2020. október 12., hétfő

Krisztus teste

Az ő (Jézus Krisztus) lábai alá vetett mindent", és őt tette mindenek felett való fővé az egyházban, amely az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben. Efézusiakhoz írt levél 1. fejezet 22-23. versek




Az Új Testamentumban az egyház vagy eklézsia szó, sosem csupán egy templomi épületre korlátozódik, hanem leggyakrabban a Krisztusban hívők és Isten gyermekeinek közösségére utal.Az, hogy csatlakozol egy ilyen helyi gyülekezethez, annak a jele, hogy Krisztushoz tartozol. Hiszen Krisztus a feje az Egyháznak, az Egyház pedig Krisztus teste. Nem vállalhatsz közösséget úgy Krisztussal, hogy nem akarsz közösséget vállalni az Ő testével. Nem léphetsz házasságra egy személlyel úgy, hogy nem akarsz közösséget vállalni a testével. Nem lehetsz Krisztusnak egy növekvő, kiegyensúlyozott követője úgy, hogy nincs kapcsolatod az Ő testével: a gyülekezettel. A mi lelkünk ellensége el akar szigetelni minket egymástól, mert a bűn elválaszt egymástól és Istentől is. Találkoztam olyan önmagukat kereszténynek valló emberekkel, akik sosem csatlakoztak egy gyülekezethez sem, mert elmondásuk szerint nem találtak tökéletes gyülekezetet. Legalábbis az ő emberi mércéjük szerint tökéleteset. Olyan ez, mint a napjaink örök ifjúi, akik 40-50 éves korukban még mindig nem házasok, még mindig nem akarnak megházasodni, mert várnak a tökéletes férfira, nőre. Isten azt szeretné, hogy csatlakozz Krisztus testének egy helyi gyülekezetéhez. Érdekel téged egyáltalán, hogy Isten ezt akarja? A gyülekezet az a hely, ahol a lelki fegyelmet gyakorolják, a gyülekezet az a hely, ahol kölcsönös elszámoltathatóság működik, a gyülekezet az, ahol a bibliai vezetés működik, a gyülekezet az, ahol a misszionáriusok, lelki munkások felkészítést és felhatalmazást kapnak a szolgálatra, a gyülekezet az a hely, ahol Isten népe egybegyűl, hogy egy szívvel és egy lélekkel imádkozzon, dicsérje az Urat. Hihetetlenül nagy kiváltság Krisztus gyülekezetének részévé válni. Ne hitegesd magad! Ha nem akarsz közösséget vállalni Krisztus testével: az egyházzal, valójában Krisztussal nem akarsz közösséget vállalni.

IMA: Istenünk, nyisd meg a szemeinket, szíveinket, törd le gőgösségünket, hogy megtaláljuk a helyünket a szentek gyülekezetében, és a Te dicsőségedre, növekedjünk és gyümölcsözzünk. Krisztus nevében kérünk, Ámen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A fegyelmezés áldásai

Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza ...