Miért haragszunk Istenre és miért gyalázunk gyilkos vággyal a szívünkben más embereket, akik odaszánják életüket Istennek és Isten meg is áldja azt?
Jézus Krisztus azért jött, hogy megszabaduljunk az elutasítottság bélyegétől amit a bűn nyomott életünkre és újra elfogadhasson minket az Atya és a mi életünket is kedves áldozatként.
Krisztus azért jött, hogy a Szentlélek által ne irigykedjünk másokra gyilkos vággyal, hanem örüljünk annak, amikor Isten áldásában részesülnek.
Ha pedig Isten elfogadott minket, csöppet se keseredjünk el akkor, amikor emberek az elutasítás nyilaival sebeznek meg minket.
Lesz részünk ebben is Krisztus tanítványaiként. Ha Őt elutasították, akkor lesz olyan amikor minket is el fognak.
Bátorítson bennünket a tudat, hogy az elutasítás sebeit vihetjük az áldott Orvoshoz, aki tökéletes gyógyulást tud adni nekünk.


IMA: Istenünk, szükségünk van Rád. Köszönjük, hogy szereted a lázadó, elutasítástól megsebzett embert is. Azt az embert is aki a saját érzéseinek, bűneinek a rabja. Segíts minden kedves olvasónak, akik még az elutasítottság bélyegét hordozzák bűneik miatt, hogy Krisztusba vessék hitüket és bizalmukat teljes szívükből, hogy meggyógyulhassanak, elfogadottak legyenek, békességre leljenek. Segíts felemelni tekintetünket Hozzád. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A fegyelmezés áldásai

Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza ...