2024. február 22., csütörtök

Jó cselekedetre teremtve

Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. Efézusiakhoz írt levél 2. fejezet 10. vers



Elgondolkodtató, hogy Krisztus Jézusban és Jézus által az Isten arra teremtette az Ő gyermekeit, hogy jót cselekedjenek. Ez azt jelenti, hogy nem véletlenül vagy itt ezen a világon, és nem véletlenek azok a képességek és adottságok sem, amelyeket Istentől kaptál.

Az, hogy Krisztusban vagy, azt jelenti, hogy Istennek szándéka van veled. Ő nem csak létrehozta a tested és megújította a szíved, hanem különleges célt is szánt neked. Ez a cél pedig az, hogy jó cselekedetekre törekedj. Nem csak azért vagy itt, hogy a saját boldogságodat keresd, hanem azért is, hogy másoknak és Isten országának szolgálatára légy.
Isten előre elkészítette ezeket a jó cselekedeteket számodra. Ez azt jelenti, hogy nem vagy egyedül a feladatoddal. Isten már előre gondoskodott róla, hogy az életed minden pillanatában kijelölje számodra azokat a lehetőségeket és feladatokat, amelyeken keresztül megnyilvánulhat az Ő szeretete és jóindulata a környezeted felé.
Az Isten által előkészített jó cselekedetek nem mindig nagy dolgokat jelentenek. Gyakran a mindennapi apró gesztusokban rejlik az, hogy az Isten által elkészített úton jársz-e vagy sem? Egy kedves szó, egy segítő kéznyújtás, egy figyelmes tett - mindez lehetőség arra, hogy megmutasd Isten szeretetét és jóságát másoknak. Azok az emberek, akik Isten ellen lázadnak és életvitelükkel a gonoszt szolgálják szintén azt hangoztatják, hogy ők is azt teszik, ami jó. Legalábbis amiről azt gondolják, hogy nekik jó. A 21. században ezért nem talál az ember erkölcsi támpontokat mert a jelszava: " Miért fáj másnak az, ami nekem jólesik? Az a jó, ami nekem hasznot, élvezetet, örömet okoz. Teljesen mindegy, hogy arról mit gondol Isten vagy milyen hatással van környezetemre."
Légy nyitott arra, hogy Isten munkáját végezd ezen a világon, és ne feledd, hogy minden cselekedetedben Isten céljai és tervei érvényesülhetnek. Amikor hű vagy az ő hívásához, akkor lehetőséget kapsz arra, hogy részese légy az Ő nagy tervének, és megmutasd az Ő szeretetét és jóindulatát másoknak. Legyen hát szándékod az, hogy az Ő általa előkészített jó cselekedetek szerint élj mindennapjaidban.

IMA: Istenem, adj nekem látó szemeket és elszánt szívet, hogy meglássam ma is azokat a jócselekedeteket amelyeket terved által elém hozol és tudjam megragadni az általuk kínált lehetőségeket a környezetem javára és a Te dicsőségedre. Krisztus nevében kérlek, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...